back to top
2025. június 16. 21:51
Kezdőlap Blog Oldal 163

Bagnaia megverte Martínt az eső miatt „megkurtított” japán szabadedzésen

0

Francesco Bagnaia zárta az élen a Japán Nagydíj első szabadedzését, Jorge Martín és Fabio Di Giannantonio előtt. Az időközben eleredő eső miatt a mezőny tagjai a 45 perces gyakorlás mintegy felét a bokszban töltötték.

A Moto3 és a Moto2 után a MotoGP mezőnye is megkezdte a Japán Nagydíj hétvégéjét. A mezőny tagjai nagyon más körülmények között gurultak pályára, mint az előző, indonéziai forduló során. Az ottani óriási hőséghez képest ugyanis Motegiben felhős időjárás és ennek megfelelően jóval hűvösebb időjárás fogadta a versenyzőket.

Az eső is eldöntheti, hogy Martín vagy Bagnaia köre jön a hullámvasút tetején – hétvégi menetrend

A tréning elején mindenki közepes hátsó gumival ment ki, és a legtöbben előre is ezt a keveréket tették, de hatan a lágy mellett tették le a voksukat. Az első próbálkozások után Maverick Viñales 1:47.774 másodperccel állt az élre, mindössze 8 ezredmásodperccel megelőzve Johann Zarcót. A következő mért köröket követően azonban már Nakagami Takaaki vezetett 1:46.223-mal, 153 ezreddel felülmúlva Joan Mirt.

Ezután viszont már a megszokott nevek kerültek az élmezőnybe. Jorge Martín 1:45.318-cal vette át a vezetést, míg Francesco Bagnaia 335, a lágyon lévő Marc Márquez pedig 508 ezreddel bizonyult lassabbnak nála. A címvédő aztán 105 ezredre csökkentette a különbséget, a harmadik helyre pedig nem sokkal később Jack Miller jött fel, 42 ezreddel megelőzve a Gresini versenyzőjét. Utóbbi szintén gyorsult, és 1 ezredes előnnyel visszavette a pozíciót a gyári KTM motorosával szemben.

Bagnaia eközben 87 ezredre csökkentette lemaradását, az azt követő körében pedig már 109 ezreddel övé volt az előny Martín előtt. Mindezt bő 10 perccel a kezdés után, amikor a zászlójelzés tanúsága szerint a nap során nem először ismét eleredt az eső. Azonban csupán szemerkélésről volt szó, amit jól mutat, hogy Fabio Di Giannantonio 38 százados hátrányban  felugrott a harmadik helyre.

Az eső azonban egyre jobban rákezdett, ami hosszú pihenőt eredményezett a pilóták számára, miközben a másodpercek peregtek. Csupán szűk 12 perc volt hátra, amikor a mezőny tagjai elkezdtek visszaszállingózni a pályára. A körülmények annyit nem romlottak, hogy esőgumikra legyen szükség, így maradtak a slickek.

Az esőt jelző zászló azonban ismét előkerült, így néhány perc után a versenyzők ismét visszatértek a bokszba. Legutoljára Miller hagyta el a pályát, amikor már kevesebb mint 5 perc volt hátra. Ennek következtében természetesen a sorrend is maradt: Bagnaia megverte Martínt, míg a harmadik Di Giannantonio lett, mögöttük pedig Marc Márquez, Miller, Marco Bezzecchi, Mir, Zarco, Viñales és Enea Bastianini lett az első tíz eredménye, de ennek aligha van komoly jelentősége. Franco Morbidelli bő 1 perccel a leintés előtt még visszatért az aszfaltcsíkra, de mért kört már nem tudott megkezdeni, ahogyan a többiek sem.

A MotoGP első motegi szabadedzésének végeredménye

Martínnak egy „rémálom” volt a tavalyi szezon vége, de idén már sokkal jobban tud aludni

0

Jorge Martín elárulta, hogy a tavalyi idényben nagy nehézségekkel küzdött. Viszont a spanyol pilóta hozzátette, hogy idénre megtett egy nagy lépést, és így újra élvezi a motorozást.

Jorge Martín a tavalyi szezonban érkezett meg igazán a MotoGP közvetlen élmezőnyébe. A spanyol pilóta azonnal a címvédő Francesco Bagnaia első számú kihívójává lépett elő, de végül elveszítette a küzdelmet. Ennek több látványos lépcsője is volt, többek között a katari gumi-ügyét és a valenciai bukását is ki lehet emelni. Idén pedig újra Bagnaiával kell megmérkőznie a trófeáért, de úgy érzi, erre már sokkal jobban fel van készülve.

„Most már sokkal jobban alszom. A tavalyi szezonban ezt is sokkal nehezebben tudtam kezelni – nyilatkozta Martín csütörtökön a Motegiben tartott sajtótájékoztatón.  – Bár talán nem itt Japánban, hanem inkább Thaiföldön és Malajziában volt igazán nehéz, ahogy Valenciában is. Szóval úgy érzem, hogy sokat fejlődtem a mentális oldalam tekintetében. Elég sokat dolgoztam ezen az egész szezon során. Úgy gondolom, hogy egy elképesztő lépést tettem meg, úgyhogy most ezt élvezem ki. Ahogy azt is élvezem, hogy újra a pályán lehetek és motorozhatok.”

Az eső is eldöntheti, hogy Martín vagy Bagnaia köre jön a hullámvasút tetején – hétvégi menetrend

„Viszont a tavalyi szezon pont ennek az ellenkezője volt – tette hozzá a Pramac versenyzője. – Olyan volt, mint egy rossz álom… egy rémálom. Még ha nyertem is, azt egyáltalán nem élveztem. De most nagyon boldog vagyok, és büszke arra, hogy itt tartok.”

Martín jelenleg 21 ponttal vezet a tabellán Bagnaia előtt, a többiek pedig lényegében annyira lemorzsolódtak, hogy kettejükre szűkült a fő esélyesek köre. A spanyol motoros azonban így sem helyez magára túl nagy nyomást. „Nem érzem magam kétségbeesettnek – mondta Martín. – Mint mindig, ezentúl is százszázalékot fogok nyújtani. Ráadásul azt hiszem, hogy már más versenyző vagyok, mint az előző szezonban.”

