back to top
2025. június 17. 02:39
Kezdőlap Blog Oldal 162

Marc Márquez elvett köre hozta el Acosta első pole pozícióját, Martín bukásából Bagnaia profitálhat

0

Drámaira sikerült a MotoGP időmérője Motegiben, amelyet részben még az eső is befolyásolt. Előbb Marc Márquez futott egy nagyszerű kört, de azt egy pályaelhagyás miatt elvették tőle, a pole pozíció és az új körrekord is Pedro Acostáé lett. Az újonc ezzel első MotoGP-rajtelsőségét húzta be. A második helyet Francesco Bagnaia szerezte meg, akinek a bajnokság szempontjából jól jöhet, hogy egy bukás miatt Jorge Martín végül csak tizenegyedik lett. Az első sort Maverick Viñales teszi majd teljessé a két futamon.

Magyar idő szerint szombat hajnalban rendezték meg a MotoGP Japán Nagydíjának időmérőjét. Motegiben a Q1 előtt egyáltalán nem volt meleg, a levegő hőmérséklete 21, a pályáé pedig 25 fokos volt. A pénteki edzés végeredményének megfelelően a Honda és Yamaha összes pilótája – utóbbi esetén a szabadkártyával induló Remy Gardnert is beleértve –, Franco Morbidelli, Jack Miller, Augusto Fernández, Aleix Espargaró, Raúl Fernández és a sérült Miguel Oliveirát helyettesítő Lorenzo Savadori kényszerült arra, hogy már a kvalifikáció első szakaszában motorra üljön.

Binder minimális különbséggel győzte le Marc Márquezt, közel volt az újabb továbbjutáshoz a Honda

A Q1 első gyorskörét Morbidelli teljesítette, aki 1:46.271 másodperc alatt ért körbe. Viszont rövidesen már Miller állt az élen 1:44.432-vel, majd ezt 1:44.296-ra javította. A második helyre az 1:44.372-őt futó Raúl Fernández jött fel. Ekkor a pályabírók elkezdték lengetni az esőre figyelmeztető zászlót. Viszont a kamerák képei alapján nem volt intenzív a csapadék hullása.

A Q1 második felére is száraz pályára való gumikkal jöttek ki a pilóták, akik közül Morbidelli villant meg – 1:43.743-tal átvette a vezetést. Mögé Quartararo kapaszkodott fel, akinek 259 ezred volt a lemaradása. A harmadik helyet egy időre Espargaró vette át, ezzel a negyedikre tolva Millert.

Innen már csak Raúl Fernández és Miller tudtak javítani, de az előbbi 117, utóbbi 189 ezreddel maradt le a továbbjutásról. A Q2-be így Morbidelli és Quartararo került be ezen az úton. Espargaró végül az ötödik helyet szerezte meg.

A Q2 megkezdésekor a MotoGP saját időjárásjelentése szerint „enyhe eső” hullott a pályára, amit legalábbis részben megerősített, hogy a nézők egy része elkezdte felvenni az esőkabátját. Az időmérő második részében érdekelt pilóták szinte mind kimentek megnézni a körülményeket, amelyeknek az ilyenkor általában kiugróan teljesítő Marc Márquez láthatóan örült.

Az első boly Francesco Bagnaia vezetésével jött ki a bokszutcából, de Márquez még az első gyorskör megkezdése előtt „átvette a vezetést” a pályán. A címvédő láthatóan bátortalanabb volt (vagy valamilyen problémával küszködött), mint mások, hiszen Álex Márquez és Jorge Martín is elment mellette. Egyébként a nyolcszoros világbajnoknak bejött ez a taktika, hiszen 1:45.744-gyel az ő neve került a táblázat tetejére. Ezt aztán 1:44.136-ra javította, így továbbra is ő vezetett.

A második helyre Pedro Acosta jött be, neki 282, a harmadik Martínnak pedig már 706 ezred volt a lemaradása a legjobb akkori időhöz képest. Később kiderült, hogy a Pramac motorosa összeért a pályán Álex Márquezzel.

A Q1 közepéhez érve jött egy váratlan fordulat, először is Acosta hatalmasat javított, és 1:43.758-val az élre ugrott. A képzeletbeli első sort ekkor a 285 ezredes hátrányban lévő Enea Bastianini és az újonctól 315 ezreddel elmaradó Marco Bezzecchi tette teljessé.

Azonban a hajrában sorra jöttek a javítások, ezt pedig Marc Márqueznek sikerült a legjobban. A 31 éves pilóta 1:42.868-cal új körrekordot állított fel. Időlegesen a feltámadó Bagnaia 1:43.264-gyel jött be a második helyre, de aztán Acosta 1:43.018-val lenyomta az olasz motorost.

Ezután sorjáztak a drámai események: előbb Martín bukott a 9-es kanyarban, és ezzel megfosztotta magát a javítás lehetőségétől. Arra pedig szüksége lett volna a 26 éves versenyzőnek, hiszen az esésekor csak a kilencedik helyen állt, de végül a tizenegyediken „kötött ki”, amiből bajnoki riválisa, Bagnaia profitálhat.

A legnagyobb fordulatot pedig egy döntés hozta el: Marc Márquez nagyszerű körét elvették pályaelhagyás miatt, az indoklásban a 4-es kanyar szerepelt ennek helyszíneként. Az idősebb Márquez fivér emiatt hirtelen a kilencedik pozícióban találta magát.

