2024. április 16. 09:55
KezdőlapMotoGPA kétszeres világbajnok versenyző még azt is megkérdőjelezte korábbi csapatánál, hogy egyáltalán...

A kétszeres világbajnok versenyző még azt is megkérdőjelezte korábbi csapatánál, hogy egyáltalán tud-e még motorozni

Álex Márquez két alkalommal tudott dobogón állni a gyári Honda csapatával, amit az LCR-el nem tudott megismételni. Érthető módon kétségei lettek saját kvalitását illetően.

Marc Márquez öccse, Álex, aki nem mellesleg maga is világbajnok a Moto3-as és Moto2-es kategóriában, 2 éven keresztül zajló vesszőfutása után úgy döntött, hogy elhagyja a Honda kötelékét és Ducatira vált, mégpedig a Gresini alakulattal. A spanyol versenyző a valenciai teszt után már elmondta, hogy rögtön otthon érezte magát a motoron. A sepangi teszt alapján is úgy tűnik (kilencedik helyen zárta a tesztet, minden Hondát maga mögé utasítva), hogy ez egy jóval gyümölcsözőbb kapcsolat lehet számára, mint a japán márkánál töltött évek.

A versenyző elárulta, hogy azt érezte korábbi munkaadójánál, hogy „talán elfelejtett motorozni”. Ez a kósza gondolat nyilvánvalóan önbizalomvesztést is jelentett, amiből talán a váltással ki tud lábalni Álex Márquez. Arról faggatták a motorsport.com hírportálon, hogy kételkedett-e önmagában az elmúlt gyötrelmes 2 évben.

„Természetesen” – érkezett a válasz. „Igen, voltak kérdőjelek, de sosem kételkedtem abban, hogy gyors tudok lenni. De bizonyos pillanatokban úgy érzed, hogy ‘oké, talán elfelejtettem, hogyan kell motorozni’. Igazán kemény pillanatok voltak, de úgy gondolom, hogy ezek a kemény pillanatok segítenek majd a jövőben, hogy erősebb és jobb versenyző legyek.”

Sepangban az is egyértelművé vált, hogy a Honda még messze van a közvetlen élmezőnytől, ami Álex Márquez számára nem okozott meglepetést.

„Igen, úgy értem, nem meglepetés, hogy ott látom őket, ahol vannak, mert többé-kevésbé tudom, hogy mi a helyzet. Ez nem egy olyan pont, amin [gyorsan] változtatni lehet. Időre lesz szükségük. Új emberekkel mennek tovább, meg minden, de az új emberek nem tudnak ilyen dolgokon változtatni. Időre van szükségük, de jobb, ha előttük vagyunk!”

A Ducati nyolc motorkerékpárt indít a MotoGP-ben, és bár Márquez 2023-ban nem gyári szerződéssel és nem teljes gyári motorral versenyez, elmondta hogy az olasz márka továbbra is szorosan együttműködik vele és a Gresinivel. A spanyolnak kifejezetten kedvére való a Ducati munkamódszere.

Álex Márquez
A Ducati csapata munka közben Fotó: MotoGP Media

„Úgy értem, minden versenyzőt figyelembe vesznek, és ez jó. Meghallgatnak téged és sok tippet adnak. Nekem, aki új vagyok, és ez az első igazi teszt, amit ezzel a motorral teszek, nagyon fontosak a tippek és a javaslatok, amiket a technikai oldalt is figyelembe veszik. Minden nap [a teszten] elmentek az összes box mellett, és jegyzeteltek. Szóval, ez egy másféle hozzáállás a munkához.”

A tavalyi szenvedés után kihasználná a Ducati filozófiáját Marc Márquez öccse

Ezek mindenképpen bíztató mondatok Márquez részéről, hiszen a Hondánál az egyik legnagyobb problémája az volt,  hogy úgy érezte, a csapat néha nem értékelte a visszajelzéseit, amikor a motorfejlesztésről volt szó.