„Ugyan a tavalyi idényben nagyon erősnek éreztem magam, és talán még gyorsabbnak is, mint a mostani szezonban, de talán most már egy teljesebb versenyző vagyok – jegyezte meg. – Nekem nagy örömöt jelent, hogy ismét itt [harcban a bajnoki címért] lehetek Peccóval… Azt hiszem, hogy ismét mi ketten voltunk a legjobbak az összes versenyző közül. Azt meg majd meglátjuk, hogy mit tudunk így elérni.”

Marc Márquez beismerte, hogy már nincs esélye az idei bajnoki címre, Bastianini viszont még kitart

Martín nyilatkozata után Bagnaia is megszólalt. „Azt hiszem, az jó, hogy Jorgéval újra csatázni fogunk – kezdte a gyári Ducati pilótája. – Mindig is tisztességes csaták, tisztességes küzdelem és tisztelet volt közöttünk, és szerintem ugyanez a helyzet az idei szezonban is.”

Marc Márquez beismerte, hogy már nincs esélye az idei bajnoki címre, Bastianini viszont még kitart

0

Az idei MotoGP-cím megszerzésére Jorge Martín és Francesco Bagnaia mellett még Marc Márqueznek és Enea Bastianininek van valamekkora esélye. Bastianini úgy látja, pont ezért fontos, hogy koncentrált maradjon. Márquez viszont egyértelművé tette, hogy szerinte Martín és Bagnaia között fog eldőlni a trófeáért folyó küzdelem.

A hétvégi Japán Nagydíjjal együtt már csak öt forduló van hátra az idei MotoGP-szezonból, így egyre közelebb kerülünk a bajnokavatáshoz. A cím két fő esélyese a 366 ponttal a tabella élén álló Jorge Martín és a tőle 21-gyel elmaradó Francesco Bagnaia. Rajtuk kívül matematikailag még hárman esélyesek a végső győzelemre, de közülük Pedro Acosta csak egy lényegében teljesen elképzelhetetlen forgatókönyv esetén ülhetne fel a trónra. Az újoncnak ugyanis ehhez meg kellene nyernie az összes hátralévő viadalt, az ellenfeleinek pedig rendszerint nulláznia kellene.

Az eső is eldöntheti, hogy Martín vagy Bagnaia köre jön a hullámvasút tetején – hétvégi menetrend

Az egyenletben szereplő másik két versenyző viszont érdekesebb helyzetben van. Enea Bastianini 75, Marc Márquez pedig 78 pontos hátrányban van Martínhoz képest. Egy forduló során összesen 37 pontot lehet szerezni, így ezek a különbségek elméletileg akár még le is dolgozhatóak. Az idény második felében kimondottan jól teljesítő Bastianini éppen ezért továbbra is optimista. „A különbség a bajnokságban egyre nagyobb lett, de matematikailag még mindig nem lehetetlen ledolgozni – mondta az olasz pilóta. – Innentől fontos lesz, hogy koncentráltak maradjunk ezekre az utolsó fordulókra, a legjobbunkat adjuk, és mindig keményen nyomjuk.”

Márquez viszont úgy látja, hogy már csak Martín és Bagnaia pályázik valódi eséllyel a trófeára. „Azt hiszem, igen – válaszolta, amikor megkérdezték tőle, hogy a bajnokság a két nevezett márkatársa között dől-e majd el. – Ők fej-fej mellett haladnak, főleg, hogy mindketten egy kicsivel gyorsabbak a többieknél.”

„És Mandalikában én és Bastianini sem szereztünk pontot [a főfutamon] – tette hozzá. – Szóval ott sok pontot veszítettünk el, és ezzel véget ért meccs, mert ők ketten már túl messze vannak. De azért szép lesz [a szezon hátralévő része]. Ami minket illet, próbáljuk majd felvenni velük a harcot, hiszen mindketten hihetetlenül gyorsak lesznek az utolsó fordulókban.”

Az indonéziai pálya hiányossága miatt teljesen tönkrement Marc Márquez kigyulladt motorja

Razgatlıoğlu akár már Estorilban bajnok lehet – ő viszont csak az újabb futamgyőzelemre gondol

Toprak Razgatlıoğlu nagyon örül annak, hogy eredményesen sikerült visszatérnie a sérüléséből. A török pilóta akár már a következő fordulóban bebiztosíthatja magának a bajnoki címet, de ő nem foglalkozik ezzel.

Sokáig kérdéses volt, hogy Toprak Razgatlıoğlu motorra ülhet-e Superbike-világbajnokság aragóniai fordulójában. A török pilóta még a második magny-cours-i szabadedzésen bukott nagyon szerencsétlenül, hiszen nekicsapódott a gumifal szélének. Emiatt aztán kórházba szállították, ahol fény derült arra, hogy légmell alakult ki nála. Ebből pedig nem sikerült elég gyorsan felépülnie, így a franciaországi versenyhétvége további részén kívül a cremonait is ki kellett hagynia.

A BMW-nél szándékosan hátráltatták Razgatlıoğlu helyettesét, hogy kedvezzenek a török pilótának

Bár Razgatlıoğlu a hírek szerint a Red Bull nagyon fejlett ausztriai egészségügyi központjában is lábadozott, hosszú ideig nem lehetett tudni, hogy mikor fog visszatérni. Végül aztán megkapta az orvosoktól a szükséges engedélyeket, így Aragóniában végül újra ott volt a mezőnyben. A visszatérését pedig három második hellyel ünnepelte meg, az első futamon Andrea Iannone, a Superpole és a második versenyen pedig Álvaro Bautista bizonyult jobbnak nála. Ám a hétvége kimenetele még így is nagy örömmel töltötte el az alanyai motorost.

