2024. április 20. 13:02
KezdőlapMotoGPTalán szívességet tettek neki a kirúgásával, véli a MotoGP-ből távozó versenyző

Talán szívességet tettek neki a kirúgásával, véli a MotoGP-ből távozó versenyző

Remy Gardner elárulta, borzasztóan nehezen alakult számára a tavalyi MotoGP-szezon, és bár szerinte érdemelt volna még egy esélyt, azt sem tartja kizártnak, hogy a Tech3 szívességet tett neki a kirúgásával. Jelenleg nem tudja, hogy vissza akar-e majd térni a királykategóriába.

Remy Gardner tavaly bemutatkozhatott a MotoGP-ben, miután 2021-ben megnyerte a Moto2-es bajnokságot. Az ausztrál versenyzőnek a Tech3 KTM adott lehetőséget, ám finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: mindössze 13 pontot szerzett, és egyetlen futamon sem ért célba a tizenegyediknél jobb pozícióban, ami a tabella huszonharmadik helyére volt elég.

MotoGP, Remy Gardner, Tech3 KTM, Valenciai Nagydíj 2022
Fotó: MotoGP Media

Rossz szereplésének következtében istállója már szeptemberben bejelentette, hogy megválik tőle. Mindezt annak ellenére, hogy akkor még jobban állt a bajnokságban, mint csapattársa, Raúl Fernández. Az indokok között szerepelt, hogy Gardner nem tanúsított kellően profi hozzáállást, ám az érintett úgy véli, hogy ő mindent megtett az áttörés érdekében.

Rendkívül nehéz év volt, és nagyon örülök, hogy vége – idézi a Gpone.com a 24 éves motorost. – Igyekeztem a legjobbamat nyújtani. Próbáltam változtatni néhány dolgon, de sajnos nem lehetett mit tenni. Talán a szemükben én voltam a probléma. Szomorú lett a vége, de ilyen az élet, most pedig nagyobb és jobb dolgok várnak rám.”

Gardner végül Fernández mögött zárt az összetettben, de csupán egyetlen ponttal, utóbbi viszont maradhatott a MotoGP-ben, hiszen az RNF-hez igazolt. Ez alapján akár egykori csapattársa is kaphatott volna még egy esélyt, de ez végül nem valósult meg. Azonban nem tartja kizártnak, hogy a jövőben hálás lesz azért, hogy így alakultak a dolgok.

Alig teljesített jobban a kihullott újoncoknál, de új főnöke bízik a vb-második versenyzőben

Persze, hogy úgy gondolom, hogy megérdemeltem volna, de szerintem minden versenyző egy kicsit önző – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Valószínűleg rászolgáltam volna még egy évre, és ha elém tettek volna egy szerződést, aláírtam volna, mert még egy szezont akartam teljesíteni. Továbbra is száz százalékot adtam volna bele, mert mindig is így csináltam, rendre a legjobbamat próbálom nyújtani, de talán szívességet tettek nekem.”

Gardner idén a Superbike-világbajnokságban fog indulni, miután a GRT Yamaha csapatához igazolt. Több egykori MotoGP.pilótáról is elmondható, hogy miután elhagyta a királykategóriát, itt találta meg a számításait, legutóbb ez Scott Reddinggel és Álvaro Bautistával történt meg. Hogy az ausztrál versenyző követi-e őket ebben a tekintetben, azt nem tudni, mindenesetre ez nagyban befolyásolja, hogy a későbbiekben mekkora erőfeszítésre lesz hajlandó a MotoGP-be történő visszatérés érdekében.

Őszintén szólva nem tudom – felelte arra a kérdésre, hogy fog-e neki hiányozni a MotoGP. – Vannak versenyzők, akik még csak hallani sem akarnak többé a MotoGP-ről. Két nézőpontom van. Most úgy döntöttem, hogy megpróbálok az SBK-ban versenyezni, és igyekszem gyorsan menni, remélve, hogy aztán visszatérhetek a MotoGP-be valami versenyképes [motorral], és azt tudjam mondani, hogy »én megmondtam«. De nem tudom, nem hiszem, hogy irigységből kellene tennünk dolgokat, szóval meglátjuk. Ha jól szórakozom itt, akkor talán soha nem akarok majd visszamenni a MotoGP-be. Azonban túl korai még erről beszélni.”