A pole pozíció így Acosta ölébe hullott, aki mellékesen ezáltal az új körrekordot (1:43.018) is jegyzi. A mazarróni cápa pályafutása első királykategóriás rajtelsőségét jegyezhette fel. Mögötte végül a Bagnaia, Maverick Viñales, Bastianini, Brad Binder, Morbidelli, Fabio Di Giannantonio, Bezzecchi, Marc Márquez, Álex Márquez, Jorge Martín, Quartararo sorrend alakult ki.

Bagnaia szokatlanul magabiztos, Bastianini elmondta, mi okozta a bukását Japánban

0

Francesco Bagnaia kijelentette, szerinte neki van a legjobb tempója a Japán Nagydíj pénteki napja alapján, de úgy véli, Jorge Martín és Pedro Acosta meglehetősen közel vannak hozzá. Csapattársa, Enea Bastianini elárulta, miért esett el.

Már-már közhely, hogy az eredményjelző, illetve a stopperóra soha nem hazudik. Nos, ez azért nem mindig, sőt, meglehetősen gyakran nem igaz, főleg a versenyhétvégék elején. Pontosan ez a helyzet a Japán Nagydíj pénteki napjával is, melynek edzésén Francesco Bagnaia csupán hetedik lett, ennek ellenére magabiztosan várja a folytatást.

Az olasz pilóta az élen zárta az első szabadedzést, de az eső miatt az a gyakorlás a szokásos is kisebb jelentőséggel bír. Helyi idő szerint délután viszont hatan is megelőzték, és 318 ezreddel maradt el a legjobb időt megfutó Brad Bindertől. Bagnaia azonban úgy véli, jelenleg az ő tempója a legjobb, így magabiztosan várja a folytatást.

Binder minimális különbséggel győzte le Marc Márquezt, közel volt az újabb továbbjutáshoz a Honda

Mondhatjuk, hogy jól sikerült a péntek – nyilatkozta. – A tapadás nem volt a legjobb, de rendkívül gyorsak voltunk, közel a tavalyi körrekordhoz. Sajnos ennél nem sikerült közelebb kerülnöm, mert az utolsó gyorskörömön elrontottam a tizenegyes kanyart, és lecsúsztam az ívről, míg az elsőn kicsit konzervatív voltam. Addig a pontig minden tökéletesen alakult, jó munkát végeztünk, és mind a versenytempóban, mind egy körön erősek voltunk. Az a jó, hogy a gyorskör nélkül is ott lennék a Q2-ben, mert az első próbálkozás során 1:44.0-t mentem. Jelenleg remek a sebességünk, talán a legjobb, még ha erről korai is beszélni. Ugyanakkor [Jorge] Martín és [Pedro] Acosta szerintem elég közel vannak hozzám ezen a téren. Úgy vélem, még egyet előre kell lépnünk, de már tudjuk, mit kell tennünk.”

Valóban, a címvédő még a korábbi körével is kilencedikként zárta volna az edzést, amivel szintén továbbjutott volna. Bár amióta bemutatkozott a MotoGP-ben, a motegi pálya nem kifejezetten feküdt neki, de most úgy tűnik, hogy kedvezhet neki a vonalvezetés. Erről már a csütörtöki sajtónapon is beszélt, most pedig megerősítette ezen álláspontját.

Úgy vélem, ez a helyszín tapadás szempontjából hasonlít Jerezhez és a Red Bull Ringhez, amelyek jó pályáimnak számítanak – magyarázta. – Sokat kell használni a féket, hogy megállítsuk a motort, és bekanyarodjunk. Továbbá az itteni gumik is passzolnak a stílusomhoz. Jelenleg úgy tűnik, hogy minden rendben van, de folytatnunk kell ezt a munkát, és talán még meg is próbálhatunk javulni egy kicsit.”

Mivel szombaton helyi idő szerint délelőtt jó eséllyel esni fog az eső, a 27 esztendős motoros hangsúlyozta, jól kell reagálniuk a különböző helyzetekre, és az élmezőnyben kell zárni az időmérőt. Ugyanez vonatkozik Enea Bastianinire is, aki csapattársát 149 ezreddel felülmúlva ötödikként zárt. Mindezt a 14-es kanyarban bekövetkezett bukása után, amely szerencsére csak a motorban tett komoly károkat.

Meglehetősen komplikált nap volt – kezdte. – Az elején kicsit küszködtem. Délelőtt nem találtam a tempót, és úgy tűnt, hogy délután is ugyanígy mennek a dolgok. Változtattunk a beállításokon, ami segített, de aztán elestem, mert miközben második sebességi fokozatba kapcsoltam, beragadt a lábam, így negyedikben maradtam, és elvesztettem a [motor] elejét. A bukás után a gyorskörre fordítottam a figyelmem. Az első abroncsot használtam fel arra, hogy megkapjam a megfelelő érzést, az utolsó percekben pedig nyomtam, és jó köridőt futottam. Fontos volt bejutni a Q2-be, de a tempóm most nem a legjobb.”