„A Superpole verseny kimondottan szórakoztató volt! Akkor volt az első alkalom, amikor [újra] igazán jól éreztem magam a motoron. A motor jól kanyarodott és állt meg, így sokkal jobb volt vezetni – mondta Razgatlıoğlu. – Nagyon közel voltam a győzelemhez, de aztán két kanyarral a leintés előtt elvesztettem. Hogy miért vagyok mégis ennyire boldog? Mert hihetetlen munkát végeztünk ezen a hétvégén, és én százszázalékot adtam bele, de még annál is többet motoroztam ki.”

Razgatlıoğlu a három második helye és a fő kihívó Nicolò Bulega technikai problémája miatt 39-re növelte vissza a hétvége elején még csak 13 pontos bajnoki előnyét. Ez pedig azt jelenti, hogy akár már a következő, az utolsó előtti fordulóban be is biztosíthatja a második Superbike-világbajnoki címét. Anélkül, hogy az összes lehetőséget átvennénk, mutatnánk rá: erre tényleges esély van. Például, ha Razgatlıoğlu megnyeri mindhárom futamot, Bulega pedig mindegyiken a harmadik helyen ér célba, akkor megtörténhet a koronázás. Egyébként a 27 éves pilóta ezzel a forgatókönyvvel 18-ra növelné az idei, illetve 6-ra az estorili győzelmeinek számát.

Bautista kész lett volna elengedni Bulegát egy bizonyos forgatókönyv megvalósulása esetén?

„Lehet, hogy már Estorilban világbajnokok lehetünk, majd meglátjuk – reagálta a felvetésre Razgatlıoğlu. – De én most csak arra gondolok, hogy megnyerjünk egy ottani versenyt, mivel imádom Estorilt. A Yamahával többször is nyertem ott, szóval a BMW-vel szintén várom az ottani fordulót, mert ott újra nyernem kell. A sok idei győzelmem után egy kicsit nehéz volt elfogadni ezeket a második helyeket!”

Régi-új főnöke boldog Miller visszatérése miatt, aki szerinte „még nem mutatta meg a valódi értékét”

0

Paolo Campinoti nagyon boldog, hogy Jack Miller jövőre újra az ő csapatát fogja erősíteni. A Pramac tulajdonosa kiemelte, hogy az ausztrál pilóta sok tapasztalatot hoz majd az alakulathoz.

Sokáig úgy tűnt, hogy Augusto Fernández mellett Jack Miller is kikerül a MotoGP mezőnyéből, miután a KTM-től nyilvánosságra hozták, hogy jövőre már egyikőjükre sem számítanak. Viszont aztán a Yamahára váltó Pramac utánanyúlt a még mindig csak 29 éves pilótának, aki így jövőre Miguel Oliveira csapattársaként fog vitézkedni egy lényegében teljesen gyári motoron.

Miller megmenekült, az utolsó 2025-ös ülés is elkelt a MotoGP-ben

Miller leigazolását sokan érthetetlennek tartották, hiszen az idei eredményei nem predesztinálták egy ilyen szerződés aláírására. A mostani küszködését jól mutatja, hogy míg ő jelenleg 58, addig csapattársa, Brad Binder 173 ponttal rendelkezik. Ám az ausztrál motorosnak van valamije, amire a sokat küszködő Yamahának nagy szüksége van: jelentős MotoGP-tapasztalata.

Miller négy szezont töltött el a gyorsaságimotoros-világbajnokság legkisebb géposztályában azelőtt, hogy 2015-ben bemutatkozott a MotoGP-ben, tehát a Moto2-őt átugrotta. Első három idényét a Honda motorjain töltötte: debütáló évében az LCR, majd a következő kettőben a Marc VDS csapatánál versenyzett. 2018-ra aztán (a Ducatit használó) Pramachoz igazolt, így jövőre lényegében visszatér a csapathoz. 2021-ben aztán nagy lehetőséget kapott, hiszen Francesco Bagnaiával együtt felvitték a bolognaiak gyári istállójához. Azonban a tavalyi évre már nem volt ott maradása, a gyári KTM viszont tárt karokkal fogadta, hiszen remek fejlesztőpilóta hírében állt. Azonban az elmaradó eredmények miatt már az osztrákok is az elengedése mellett döntöttek.

Nemrég Paolo Campinoti, a csapat tulajdonosa nyilatkozott Miller érkezéséről. „Jacknek mindig is volt helye a szívünkben. Én nagyon boldog vagyok, hogy visszatér hozzánk – jegyezte meg Campinoti a TNT Sportsnak. – Ő egy igazán különleges srác. Ám úgy gondolom, hogy eddig még nem mutatta meg a valódi értékét. Remélem, hogy jövőre már az igazi Jacket láthatjuk majd a pályán.”

„A csapatból azok közül az emberek közül, akik korábban már dolgoztak vele, mindenki örül, hogy visszatér – tette hozzá. – Ez pedig egy jó jel, hiszen néha vannak olyan versenyzők, akiknél nem minden csapattag örül a visszatérésének! Viszont [Miller esetében] mindenki örül ennek.”

Campinotit megkérdezték, hogy milyen pozitív dolgokat hozhat majd a csapatához Miller. „Az biztos, hogy sok tapasztalatot – kezdte a válaszát. – A Hondánál, a Ducatinál és a KTM-nél is versenyzett korábban, így nagy segítségünkre lesz a motor fejlesztésében. Szóval eléggé tapasztalt, még ha fiatal is. Emellett jókedvet és egyben profizmust fog hozni a csapatunkhoz.”

A Ducati vezére szerint a Pramac távozása gyengíti őket, de jövőre az eddigi legjobb duójukkal állnak ki

Az eső is eldöntheti, hogy Martín vagy Bagnaia köre jön a hullámvasút tetején – hétvégi menetrend

0

A Japán Nagydíjjal folytatódik a gyorsaságimotoros-világbajnokság, amelynek legkisebb kategóriájában akár el is dőlhet a végső győzelem sorsa. A MotoGP-ben immáron alighanem végleg kétszereplősre szűkült a végső győzelemért folytatott harc, de nehéz megjósolni, hogy ezúttal Jorge Martínnak vagy Francesco Bagnaiának jön ki jobban a lépés, ráadásul az eső is közbeszólhat.

