2024. március 28. 21:25
KezdőlapMotoGPNincs már meg az előny, mégsem aggódnak a tavalyi MotoGP-szezon meglepetéscsapatánál

Nincs már meg az előny, mégsem aggódnak a tavalyi MotoGP-szezon meglepetéscsapatánál

Az Aprilia Racing már nem tesztelhet kedvére, és 2023-ban először indít ügyfélcsapatot. Hogyan befolyásolja majd ez a teljesítményt? A csapat versenyigazgatója, Massimo Rivola nem számol visszaeséssel.

Aleix Espargaró öt és Maverick Viñales három dobogós helyezése után az Aprilia Racing elvesztette a „koncessziós” kiváltságait 2023-ra, így az állandó versenyzők már nem tesztelhetnek kedvükre, illetve most először a 2015-ös új belépése óta az Aprilia befagyasztotta a motorfejlesztést már az első nagydíjtól kezdve.

A csapat versenyigazgatója, Massimo Rivola azonban nem tart a teljesítmény csökkenésétől, és a sepangi teszt eredményei őt igazolják.

„Tavaly nem használtuk ki teljes mértékben a motorkvótát” – jegyezte meg Rivola a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában.

„Azt hiszem, nyolc motorral megúsztuk. Ezért nagyon kevés teljesítményt veszítettünk 2023-ra, talán kevesebbet, mint a KTM két évvel ezelőtt. A KTM többet tesztelt és több motort használt. Nem beszélünk nagy különbségekről. Nem aggódunk ebből a szempontból, de most először van szatellitcsapatunk, és az utolsó napig fejleszteni fogunk. Ezért nem állunk egyelőre 100 százalékig készen a gyári csapattal.”

A Ducatival ellentétben, ahol a két csapat, a gyári (Bagnaia, Bastianini) és a Pramac (Martin, Zarco) egy-egy 2023-as gyári motort kap, a Mooney VR46 és a Gresini pedig Desmosedici GP22-esekkel versenyez, az Aprilia csak 2022-es anyagot ígért a CryptoDATA RNF csapatnak Oliveirával és Raúl Fernándezzel. Tehát két különböző „motorspecifikáció” lesz.

Aleix Espargaró szerint ez a két képessége teszi verhetetlenné a Ducatit

Vajon az ötszörös MotoGP-győztes Miguel Oliveira legalább aerodinamikai területen számíthat a legújabb fejlesztésekre?

„Nem. Az ügyfélcsapattal 2022-es motorokkal és a tavalyi utolsó aero-specifikációval indulunk. Az a szándékunk, hogy a szezon első felét ezzel is fejezzük be. Aztán majd meglátjuk, hogyan teljesítenek a versenyzők. Ha úgy látjuk, hogy egy kis segítség az aerodinamikában különbséget jelenthetne, akkor talán elgondolkodhatunk azon, hogy rendelkezésükre bocsátjuk. Ha a két versenyző közül valamelyik, különösen Miguel (mert neki több tapasztalata van) fontos eredményekért küzd, akkor biztosan elkezdjük támogatni őt.”

„A célunk az, hogy az ügyfélcsapat jó teljesítményével lökést adjunk a gyári csapatnak. Minél előrébb végeznek az RNF versenyzői, az annál jobb fényt vet a gyári csapatra. Így működik a játék. Minden versenyzővel beszéltünk, és elmagyaráztuk nekik, mi a célunk. Folyamatosan fejlődni akarunk és egymást hajtani.”