Binder már nem akarja feltalálni a spanyolviaszt, Acosta örül, hogy nem ő lett a legjobb KTM-es

0

Brad Binder kijelentette, ahelyett hogy a beállításokkal kísérletezett volna, inkább a motorozásra koncentrált, ami egy körön egyelőre meghozta a gyümölcsét, de hangsúlyozta, hogy a futamra is fel kell készülnie. Mind dél-afrikai versenyző, mind Pedro Acosta elmondta, hogy a Japán Nagydíj helyszíne fekszik a KTM-nek, utóbbi pedig örül, hogy nem ő lett a márka legjobbja az edzésen.

Egész jó napot zárt a KTM a Japán Nagydíj hétvégéjének nyitányán. Bár a hét Ducatival szemben az osztrák gyártó csak két motort tudott delegálni a szombati Q2-be, de mindkét versenyző az élmezőnyben végzett. Brad Binder egyenesen az élen zárta az edzést, míg Pedro Acosta negyedikként végzett Motegiben.

A dél-afrikai pilóta a katari idénynyitón a sprinten és a főfutamon is második lett, azóta viszont egyik versenyt sem zárta a legjobb háromban. Ezúttal viszont ígéretesen kezdett, hiszen az 1:43.436 másodperces körénél senki nem tudott gyorsabb lenni. A kétszeres MotoGP-futamgyőztes elmondta, ezúttal nem akarta feltalálni a spanyolviaszt, hanem csak a vezetésre koncentrált.

Binder minimális különbséggel győzte le Marc Márquezt, közel volt az újabb továbbjutáshoz a Honda

Az utolsó néhány futam kihívást jelentett, az biztos – nyilatkozta. – Szóval kicsit más elképzelésekkel jöttünk ide. Próbálok inkább csak motorozni, nem pedig újra feltalálni a dolgokat. A mai nap elég jól alakult, nem panaszkodhatok. Az edzés elején volt egy kis gondunk, aztán az első gyorskörre kicseréltük a gumit, és a motorom újra a régi volt. Nagyon jó újra az élen zárni egy edzést, régen volt már ilyen. Úgy tűnik, hogy a motorunk itt elég jól működik, amit megpróbálunk kihasználni.”

Binder sokáig az 1:45-ös határ alá sem ment be, aminek elsősorban az volt az oka, hogy akkor még a versenyszimulációra helyezte a hangsúlyt. Könnyen lehet, hogy ez kifejezetten jó döntés volt a részéről, hiszen az előrejelzések szerint szombaton délelőtt esni fog az eső, és ez esetben a második szabadedzés már nem lenne alkalmas a felkészülésre.

Ma minden téren elég jól éreztem magam, [de] fontos, hogy lássuk, mire vagyunk képesek, amikor huszonnégy kört kell megtennünk, és nem csak egy gyorskörre van szükség – fogalmazott. – Holnap délelőttig tehát ezen szeretnék dolgozni. Az a prioritásom, hogy egy erős időmérővel a hátam mögött megpróbáljak újra az élmezőnyben csatázni.”

Binder egyébként visszatért a régi vázra, ellentétben Acostával, aki a legutóbbi pár fordulóban az újat használta. A 20 esztendős pilóta márkatársához hasonlóan úgy véli, a motegi pálya kedvez a KTM gépének. „A sok fékezésnek és kigyorsításnak köszönhetően eléggé fekszik nekünk ez a pálya – jelentette ki. – Szépen lassan elérjük a célunkat. Tudnunk kell, hogyan játsszunk a rendelkezésre álló tapadással.”

A legtöbb pályához hasonlóan a motegi aszfaltcsíkra is igaz, hogy Acosta most először vezetett rajta MotoGP-motort. Bár szerinte itt van az egyik legkisebb különbség a királykategória és a Moto2 között, de a negyedik hely és a 147 ezredes lemaradás így is kifejezetten jónak mondható. Ezúttal ugyan nem az övé volt a legjobb KTM, ez a tény azonban egy cseppet sem zavarja, sőt, kifejezetten örül neki. „Pénteken a legjobb dolog, ami történhet velem, hogy előttem van egy másik KTM, így összehasonlíthatom [vele] magamat, és jó referenciám van – magyarázta. – Voltak olyan péntekek, amikor nem volt hová néznem. Fokozatosan egyre közelebb kerülünk a legjobbakhoz.”

Marc Márquez: Ha most kellene versenyezni, nem tudnám, mitévő legyek

0

Bár második lett az edzésen, de Marc Márqueznek nem alakult problémamentesen a Japán Nagydíj pénteki napja, és jelenleg meglehetősen tanácstalan. A Gresini versenyzőjét a Honda legfrissebb mérnökigazolásáról is kérdezték.

Az eredményeket nézve a Japán Nagydíj pénteki napja kifejezetten jól alakult egyáltalán Marc Márquez szempontjából. A 31 éves motoros az eső miatt nem igazán releváns első szabadedzésen negyedikként zárt, de ami ennél is fontosabb, a helyi idő szerint délután rendezett tréningen második lett, csupán 33 ezreddel elmaradva Brad Bindertől, vagyis bejutott a szombati időmérő második szakaszába.

Binder minimális különbséggel győzte le Marc Márquezt, közel volt az újabb továbbjutáshoz a Honda

Valójában azonban korántsem ideális a helyzet a spanyol versenyző garázsában, hiszen több kihívással is szembe kellett néznie a nap folyamán, és nem mondhatni, hogy a mérnökeivel együtt túlságosan tisztán látnák, hogy milyen irányba kell menniük a hétvége hátralévő részében. „A valóságban a negyedik helyre elég az időnk – nyilatkozta. – Második vagyok, de nem örülök, mert sok problémával szembesültünk, és semmit nem értünk.”