Folytatódik az erőltetett menet a motorsport csúcskategóriáiban: azok után, hogy az elmúlt két hétvégén mind a MotoGP, mind a Superbike-vb mezőnye pályára gurult, ezúttal csak a gyorsaságimotoros-világbajnokság pilótái szállnak harcba. A soron következő forduló a Japán Nagydíj lesz, amellyel lezárul a hajrá első tripla hétvégéje.

Maga a helyszín az ország legnagyobb szigetén, Honsún, azon belül pedig Kantó régióban található Motegi, pontosabban a Mobility Resort Motegi, avagy Twin Ring Motegi. Az „twin”, vagyis az „iker” szó nem véletlen, hiszen a létesítmény egy oválpályát is tartalmaz. A komplexumot 1997-ben építtette a Honda tesztelés céljából, de hamar, 1999-ben bekerült a sorozat versenynaptárába.

A következő évre ugyan a Japán Nagydíj visszatért Szuzukába, de a Csendes-óceáni Nagydíj révén Motegi így is maradt a versenynaptárban. 2004-ben pedig ismét a Japán Nagydíjnak adott otthont, mivel Kató Daidzsiró előző évi halálos balesete után a gyorsaságimotoros-vb mezőnye végleg, vagy legalábbis évtizedekre távozott Szuzukából. Azóta a koronavírus-járvány sújtotta 2020-as és 2021-es szezonokat leszámítva a pálya minden évben fogadja a versenyzőket, a csapatokat, illetve a gyártókat.

A helyszín legeredményesebb versenyzője Marc Márquez, aki összesen ötször, a MotoGP-ben pedig háromszor győzött Motegiben. Rajta kívül a jelenlegi mezőnyből Jorge Martín tavaly, Jack Miller pedig két éve nyerte meg a királykategória futamát. A többiek közül Johann Zarco és Álex Márquez a középső és a legkisebb géposztályban is tudtak diadalmaskodni, míg Francesco Bagnaia és Luca Marini a Moto2-ben, Enea Bastianini és Marco Bezzecchi pedig a Moto3-ban arattak sikert.

Ami a vonalvezetést illeti, az aszfaltcsík 4,801 kilométer hosszú, 15 méter széles, és nyolc jobb-, valamint hat balkanyart tartalmaz. Ebből már ki lehet találni, hogy a menetirány megegyezik az óramutató járásával. A leghosszabb nyélgázos szakasz itt sem a célegyenes, hanem a 10-es, illetve a 11-es kanyar közötti szakasz, amely 762 méter hosszúságú.

A pályacsúcsot Martín tartja, aki tavaly 1:43.198 másodperccel szerezte meg a pole pozíciót. Mivel a 2023-as főfutamot esőben rendezték, ezért hivatalosan a versenyben futott körrekord Miller két évvel ezelőtti 1:45.198-as ideje, de hozzá kell tenni, hogy a tavalyi sprinten a Pramac pilótája ennél már sokkal jobb körre, 1:44.033-ra is képes volt, persze könnyebb motorral. A legnagyobb sebességet szintén 2022-ben érték el, Bastianini 317,8 km/h-val repesztett.

Ami a világbajnoki csatát illeti, Enea Bastianini és Marc Márquez indonéziai kiesésével alighanem végleg Martín és Bagnaia párharcává vált a küzdelem. Igaz, ők sem teljesítenek kiegyensúlyozottan, hiszen az előző négy hétvége mindegyikéről elmondható, hogy az egyikük vagy bukott, vagy katasztrofális döntést hozott valamelyik versenyen.

Ennek köszönhetően jelenleg 21 pont a spanyol versenyző előnye. Martín ráadásul a mostani hétvégét is optimistán várhatja, hiszen tavaly mind az időmérőn, mind a futamokon legyőzte riválisát. Ráadásul az azt megelőző két Japán Nagydíjat is a dobogón zárta, hiszen 2019-ben és 2022-ben is harmadik lett, persze előbbi esztendőben még a Moto2-ben.

Martín lépéselőnyben, miközben a japánok pislognak Japán előtt

Bár, ahogyan említettük, az előző szezonban elért második helye mellett Bagnaiának is van egy középső kategóriás diadala, összességében nem igazán szerepel jól Motegiben. A legmagasabb géposztályban 2019-ben tizenharmadik lett, 2022-ben pedig bukott. Persze a tavalyi második helye önmagában jó eredmény, de ez akkor a Martínnal szembeni vereséget jelentette. A címvédő ennek ellenére optimistán várja a fordulót.

Japán az egyik kedvenc helyszínem, ezért nagyon örülök, hogy ezen a hétvégén itt fogunk versenyezni – nyilatkozta. – Mind az időjárási, mind a pályakörülmények nagyon eltérőek lesznek, ráadásul esőre is van esély, így fontos lesz, hogy minden helyzetre felkészüljünk. Keményen fogunk dolgozni, hogy versenyképesebbek legyünk a futam korai szakaszában, ahol múlt vasárnap kicsit szenvedtünk. Készen állok és izgatottan várom, hogy újra pályára guruljak.”

A Ducati várhatóan Motegiben is kiemelkedik a mezőnyből, de mögöttük egyéni és gyártói szinten is folytatódhat a csata. A KTM Mandalikában 16 pontra ellépett a KTM-től a konstruktőri tabella második helyén, míg Pedro Acosta visszaelőzte Brad Bindert, és immáron ismét ő áll a legjobban a bolognaiak kvartettje mögött. A spanyol újonc ezúttal is jó szereplésre számít.

Szerintem a japán pálya kedvező lesz nekünk – vélekedett. – A Moto2-ben mindig versenyképes voltam Motegiben, és a motorunk elméletileg jól működik ezen a pályán, ha a tavalyi eredményeket vesszük alapul. A nagyszerű mandalikai eredmény után jól érezzük magunkat, és magabiztosak vagyunk, így arra fogunk törekedni, hogy megtartsuk a lendületet, és már pénteken igyekszünk versenyképesek lenni. Aztán meglátjuk, milyen esélyeink vannak. Alig várom, hogy a japán szurkolók előtt versenyezzek.”

