2024. április 20. 18:04
KezdőlapMotoGPRussell: A MotoGP-nek is tesztelnie kellene a sprintversenyeket

Russell: A MotoGP-nek is tesztelnie kellene a sprintversenyeket

George Russell a Forma-1-ben már tudja, milyen egy sprintverseny. Szerinte bátor a MotoGP-től, hogy mindenféle teszt nélkül ők is bevezetik.

A nyár egyik legkurrensebb híre a MotoGP-vel kapcsolatban a sprintversenyek 2023-as bevezetése. Erről nem csak a bajnokság paddockjában, hanem az egyetemes technikaisport-világban megvan gyakorlatilag mindenkinek a véleménye.

Fernando Alonso, mint az F1 egyik versenyzője, nemrég, az Osztrák Nagydíjon az Apriliánál vendégeskedett. Szintén F1-es kollégája, a Mercedest vezető George Russell szerint bátor döntés ez a bajnokságtól – azt is elmondta, hogy miért.

Elég bátor döntés anélkül bevállalni ezeket, hogy ki sem próbálták volna” – mondta el Russell a Motorsport.com kérdésére. „Az F1-ben szerencsések voltunk, hogy volt időnk kipróbálni ezeket. Persze a MotoGP egy másik állatfaj. Két keréken nyilván nagyobb lesz az esélye a hibáknak, hogy valaki elesik és összetöri magát. Azt hiszem, nekünk kicsit több a mozgásterünk. Bátor döntés, de nem biztos, hogy rossz, sőt. Az F1-ben jelenleg egy nagyon prosperáló időszakban vagyunk, amiért hálával tartozunk minden illetékesnek.

Nem osztja Russell véleményét a másik rivális, a második vb-címére hajtó Max Verstappen. „Nem fogom élvezni. Sajnálom, nem szeretem őket. Én úgy nőttem fel, hogy a versenyek izgalmai különlegesek, és vasárnap vannak. Ennek pedig így is kellett volna maradnia. A vasárnap a versenynap.

Russell F1-es tapasztalataival ellentétben a MotoGP-s sprintversenyek kivitelezése más lesz. Két keréken ugyanis minden egyes helyszínen lesz majd egy sprintverseny 2023-tól, fele versenytávval, feleannyi pontért.