Öt nappal ezelőtt egy technikai hiba, egészen konkrétan a motorblokk meghibásodása vetett véget Márquez indonéziai főfutamának. Nos, úgy tűnik, hogy a műszaki problémák tovább üldözik a nyolcszoros világbajnokot, hiszen az egyik motorját sokáig letakarták. Azonban elárulta, hogy még ennél is komolyabb a helyzet. „Volt egy kis gondunk a fékekkel, a többit nem mondom el – fogalmazott. – Ugyanakkor [a probléma] mindkét motornál fennállt.”

Könnyen lehet, hogy a kvalifikáció, illetve a sprint napján esni fog az eső. Azok után, hogy Márquez Alcañizban és az első misanói főversenyen is jelentős részben az extrém körülményeknek köszönhetően nyert, azt lehetne gondolni, hogy szeretne csapadékot, de ez nem így van. „Ha szombaton száraz lesz annál jobb – szögezte le, majd hozzátette, hiába használták az indonéziai alapot, teljesen tanácstalanok. – Ha most kellene versenyeznem, nem tudnám, mitévő legyek.”

A Gresini versenyzőjét egy másik témában is megkérdezték, amelyben ugyan közvetlenül már nem érintett, de nyilvánvaló okokból sokakat érdekel a véleménye. A Honda magyar idő szerint reggeli bejelentéséről van szó, miszerint szerződtették az Apriliától távozó Romano Albesianót, aki 2025-től a japán gyártó technikai igazgatója lesz.

Hivatalos: A Hondához és az Apriliához is új technikai igazgató érkezik

Nem ismerem Albesianót, de jó lépés – jelentette ki Márquez. – Szerintem a Honda rendelkezik a legjobb infrastruktúrával és erőforrásokkal a paddockban, de a döntéseket az emberek hozzák meg. Szerződtetni egy mérnököt, akivel át lehet ugrani bizonyos lépcsőfokokat, nem kerül sokba. Ha más gyártókhoz képest időt tudnak spórolni, és képes segíteni abban, hogy pár lépcsőfokot kihagyjanak, akkor ez olcsó lépés. Jó, ha ebbe az irányba mennek.”

A spanyol versenyző hat MotoGP-világbajnoki címet nyert a Hondával, de az elmúlt években a márka óriási hanyatlásnak indult. Ennek aztán tavaly szakítás lett a vége, de előtte rendszeresen elmondta, hogy európai mérnökökre van szükség, vezető beosztásban is. Éppen ezért helyesli egykori munkaadójának lépését. „A büszkeség rossz tulajdonság a versenyzésben – vélekedett. – Ha az ember veszít, le kell nyelnie a büszkeségét, és meg kell néznie, hogy mások mit csinálnak jobban. Néha változtatni kell a filozófián, alkalmazkodni kell. Úgy tűnik, hogy a Honda még mindig hajt, és ez jót tesz a bajnokságnak.”

Quartararo lényegre törően értékelt: Visszatértünk a valóságba

0

Fabio Quartararo úgy véli, a közelmúltbeli pozitív eredmények után ismét arcul csapta őket a valóság. A francia versenyző a rossz tapadást emelte ki, csapattársa, Álex Rins viszont részletesebben beszámolt a problémákról.

A Yamaha egyértelműen pozitív jeleket mutatott az elmúlt időszakban. Már a San Marinó-i Nagydíjon is jobban muzsikáltak az addigiaknál, a tesztet követő a második misanói, illetve a mandalikai hétvége pedig kifejezetten jól sikerült. Motegi ebből a szempontból vízválasztónak ígérkezett, és ezt a tesztet egyelőre nem sikerült megugrani.

Az említett három forduló pénteki napján Fabio Quartararo egyaránt bejutott a Q2-be a pénteki edzésen. Ettől most sem volt messze, hiszen a tizennegyedik helyen végző versenyző 192 ezredmásodperccel maradt el az utolsóként kvalifikáló Marco Bezzecchitől, az élen záró Brad Binderhez képest viszont már 965 ezred volt a hátránya.

Binder minimális különbséggel győzte le Marc Márquezt, közel volt az újabb továbbjutáshoz a Honda

A francia motoros röviden, de meglehetősen lényegre törően értékelte a Japán Nagydíj nyitónapját „Visszatértünk a valóságba – jelentette ki a helyi idő szerint délutáni tréning leintése után. – Amikor a pálya nem tapad eléggé, akkor nagyon rossz időket futunk. Nem tudjuk megállítani a motort. A hátsó tapadás kifejezetten rossz.”

Csapattársa, Álex Rins pedig Quartararónál is 549 ezreddel lassabbnak bizonyult, és csak a huszadik pozíciót szerezte meg. A hatszoros MotoGP-futamgyőztes valamivel részletesebben értékelt a 2021-es királykategóriás világbajnoknál. Ezzel azonban aligha derítette jobb kedvre a saját és a Yamaha szurkolóit.