Megtanulta a leckét Michael Jordantől, ezért nem a könnyebbnek tűnő utat választja Acosta

Az Aprilia nincs jó formában, hiszen az előző öt hétvégéből négyszer is kikapott a KTM-től, és többször is borzasztóan szerepelt. Maverick Viñales indonéziai hatodik helye viszont már biztató, ráadásul a 29 éves motoros ezzel megközelítette Bindert a táblázaton, és még Acostához képest is lőtávolon belül van. A tízszeres MotoGP-futamgyőztes szerint képesek lesznek úrrá lenni a helyszín jelentette kihívásokon.

A Japán Nagydíj mindig nagyszerű hétvége, nagyon szeretek oda menni, a kultúrát és a pályát is imádom – jelentette ki. – Nagy kihívás lesz számunkra, különösen azért, mert ez a helyszín a kemény féktávjairól ismert. Azonban úgy gondolom, hogy képesek lehetünk javulni a fékezés terén. Meg vagyok róla győződve, hogy jó eredményt érhetünk el.”

Fabio Quartararo és a Yamaha pozitív spirálban van, és úgy tűnik, tényleg látszik a fény az alagút végén. A francia versenyző zsinórban három hetedik helynél tart a főfutamokon, és a hangvillások otthonában folytatná a jó sorozatát. „Egy összességében pozitív indonéziai hétvége után Japánba megyünk, a Yamaha hazai nagydíjára – fogalmazott. – Az elmúlt néhány versenyhétvége pozitívan alakult. Látunk némi javulást, úgyhogy jó a hangulat.”

A „majdnem elrepülő” Quartararo elárulta, miért veszített rengeteg pozíciót a futam elején

Ha a Yamahának Motegi hazai pálya, akkor a Hondának a már említett okokból pláne. Az aszakaiak nagyon hosszú idő után mutattak életjeleket, és Johann Zarco a kvalifikáción és a versenyeken is a legjobb tízben végett. Ugyanakkor a 34 éves pilóta nincs meggyőződve róla, hogy a helyszín – ahol tavaly eddigi utolsó (főfutamos) dobogójukat szerezték Marc Márquez révén – kedvez a motornak.

Egy megérzés is kellett, hogy Zarco olyasmit tegyen a Hondával, amit Marc Márquez óta senki

Motegiben meglátjuk – mondta. – A motivációm és a magabiztosságom egyértelműen megvan, most pedig még nagyobb örömmel ülök fel a motorra, tudván, hogy a fékezés során jól érzem magam, de azzal is tisztában vagyok, hogy Motegiben féktávból és kigyorsításból is sok van. Szóval most kiderül, hogy a kigyorsítással kapcsolatos gyenge pontunk miatt tényleg sokat veszítünk-e Motegiben.”

A mezőny összetételét illetően két változás is lesz a megszokottakhoz képest. Miguel Oliveira az Indonéz Nagydíj első szabadedzésén megsérült, és jó eséllyel még Phillip Islanden sem áll majd rendelkezésre. Helyét az Aprilia tesztpilótája, Lorenzo Savadori veszi át, aki így bemutatkozhat a Trackhouse színeiben. Remy Gardner pedig szabadkártyásként fogja vezetni a Yamahát, de ha úgy tetszik, ő is pótol valakit, hiszen az eredeti tervek szerint Cal Crutchlow kapta volna meg a lehetőséget, ám a brit motoros már hónapok óta nem bevethető.

Eldőlt, hogy ki helyettesíti a sérült Oliveirát

A királykategória mellett érdemes kitérni a Moto3 küzdelmeire is, ahol könnyen lehet, hogy magyar idő szerint vasárnap hajnalban matematikailag is eldől az egyéni világbajnoki cím. David Alonso ugyanis öt fordulóval a vége előtt 97 ponttal vezet jövő évi Moto2-es csapattársa, Daniel Holgado előtt, Iván Ortolát 105, Collin Veijert pedig 107 egységgel előzi meg azok közül, akik még elvi eséllyel rendelkeznek a bajnoki címre. Az alábbiakban felsoroljuk, hogy mely forgatókönyvek egyikének megvalósulására van szükség ahhoz, hogy a kolumbiai pilóta bebiztosítsa végső győzelmét.

  • Nyer.
  • Második, Holgado pedig nem nyer.
  • Harmadik, Holgado nem végez előtte, valamint Ortolá és Veijer sem nyer.
  • Negyedik, Holgado legfeljebb hatodik, Ortolá legfeljebb harmadik, Veijer pedig nem nyer.
  • Ötödik, Holgado legfeljebb nyolcadik, valamint Ortolá és Veijer is legfeljebb harmadik.
  • Hatodik, Holgado legfeljebb kilencedik, Ortolá legfeljebb negyedik, Veijer pedig legfeljebb harmadik.
  • Hetedik, Holgado legfeljebb tizedik, Ortolá legfeljebb negyedik, Veijer pedig legfeljebb harmadik.
  • Nyolcadik, Holgado legfeljebb tizenegyedik, Ortolá legfeljebb negyedik, Veijer pedig legfeljebb negyedik.
  • Kilencedik, Holgado legfeljebb tizenkettedik, Ortolá legfeljebb ötödik, Veijer pedig legfeljebb negyedik.
  • Tizedik, Holgado legfeljebb tizenharmadik, Ortolá legfeljebb ötödik, Veijer pedig legfeljebb negyedik.
  • Tizenegyedik, Holgado legfeljebb tizennegyedik, Ortolá legfeljebb hatodik, Veijer pedig legfeljebb ötödik.
  • Tizenkettedik, Holgado legfeljebb tizenötödik, Ortolá legfeljebb hetedik, Veijer pedig legfeljebb ötödik.
  • Tizenharmadik, Holgado nem szerez pontot, Ortolá legfeljebb nyolcadik, Veijer pedig legfeljebb hatodik.