Rengeteg problémával küszködünk a tapadás hiánya miatt, és nem tudom, hogyan kellene megoldanunk őket – kezdte. – Fékezés közben a [motor] hátulja nagyon megemelkedik. Hosszú ideje nem tértem vissza ennyire csalódottan a bokszba. A Honda mögött motorozva észrevettük, hogy a gyorsulást illetően egy lépéssel le vagyunk maradva. Valamit rosszul csinálunk. Nem találjuk a tapadást, amikor felengedjük a féket, majd meghúzzuk a gázt, és a dőlés során sincs tapadásunk.”

Bár a a másik japán gyártó sem muzsikált úgy, mint Indonéziában, tény, hogy a legjobb időket nézve a Honda ezúttal előrébb jár a Yamahánál. Nakagami Takaaki ugyanis 143 ezreddel felülmúlta Quartararo idejét, és sokáig a továbbjutásban is reménykedhet. Persze úgy, hogy végül nem lett meg, lényegében mindkét márka ugyanolyan helyzetből indul, leszámítva a motorok számából adódó különbséget. Ez utóbbi egyébként most egy, hiszen Remy Gardner szabadkártyásként képviseli a Yamahát, de az ausztrál versenyző még a közvetlenül előtte záró Lorenzo Savadoritól is 833 ezreddel elmaradt az utolsó, huszonharmadik helyen.

Hiába volt gyors, Martín nem elégedett a japán hétvége első napja után

0

Jorge Martín ugyan gyorsnak bizonyult a Japán Nagydíj hétvégéjének pénteki napján, ennek ellenére nem érezte jól magát a motoron, főleg az elejével akadtak gondjai. A spanyol versenyző úgy véli, nem annyira egyértelmű, hogy az időmérőn megszerzi a pole-t, és jövőbeli munkaadójának az Apriliának a leendő technikai igazgatójára is kitért.

Meglehetősen érdekesen alakult a Japán Nagydíj hétvégéjének nyitónapja. A magyar idő szerint hajnalban rendezett első szabadedzés jelentős részén esett az eső, így a mezőny tagjai nem jutottak túl sok körig, és nem gyűjtöttek annyi adatot, mint általában. Jorge Martín a második helyen végzett Francesco Bagnaia mögött, de ennek nem sok jelentősége volt.

Bagnaia megverte Martínt az eső miatt „megkurtított” japán szabadedzésen

A helyi idő szerint délutáni edzés viszont már a szokásoknak megfelelően téttel bírt, és a Pramac motorosa könnyedén bejutott a Q2-be. Olyannyira, hogy Brad Binder és Marc Márquez mögött harmadikként zárt, 132 ezredmásodperces hátrányban a dél-afrikai versenyző mögött. Bajnoki riválisát, Francesco Bagnaiát 186 ezreddel, illetve négy pozícióval felülmúlta, ennek ellenére nem volt elégedett.

Binder minimális különbséggel győzte le Marc Márquezt, közel volt az újabb továbbjutáshoz a Honda

Furcsán alakult a nap – nyilatkozta a MotoGP hivatalos honlapjának. – Délelőtt nehézséget okozott az eső, a délután pedig komplikáltabb lett, mint amire számítottam. Elég jól kezdtem, de utána volt némi problémám a motorral, és küszködtem az elejével, mert nem volt meg az érzés. Ráadásul a hátulja sem működött jól, úgyhogy keményen kell dolgoznunk. Talán nem holnapra, mert úgy tűnik, akkor esni fog, de vasárnapra nagy lépést kell tennünk.”

Gino Borsoi, a Pramac csapatmenedzsere elárulta, a nap folyamán változtattak Martín Ducatijának beállításain, ám ez korántsem jött be. „Nem találtuk meg, amit kerestünk – fogalmazott a 26 éves pilóta. – Próbáltunk [olyan beállítást keresni, amellyel] versenyképesebb lehetek a féktávokon, mert ez rendkívül fontos. A befordulás során, a kanyarok közepén viszont nem éreztem jól magam. Szerintem vissza fogunk térni az általában működő alapbeállításhoz, és onnan megpróbálunk más irányba indulni.”

Martín tavaly megszerezte a pole pozíciót Motegiben, majd mindkét futamot megnyerte. Ami a kvalifikációt illeti, ahogyan arra ő is utalt, könnyen lehet, hogy esőben rendezik meg, de nem ez lesz az egyetlen változás 2023-hoz képest. „Több motor pályázik eséllyel [a pole-ra] – jelentette ki. – Láttam, hogy Pecco kicsit erősebb, mint Indonéziában, ő a riválisom. Ami az érzést illeti, az nem jó, de ennek ellenére gyors voltam.”

Martínt arról is megkérdezték, hogy Fabiano Sterlacchini veszi át Romano Albesiano helyét az Aprilia technikai igazgatói posztján. A spanyol versenyző véleménye azért releváns, mert jövőre már ő is a noaleiek gyári alakulatát fogja erősíteni. Sőt, valójában mindketten az utolsó futam másnapján kezdik meg a munkát új helyükön. „Sterlacchinivel még soha nem dolgoztam együtt, Valencia után majd meglátjuk – kezdte. – [A szezonzáró utáni] hétfőn csatlakozom az Apriliához Valenciában. Szerintem ott mindenki nagyon örül. Fabianónak rengeteg tapasztalata van a Ducatival és a KTM-mel.”

Hivatalos: A Hondához és az Apriliához is új technikai igazgató érkezik

Hivatalos: A Hondához és az Apriliához is új technikai igazgató érkezik

0

Az Aprilia bejelentette, hogy leigazolja a KTM-et nemrég elhagyó Fabiano Sterlacchinit, aki az idei év végétől a gyártó MotoGP-részegének technikai igazgatója lesz. A 11 év után távozó Romano Albesiano a Hondánál fogja betölteni ugyanezt a pozíciót, ami nagy mérföldkőnek számít a japán márkánál.

A MotoGP 2025-ös felállása már több mint két hete teljessé vált, legalábbis ami a versenyzőket illeti. Más fronton viszont még nem értek véget a mozgások, olyannyira, hogy két magas beosztású mérnök is munkahelyet fog váltani. Fabiano Sterlacchini az Aprilia, míg Romano Albesiano a Honda technikai igazgatói pozícióját veszi át.

Ami előbbit illeti, korábban a KTM-nél dolgozott ebben a szerepkörben, ám év közben közös megegyezéssel felbontották a szerződését. Az olasz szakember állítólag honvágy miatt szeretett volna távozni Mattighofenből, aminek fényében meglepőek voltak azok a sajtóértesülések, miszerint a Hondával tárgyal.

Végül azonban az Apriliánál kötött ki, pontosabban hivatalosan november 18-án, vagyis az idényzáró Valenciai Nagydíj másnapján fog munkába állni. Az Apriliának talán szüksége is van a vérfrissítésre, hiszen azok után, hogy 2022-ben Aleix Espargarónak egy ideig még a világbajnoki címre is volt esélye, az elmúlt két évben csak egy-egy megvillanást láthattunk tőlük, és mindkét évben kikaptak a KTM-től a konstruktőri összevetésben.

Jövőre viszont mindenképpen virítaniuk kell valamit, hiszen a gyári alakulatnál két olyan versenyzőt fognak foglalkoztatni Jorge Martín és Marco Bezzecchi révén, akik minimum belekóstoltak már a világbajnoki csatába. Sőt, előbbi tavaly a szezonzáróig harcolt a végső győzelemért, és könnyen lehet, hogy idén fel is ér a csúcsra.

Sterlacchini Romano Albesiano helyét veszi át, aki 11 éven át dolgozott a noaleiek projektjén. Azonban ő sem marad munka nélkül, hiszen a Honda bejelentette, hogy 2025-től ő lesz a MotoGP-részleg technikai igazgatója. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a posztot eddig betöltő Kavaucsi Ken a tesztcsapat élére kerül, és, mint kiderült, a helyére került Szató Sint csak átmeneti megoldásnak szánták.

Újabb jelentős átalakulás történt a Honda technikai részlegén

A Hondánál jelentős mérföldkőnek számít a szintén olasz szakember kinevezése, hiszen először helyeznek európai mérnököt egy ennyire fontos pozícióba. Ennek szükségességét már Marc Márquez is jelezte, mielőtt a tavalyi idény végén elhagyta a gyártót, és a szintén nem a legszebb napjait élő Yamaha már korábban meglépte. Ha az Aprilia kapcsán azt írtuk, hogy vérfrissítésre van szükség, akkor a Hondára ez hatványozottan igaz, hiszen szinte biztos, hogy az aszakaiak zsinórban harmadszor végeznek a konstruktőri tabella utolsó helyén, ráadásul a tavalyinál is jóval kevesebb ponttal.

Binder minimális különbséggel győzte le Marc Márquezt, közel volt az újabb továbbjutáshoz a Honda

0

Brad Binder zárta az élen a Japán Nagydíj edzését, kevéssel megelőzve Marc Márquezt. A Ducatik közül csak Franco Morbidelli nem jutott tovább, míg Nakagami Takaaki közel volt az első tízhez, de végül kiszorult onnan.

A MotoGP szabadedzésével folytatódott a Japán Nagydíj hétvégéje. Szokás szerint ezen a tréningen dőlt el, hogy melyik tíz versenyző szerzi meg a jogot, hogy a Q2-ben kezdje meg a szombati időmérőt. Közvetlenül a kezdés előtt 27 fokos levegő és 32 fokos aszfalt várta a mezőny tagjait, az égbolt pedig továbbra is felhős volt.

Bagnaia megverte Martínt az eső miatt „megkurtított” japán szabadedzésen

A bokszutca megnyitása után a legtöbben kemény első és lágy hátsó gumival gördült ki a pályára, de néhányan a közepes keveréket tették fel hátulra, sőt, a szabadkártyásként induló Remy Gardner két közepessel kezdett. Az első mért kört Franco Morbidelli teljesítette, az olasz motoros 1:46.087 másodperccel nyitott. Az első próbálkozások után csapattársa, Jorge Martín volt a leggyorsabb 1:44.916-tal, 4 tizeddel megelőzve Johann Zarcót, és további 45 ezreddel Maverick Viñalest.

A bajnokság éllovasa aztán 1:44.320-ra módosította az addigi legjobb kört, 75 ezreddel felülmúlva Francesco Bagnaiát, és 64 századdal Aleix Espargarót. A címvédő azonban tovább gyorsult, és 248 ezreddel megelőzte riválisát. Az állandó mezőny korelnökét közben többen is megelőzték, a harmadik helyre Marco Bezzecchi jött fel 712 ezredes hátrányban.