Ugyanakkor mind a MotoGP-re, mind a Moto3-ra, és persze a Moto2-re is igaz, hogy a szombat meglehetősen kaotikus lehet. A hétvége második napjára ugyanis komoly esőzést jósolnak, főleg a reggeli, délelőtti, illetve kora délutáni órákban. Mindez elsősorban az időmérő eredményére lehet komoly befolyással, de közvetetten a továbbiakra is jelentős hatással lehet.

A Japán Nagydíj hétvégéjének menetrendje

PÉNTEK
2:00 – 2:35 Moto3 Szabadedzés
2:50 – 3:30 Moto2 Szabadedzés
3:45 – 4:30 MotoGP 1. szabadedzés
6:15 – 6:50 Moto3 1. edzés
7:05 – 7:45 Moto2 1. edzés
8:00 – 9:00 MotoGP Edzés
SZOMBAT
1:40 – 2:10 Moto3 2. edzés
2:25 – 2:55 Moto2 2. edzés
3:10 – 3:40 MotoGP 2. szabadedzés
3:50 – 4:05 MotoGP 1. időmérő
4:15 – 4:30 MotoGP 2. időmérő
5:50 – 6:05 Moto3 1. időmérő
6:15 – 6:30 Moto3 2. időmérő
6:45 – 7:00 Moto2 1. időmérő
7:10 – 7:25 Moto2 2. időmérő
8:00 MotoGP Sprintverseny
VASÁRNAP
2:40 – 2:50 MotoGP Warm up
4:00 Moto3 Verseny
5:15 Moto2 Verseny
7:00 MotoGP Verseny

 

Rossi veszélyben érzi csapata helyét a MotoGP-ben?

0

Valentino Rossi elárulta, bánja, hogy idén nem sok MotoGP-hétvégén volt jelen, és jövőre ezen változtatni akar, akár még az autóversenyzői pályafutásának rovására is. Azonban könnyen lehet, hogy valójában nem emiatt akar gyakoribb vendéggé válni a paddockban.

Alighogy befejezte motoros pályafutásának végét, Valentino Rossi csapattulajdonos lett a MotoGP-ben, hiszen 2022 óta a VR46 saját istállót indíthat a királykategóriában. A projekt nem is sikertelen, hiszen bár idén csak egy dobogót értek el, de tavaly Marco Bezzecchi révén háromszor is győzelmet ünnepelhettek, és az olasz pilóta harmadik lett az összetettben.

A kilencszeres világbajnok azonban viszonylag ritkán élhette át testközelből csapatának sikereit vagy éppen rosszul sikerült hétvégéit, hiszen manapság ritka vendégnek számít a gyorsaságimotoros-vb paddockjában. Persze ez bizonyos szempontból érthető, hiszen idén már nemcsak a GT World Challenge Europe sorozatban, hanem a hosszútávú-világbajnokság mezőnyében is rajthoz áll négy keréken, barátnője pedig második közös gyermeküket várja. Mindezek ellenére a Doktor jövőre változtatni akar ezen.

Csodálatos hír, Valentino Rossiék ismét babát várnak (képek)

Sajnálom, hogy idén nem annyira voltam jelen a futamokon, és kevesebb időm volt arra, hogy az akadémistáinkkal dolgozzak – nyilatkozta az olasz Motorsport.com-nak adott interjújában, és kijelentette, jövőre más lesz a helyzet. – 2025-ben több MotoGP-viadalon szeretnék ott lenni, így emiatt kevesebb autóversenyen fogok részt venni.”

Rossi tehát azt kommunikálja, hogy akadémistái, illetve a VR46 istállójánál szereplő Fabio Di Giannantonio kedvéért még sportolói karrierjét is háttérbe szorítja. Persze ezt is meg lehet indokolni, hiszen királykategóriás versenyzői közül Francesco Bagnaia jövőre megkapja Marc Márquezt a garázs másik oldalára, Bezzecchi az Apriliához igazol, míg Franco Morbidelli pont hozzájuk érkezik.

Azonban nem kizárt, hogy ez egyfajta fedősztori, és valójában más húzódik meg a háttérben. Áprilisban hivatalossá vált, hogy a Forma–1-et is tulajdonló Liberty Media felvásárolja a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna részvényeinek mintegy 86 százalékát. A felvásárlási folyamat 2024 lezárultáig végbe fog menni.

A Liberty Media még a Forma–1 egy részétől is megválik, hogy le tudja zárni a MotoGP felvásárlását

Amikor Rossi megkapta a jelenleg is meglévő két helyet a MotoGP rajtrácsán, más tőkeerős befektetők is érdeklődtek a lehetőség iránt. Végül leginkább azért esett rá, illetve a VR46-ra a választás, mert versenyzői pályafutása során ő lett a MotoGP arca, akit nemcsak a motorversenyzés, hanem az egyetemes sport világán kívül is ismertek. A Dorna elképelése pedig az volt, hogy jelenlétével tovább népszerűsíti a sorozatot. Csakhogy a terv nem jött be, hiszen a 45 éves exmotoros alig néhány futamra látogatott ki, amióta két keréken szögre akasztotta a bukósisakot. Ezzel pedig aligha nyerte el a promóter tetszését.

Annak ellenére, hogy csapata helyet kapott a MotoGP-ben, Rossi soha nem hálálta meg a Dornának és a világbajnokságnak ezt az ajándékot, hiszen csak alkalmanként jelenig meg a paddock vendégeként – olvasható az El Periodico de Catalunya cikkében. – Vagy éppen egyáltalán nem jön, mert autóversenyeken vesz részt. Bárki is adta csapatának a helyeket, már megbánta.”

Ezen a ponton pedig összeérhetnek a sálak, hiszen, ahogyan a spanyol Motorsport.com is felhívja rá a figyelmet, nem kizárt, hogy a Liberty Media felül fogja vizsgálni a helyzetet, és igyekszik olyan csapatokkal feltölteni a mezőnyt, amelyek valamilyen módon értéket teremtenek a sorozatnak. Rossinak pedig egyfelől demonstrálnia kell, hogy valóban foglalkozik a VR46-tal, másfelől pedig személyesen mérheti fel, hogy mik az új tulajdonos szándékai.