A nap első királykategóriás bukását Augusto Fernández mutatta be, aki a 10-es kanyarban dobta el a motort. Csapattársának, Pedro Acostának viszont jobban ment, és bő negyed óra után 553 ezredes hátránnyal felugrott a harmadik pozícióba. Marc Márquez ellenben csak a huszonegyedik helyet foglalta el, aminek ekkor még nem volt jelentősége, annak viszont igen, hogy a 6-os kanyarban nagyot kellett mentenie.

Féltávhoz közeledve Viñales 408 ezreddel volt lassabb Bagnaiánál, amivel feljött a harmadik helyre. Nem sokkal később a gyári Ducati versenyzőjének csapattársa, Enea Bastianini bukott egy látványosat a 14-es kanyarban. Bár a motor nagyot kapott, de a 26 éves pilóta szerencsére jól volt, olyannyira, hogy vissza tudott futni a garázsába.

A hajrát Raúl Fernández nyitotta meg, aki 1:44.694-gyel felugrott az ötödik helyre. Márkatársa, Viñales a második pozícióban találta magát, ráadásul csupán 12 ezreddel maradt el Bagnaiától. Azonban nem sokáig volt ott, ugyanis Brad Binder 1:43.879-cel átvette a vezetést, Jack Miller pedig a negyedik legjobb időt motorozta, 36 századdal lemaradva csapattársától.

Viñales aztán 184 ezredre közelítette meg a dél-afrikai motorost, de Acosta nála is gyorsabb volt, hiszen ő csak 108 ezrednyi hátrányt szedett össze, míg Marc Márquez az ötödik helyre jött fel. A spanyol újonc a következő körében a vezetést is átvette, 125 ezreddel felülmúlva Binder idejét,míg Bagnaia a harmadik, a nyolcszoros világbajnok a negyedik pozíciót foglalta el, de csak addig, amíg Martín meg nem előzte mindkettőjüket.

A legvégéhez közeledve Martín 1:43.568-cal ismét az élre állt, Bagnaia pedig ezredre azonos időt futott Acostáéhoz képest. és mivel a második legjobb köre neki volt jobb, megelőzte a GasGas versenyzőjét. Bő 3 perccel a leintés előtt Miller bukott a 3-as kanyarban, de ez Bastianini körét nem érintette, így 37 ezredes hátránnyal feljött a második pozícióba.

Kevesebb mint 2 perc volt hátra, amikor Binder visszavette a vezetést, de az igazi szenzáció Nakagami Takaaki volt, aki a kilencedik legjobb időt motorozta. Ráadásul csapattársa, Zarco akaratlanul is segített neki, ugyanis esésével sárga zászlót idézett elő. Viñalest azonban ez nem befolyásolta, és Bagnaiáékat megelőzve a negyedik helyre jött fel.

A kockás zászló után Marc Márquez 33 ezredes lemaradással második lett, míg Nakagami kiszorult a legjobb tízből, és mivel nem tudott javítani, tizenkettedik lett. Az előtte záró Miller szintén nem jutott be a legjobb tízbe, ahogyan a tizenharmadik pozícióban záró Morbidelli sem, a Ducati egyetlen versenyzőjeként. A sorrend végül Binder, Marc Márquez, Martín, Acosta, Bastianini, Viñales, Bagnaia, Álex Márquez, Fabio Di Giannantonio és Bezzecchi lett az első tíz sorrendje.

A MotoGP motegi edzésének végeredménye

Újabb jelentős átalakulás történt a Honda technikai részlegén

0

Távozott a technikai igazgató pozícióból Kavaucsi Ken, és a közelmúltban már a Honda tesztcsapatánál vállalt szerepet. Helyét egy másik japán szakember vette át, aki több mint tíz éve a Honda Racing Corporation kötelékében áll.

Kavaucsi Ken nagy reményekkel csatlakozott a Hondához a 2023-as év elején. A japán szakember a technikai pozíció posztját vette át, miután korábbi munkaadója, a Suzuki, amelyet 2020-ban csapat- és Joan Mir révén egyéni világbajnoki címhez segített, az előző idény végén kiszállt a MotoGP-ből. Azonban a kinevezés finoman szólva sem hozta meg a várt eredményt.

Kavaucsitól azt várták, hogy vezérletével csökkentsék a különbséget az élmezőnyhöz, azon belül is elsősorban a Ducatihoz képest. Azonban ez olyannyira nem sikerült, hogy a 2022-es 155 pont után tavaly 186 egységig jutottak, ami, figyelembe véve, hogy időközben bevezették a sprintfutamokat, egyértelmű visszaesésnek számít. A mostani idényre pedig még nagyobb a zuhanás: a 2023-as szezon tizenötödik fordulója után 149 pont állt a nevük mellett, most viszont csak 51 egységnél tartanak.

Az elmúlt időszakban Kavaucsi egyfajta kapocsként működött a gyári istálló és a Honda szatellitcsapata, az LCR között. Mostantól viszont új szerepet kap az aszakai márkánál, amelynek a tesztcsapatát fogja vezetni. Sőt, valójában már az elmúlt néhány nagydíjhétvégén is ez volt a helyzet, és ezt most a Honda is megerősítette.