Megtanulta a leckét Michael Jordantől, ezért nem a könnyebbnek tűnő utat választja Acosta

0

Pedro Acosta elárulta, számára a KTM most már többről szól a puszta szerződéseknél, és nem úgy készül, hogy a közeljövőben elhagyja a márkát a jobb motor kedvéért. Éppen ellenkezőleg, szeretné világbajnokká tenni a gyártót, ehhez pedig Michael Jordan történetéből inspirálódik.

Pedro Acostáról már az elmúlt években is tudni lehetett, hogy személyében generációs tehetségről van szó, idén pedig végképp bebizonyította, hogy minden bizonnyal a következő évtized meghatározó alakja lesz a MotoGP-ben. Már a szezonnyitó Katari Nagydíjon is brillírozott, majd a következő két főfutamon dobogóra állt. Az idény közepén aztán kicsit beleszürkült a mezőnybe, és a hibák is jöttek, de az aragóniai és az indonéziai pódiumoknak is köszönhetően ismét átvette a Ducati nélküli képzeletbeli bajnokság első helyét.

A spanyol motoros 2020-ban megnyerte a Red Bull Rookies Cupot, majd a következő évben azonnal világbajnok lett a Moto3-ban Aki Ajo csapatával. 2022-ben aztán már a Moto2-ben versenyzett, ahol szüksége volt egy tanulóévre, de tavaly már ellentmondást nem tűrő módon ért fel a középső géposztály csúcsára.

Időközben aláírt egy szerződést a KTM-mel, amely az idei évre garantálta neki a királykategóriás ülést, jövőre pedig biztosította a gyári motort, ami szintén meg fog valósulni, hiszen 2025-ben már Brad Binder csapattársa lesz. Ami a továbbiakat illeti, a feleknek állítólag 2026-ra és 2027-re is van opciójuk, de az Autosport értesülései szerint vannak egyértelmű záradékok, amelyek teljesülése esetén Acosta szabadon távozhat az osztrák márkától. Csakhogy ez neki már többet jelent már a papíroknál.

Hivatalos: Acosta jövőre a KTM gyári csapatának pilótája lesz

Az a helyzet, hogy a KTM-mel való kapcsolatom már nem az üzletről vagy a szerződésekről szól, hanem az érzelmekről – nyilatkozta a brit szakportálnak. – A KTM számomra már egy család. Az érzelmek most már előbbre valóak, mint a szerződések. Eltökélt vagyok, hogy segítsem és előrébb vigyem a márkát. Remélhetőleg közösen nyerünk majd MotoGP-világbajnokságot.”

Acosta szemei előtt pedig egy valódi legenda példája lebeg: Michael Jordané. A legendás amerikai kosárlabdázót 1984-ben draftolta a Chicago Bulls a harmadik helyen. Ez utóbbi jól hangzik, de az ottani rendszerben ez azt jelentette, hogy a mezőny aktuálisan egyik leggyengébb együttesénél játszott. Első idényében máris ő lett a házi pontkirály, amivel néhány nagycsapat figyelmét is felkeltette, ám Jordan nem ment sehova, és a hetedik idényében végül felért a csúcsra. Ezt pedig további öt bajnoki cím követte az NBA-ben.

Senki nem hitt abban az együttesben, de sikerült felépíteniük egy csapatot Jordan köré, és ők vitték előre [a franchise-t] – fogalmazott Acosta, aki a ’The Last Dance’ című, Jordanről szóló sorozatot is felidézte. – A dokumentumfilmben van egy sor, amelyben Jordan visszaemlékszik a pillanatra, amikor már nemcsak a pontszerzésre gondolt, hanem elkezdte használni a csapatot arra, hogy bajnokságokat nyerjen. Ekkor vált egy igazán nagyszerű játékosból azzá a legendává, akit ma mindenki ismer.”

Könnyen lehet, hogy a Ducati még legalább a következő két évet uralni fogja, és Acosta addig nem tud hozzászagolni a bajnoki csatához. Ő azonban a fenti példát követve mindenképpen jelenlegi munkaadóját szeretné csúcsra juttatni. „A KTM-mél egy nagyszerű munkacsoportot tudunk alkotni, amelybe én is belerakom a magamét az előrelépés érdekében, hogy bajnokká tegyem ezt a gyártót – magyarázta. – Az az álmom, hogy világbajnok legyek, de a legnagyobb kihívás az, hogy ezt a KTM-mel érjem el.”

Marc Márquez most nem a pályán „varázsolt”, látványos kártyatrükkel nyűgözte le csapatát (videó)

0

Marc Márquez nem szomorkodott az Indonéz Nagydíjon történt kiesése után, sőt, néhány órával később már ő szórakoztatta csapatát, és megmutatta, hogy a pályán kívül is képes „varázsolni”. A nyolcszoros világbajnok egy meglehetősen látványos kártyatrükkel rukkolt elő.

Nem alakult jól Marc Márquez számára az Indonéz Nagydíj főfutama. A Gresini versenyzője a hetedik helyen haladt, de nem volt messze a dobogótól, amikor a motorblokkja megadta magát, így kénytelen volt feladni a versenyt. Ráadásul a pálya hiányos felszereltsége miatt motorja tönkrement, ami nyilvánvalóan neki és csapatának is rosszul jön.

Az indonéziai pálya hiányossága miatt teljesen tönkrement Marc Márquez kigyulladt motorja

A kiesésével ráadásul elszállt az utolsó, amúgy is halovány reménye a világbajnoki címet illetően, bár ez vélhetően nem igazán érintette meg, hiszen egész évben azt kommunikálta, hogy idén nincs esélye a végső győzelemre. Néhány órával később pedig be is bizonyította, hogy a kiesés legfeljebb rövid ideig szegte kedvét.

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a csapattagok este együtt vacsoráztak, Márquez pedig utána kezébe vette a jelenlévők szórakoztatásának felelősségét, legalábbis néhány perc erejéig biztosan. A nyolcszoros világbajnokot körbeállták, ő pedig úgy döntött, hogy ezúttal a pályán kívül „varázsol”, és bemutatott a többieknek egy kártyatrükköt.

A 31 éves versenyző három lapot tartott a kezében egy franciakártya-pakliból. Amikor megmutatta az elsőt, annyit fűzött hozzá, hogy „az első lap egy joker, amely hozzám hasonlóan mindig mosolyog”, és ennek szemléltetéseként felhúzta a szája szélét. A közönség utána azt láthatta, hogy a második és a harmadik lap is egy joker.

Ezt követően olyan mozdulatot tett, mintha abban a pillanatban valami mágikus dolgot hajtana végre, majd ismét elkezdte mutogatni a lapokat. A körülötte állók ezúttal azt láthatták, hogy három treff király van a kezében. Márquez ehhez annyi aktualitást fűzött hozzá, hogy aznap nem volt szerencséjük, úgyhogy igyekszik rátalálni a szerencsehozó treffre, utalva annak lóherealakjára.

A trükk során eddig végig Márquez kezében voltak a lapok, ezt követően viszont kettőt lerakott a pultra, majd feltette a kérdést a nézőinek, hogy mi lehet a harmadik. Valaki jokerre, valaki treff királyra tippelt, de mindenki tévedett. „Soha ne feledjétek, hogy Marc Márqueznek mindig van egy ász a tarsolyában” – jelentette ki, majd megmutatta a lapot, amely egy kőr ász volt. Természetesen a közönség tapssal jutalmazta a mutatványt.

Persze nyilvánvaló, hogy valójában semmilyen varázslatról nem volt szó, Márquez pusztán elsajátított egy bűvésztrükköt. Ennek lényege, hogy mozdulataival kétféleképpen téveszti meg a közönséget: egyrészt a felső, a középső és az alsó kártyák közül nem mindig azt húzta elő, amelyiket láttatta, másrészt vélhetően az is előfordult, hogy észrevétlenül megcserélte a sorrendet. Hogy ezt miként csinálta, abba már nem mennénk bele, de néhány kattintással elérhetőek olyan videók, amelyek részletesen elmagyarázzák a szükséges technikákat.

Eldőlt, hogy ki helyettesíti a sérült Oliveirát

0

Lorenzo Savadori pótolja az Indonéz Nagydíj hétvégéjén megsérült Miguel Oliveirát a Trackhouse-nál. Az olasz versenyző tizennégy éve szerepelt utoljára Motegiben, akkor sem túl sikeresen.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a MotoGP első mandalikai szabadedzésén megsérült Miguel Oliveira immáron napok óta hazájában tartózkodik, ahol hétfőn sikeres beavatkozáson esett át. Hogy pontosan mennyit kell kihagynia, azt egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy a hétvégi Japán Nagydíjon nem vehet részt, és jó eséllyel a két héttel később esedékes Phillip Island-i fordulón sem.

Ami a motegi hétvégét illeti, a Trackhouse nem lenne köteles pótolni a portugál versenyzőt, hiszen a szabályok szerint csak a sérülést követő tizedik nap utáni eseményekre kell pótlást találni. Az amerikai alakulat azonban nem élt ezzel a lehetőséggel, és Japánban is két motort indítanak. Raúl Fernández mellett az Aprilia tesztpilótája, Lorenzo Savadori fog versenyezni.

Japánban Lorenzo Savadorival fogjuk pótolni Miguelt, így ismét két versenyzőnk lesz – nyilatkozta Wilco Zeelenberg, a Trackhouse év végén leköszönő csapatmenedzsere. – Úgy döntöttünk, hogy tartjuk magunkat a logisztikai tervünkhöz, és a csapat közösen fog elrepülni Motegibe, hogy együtt fejezzük be ezt a három egymást követő futamból álló sorozatot. Nem lesz könnyű dolgunk, és reméljük, hogy az Aprilia a hétvégén képes lesz Lorenzót felhasználni arra, hogy végigmenjen egy fejlesztési programon, és következtetéseket vonjon le az új motor teljesítménye kapcsán. Miguel természetesen ott lesz a gondolatainkban, és reméljük, hogy hamarosan újra csatlakozik hozzánk.”

Minimum kétfutamos kihagyásra számíthat az Indonéziában megsérült Oliveira

Savadori kapcsán érdekesség, hogy nagyon régen versenyzett utoljára Motegiben. A jelenleg 31 esztendős motoros utoljára még 2010-ben, a 125 köbcentiméteres géposztályban szerepelt a szigetországban található pályán. Sikerélménye pedig egyáltalán nincs, hiszen mind akkor, mind az előző évben kiesett a futamról.

Mindenekelőtt szeretném kifejezni abbéli reményemet, hogy Miguel hamar vissza tud térni, és gyorsan felépül – jelentette ki. – Ami a Japán Nagydíjat illeti, 2010 óta, tehát már több mint tizennégy éve nem versenyeztem Motegiben, de ez egy jó pálya, alig várom, hogy elkezdődjön az első szabadedzés. Örülök, hogy bemutatkozhatok a Trackhouse Racingnél, és természetesen tovább dolgozunk majd a motoron, hogy minden egyes alkalommal, amikor felülök rá, javítsunk rajta.”

Savadori 2020-ban lett része az Aprilia MotoGP-projektjének, miután korábban a 125 köbcentiseknél és a Superbike-vb-n is a noaleiek motorját vezette. Ennek az évnek a végén mutatkozott be a királykategóriában még a Gresininél Bradley Smith helyetteseként, majd a következő évre állandó ülést kapott, de a Stájer Nagydíjon megsérült, majd Maverick Viñales érkezett a helyére. Ezt követően a gyári alakulat tesztpilótája lett: 2022-ben öt szabadkártyás lehetőséget kapott, míg tavaly háromszor indult ilyen módon, és kétszer pont Oliveirát pótolta az RNF-nél. A csapatot tehát ismeri, de a Trackhouse színeiben hivatalosan most fog debütálni, miután négy hétvégén már a gyári istállóval is rajthoz állt idén.