Végre csatlakozik a Honda a többi gyártóhoz, ami a kulcsember leigazolását is közelebb hozhatja számukra

Kavaucsi Ken mostantól a HRC tesztcsapatával történő munkára összpontosít technikai szerepkörében, ahol a versenyzésben szerzett tapasztalatait és információit kamatoztatja – olvasható az Autosportnak csütörtökön eljuttatott közleményben. – Mivel a tesztcsapat jelentősége egyre nő, és 2025-re három versenyzőre bővül, kulcsfontosságú, hogy legyen valaki, aki a fejlesztés minden területén rendelkezik rutinnal.”

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ki veszi át Kavaucsi helyét a technikai igazgatói poszton. Nos, a válasz Kavasze Mikihikó, aki 2012 óta dolgozik a Honda versenyrészlegén. Mindez azt jelenti, hogy a japánok továbbra is belső emberekkel akarják megoldani a problémáikat, és továbbra sem igazolnak európai szakembert a technikai részleg vezető pozícióiba, ellentétben például a Yamahával.

Mindez a Hondánál tapasztalható átalakítások újabb fejezetének számít. Tavaly éppen Motegiben derült fény arra, hogy az addig általános technikai igazgatóként tevékenykedő Sinicsi Kokubu elhagyja a MotoGP-projektet, utódja pedig Szató Sin lett. Néhány hónappal később pedig bejelentették, hogy Kuvata Tacuhiró helyett Honda Tajcsi lett az általános igazgató.

Martín és Bagnaia is elmondta, hogy bajnoki vetélytársnak tartja-e még Marc Márquezt és Bastianinit

0

Jorge Martínt és Francesco Bagnaiát is megkérdezték arról, hogy az idei bajnoki cím tekintetében még tart-e Marc Márqueztől és Enea Bastianinitől. Mindkét megszólított pilóta arról beszélt, hogy bár kevés esélyt ad Márqueznek és Bastianininek, őket egyikük szerint sem lehet leírni.

A Japán Nagydíjjal megkezdődött az idei, húsz fordulósra fogyatkozott MotoGP-szezon utolsó negyede. Ez pedig természetesen együtt jár a bajnoki címért való küzdelem kiélesedésével is. A trófea megszerzésére egyértelműen Jorge Martín és Francesco Bagnaia a két fő favorit. A tudásukat már tavaly is összemérő riválisok közül egyelőre Martín áll jobban, hiszen a mandalikai sprinten elszenvedett bukása ellenére még mindig 21 pont az előnye Bagnaiával szemben a tabellán.

Az eső is eldöntheti, hogy Martín vagy Bagnaia köre jön a hullámvasút tetején – hétvégi menetrend

Azonban a mostani idény alakulásából kiindulva bármikor fordulhat még az állás. Az persze nagy kérdés, akkorát fordulhat-e, hogy a Martínhoz képest 75 pontos hátrányban lévő Enea Bastianini vagy a Pramac pilótájától 78 egységgel elmaradó Marc Márquez még képbe kerülhet. Egy forduló során összesen 37 pontot lehet szerezni, így ezek a különbségek elméletileg akár ledolgozhatóak. A téma a két érintettet megosztotta, szemben Martínnal és Bagnaiával, akik szintén megszólaltak.

„A mandalikai egy nagyon intenzív hétvége volt [a bajnokság szempontjából], hiszen miután szombaton buktam, vasárnap Enea és Marc is kiesett a versenyből – nyilatkozta Martín. – Én már régóta leginkább azt gondolom, hogy Pecco és én megyünk a bajnoki címért. Viszont még öt forduló van hátra, szóval nekik továbbra is van valamennyi esélyük. És ha valaki képes egy ilyen felzárkózásra, akkor azok pont ők. De azért azt gondolom, hogy jelenleg elég nehéz helyzetben vannak, szóval szerintem ez inkább Peccóról és rólam szól.”

„Nekem személyesen nagy öröm, hogy olyan bajnokokkal küzdhetek, mint Pecco és Marc, illetve egy olyan elképesztő versenyzővel, mint Enea – tette hozzá. – Majd meglátjuk, hogy mi fog történni. Mindenesetre tehát úgy gondolom, hogy van még valamennyi esélyük. De az biztos, hogy ez egy elég nehéz menet lesz nekik.”

Marc Márquez beismerte, hogy már nincs esélye az idei bajnoki címre, Bastianini viszont még kitart

A harmadik MotoGP-bajnoki címére hajtó Bagnaia egyetértett a riválisával. „A szezon elejétől fogva többé-kevésbé leginkább mi, Martín és én emelkedtünk ki a mezőnyből – magyarázta Bagnaia. – De az igaz, hogy amíg matematikailag lehetséges, hogy akár Enea, akár Marc bajnok legyen, addig számolnunk kell velük.”

„Mi, én és Jorge tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy az idei szezonban milyen könnyű hibázni, bukni – folytatta. – Szóval [az állás] így gyorsan változhat. Addig fogom őket [esélyesnek] tartani, amíg matematikailag lesz esélyük a bajnoki címre. De persze az is igaz, hogy a szezon nagyrészében Jorgével mi ketten vagyunk azok, akik vezetjük a futamokat és az edzéseket. Szóval szerintem ez Valenciáig így is fog maradni.”