back to top
2025. július 08. 15:32
Kezdőlap Blog Oldal 79

Már nem Bagnaiát, hanem saját testvérét tekinti legnagyobb bajnoki ellenfelének Marc Márquez

0

Marc Márquez elárulta, az Argentin Nagydíj előtt megbeszélték öccsével, Álexszel a futammal kapcsolatos terveket, és bár nem minden úgy alakult, ahogyan azt előre elgondolták, de tartották magukat hozzá. A nyolcszoros világbajnok kijelentette, testvérét tekinti a legnagyobb bajnoki riválisának, míg a Gresini versenyzője tagadta, hogy túlságosan is tisztelné bátyját.

Egyelőre túlzás nélkül lehet állítani, hogy a MotoGP idei szezonja felér egy Márquez-kupával, hiszen Marc és Álex Márquez eddig mindkét időmérőn, sprinten és főfutamon kisajátították az első két helyet. Ugyanakkor egyelőre ez is elég egyoldalú, hiszen mind a hat alkalommal az idősebbik testvér szerezte meg az első helyet.

Igaz, az Argentin Nagydíjon nem sok híja volt, hogy a nyolcszoros világbajnok nemhogy elveszítse a győzelmet, de még pontot se nagyon szerezzen. Miközben ugyanis öccsét üldözte, többször is közel került a bukáshoz. A leglátványosabb mentést talán a 11-es kanyarban mutatta be, ahol már korábban is voltak kisebb gondjai.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

A tizenegyes kanyarban volt már néhány necces pillanatom a hétvége során – nyilatkozta a MotoGP hivatalos honlapjának. – A bemelegítésen is volt egy hasonló, de a versenyen nagyobb volt. Az volt az a pont, amikor kezdtem megérteni, hogy »rendben, változtass a vezetési stílusodon!«. Aztán változtattam is egy kicsit, próbáltam másképpen motorozni, mert az az erősségem, hogy meglehetősen gyorsan megyek át a kanyaron, és ezt a közepes hátsó gumival most nem tudtam megtenni. Szóval próbáltam módosítani a vezetési stílusomon, hogy túléljem a hátralévő köröket, és lássam, hogy közelebb tudok-e kerülni Álexhez, a végén pedig még jobban is éreztem magam a használt gumikon.”

A termasi főfutamon hasonló volt a forgatókönyv, mint két héttel korábban Buriramban: Marc Márquez a verseny viszonylag korai szakaszában elvesztette a vezetést, és csak a hajrában előzte vissza fivérét. Igaz, ellentétben a thaiföldi alkalommal, ezúttal ténylegesen elvesztette az első helyet, hiszen a helycsere egy hiba miatt történt meg. A gyári Ducati motorosa azt is elárulta, hogy a történtek ellenére Álex Márquez tartotta magát az előre megbeszélt forgatókönyvhöz.

Most nem az volt a terv, hogy Álex mögött legyek, azt terveztem, hogy végig vezetem a versenyt – fogalmazott. – Nagyon őszinték vagyunk egymással, és a futam előtt mondtam neki, hogy »megpróbálok vezetni, ha pedig mögöttem vagy, maradj ott, és a tizenkettedik-tizennegyedik körben támadni fogok. Erre azt válaszolta, hogy »oké, én ugyanezt fogom tenni«. Aztán ő vezetett, és a tizenkettedik-tizennegyedik körben bement 1:38 elejébe, vagyis követte ezt a stratégiát. Az a legfontosabb, hogy rendkívül őszinték vagyunk egymással, és segítünk egymásnak. Nyerni fog néhány versenyt, többet, mint egy, és akkor én nagyon boldog leszek, ő pedig szintén örül, ha én győzök.”

Álex Márquez szerint lehetetlen volt visszatartani a fivérét, pedig Marc már elfogadta a második helyet

Egyelőre azonban ez nem történt meg, de persze, ha minden jól megy, húsz főfutam van még hátra. Marc Márqueznek most is volt alkalma figyelnie öccse motorozását, ami pozitív benyomást keltett benne. Olyannyira, hogy most már őt tekinti a fő bajnoki riválisának, kérdés, hogy az egyelőre haloványabban teljesítő Francesco Bagnaia mit szól ehhez.

Nem mindig – válaszolta arra a humorizáló felvetésre, hogy mindig az idősebb testvérnek kell-e nyerni. – Miután elmúltunk húsz-huszonkét évesek, ez kiegyenlítődik. Álex lenyűgözött a vezetési stílusával. Nagyon finoman motorozott, én pedig rendkívül boldog vagyok miatta. Tudom, hogy amikor magabiztos, képes bajnokságot nyerni, ahogyan azt a Moto3-ban és a Moto2-ben is tette. Szóval végső soron ő a fő ellenfél a bajnoki címért.”

Bár mindkét futamot a 32 éves pilóta nyerte, de az élen töltött köröket összeadva Álex Márquez neve mellett szerepel a nagyobb szám, hiszen az eddigi ötvenegyből harminchármat ő fejezett be az első helyen. Persze ezért még nem jár 25 pont, de úgy véli, előbb-utóbb sikerül majd felülkerekednie bátyján, és addig is fontos tapasztalatot gyűjt.

Azt hiszem, Texasban tizennyolc körös a verseny… vagy nem is, húsz. Meg fogom próbálni: tizennyolc, tizenkilenc, aztán húsz, és amire Jerezbe érünk, talán nyerhetek – mondta nevetve. – Viccet félretéve, örülök, hogy vezettem a futamot. Amikor az ember az élre áll egy MotoGP-versenyen, akkor tapasztalja meg, hogy nyerhet. Ezzel a rohadékkal harcolok, Marc egy nyolcszoros világbajnok. Próbálok ott lenni, igyekszem száz százalékot beleadni. Jelenleg nincs elég teljesítményünk ahhoz, hogy legyőzzük, de közelebb vagyunk.”

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

Valóban, Álex Márquez kétségtelenül egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a két sprintgyőzelem után a főfutamon is összejöjjön neki a diadal. Jelenleg úgy tűnik, hogy ehhez leginkább saját bátyját kell legyőznie, ami érdekes helyzetet szül, hiszen felmerül a kérdés, hogy mennyire bánnak másképp egymással, mint a többiekkel. A 28 éves pilóta azonban leszögezte, nem viszi túlzásba az óvatosságot testvérével szemben.

Versenyző vagyok, úgyhogy mindig a legjobbamat nyújtom, és hajtok – szögezte le. – Tudom, hogy Marc a bátyám, de én vagyok az első, aki le akarja győzni. Ugyanakkor jól ismerem őt, és én vagyok a legrealistább. Nincs problémám azzal, hogy kimondjam, mit gondolok róla pozitív értelemben, és elismerjem, ahol jobb. De ne hangoztassuk többé, hogy túlságosan tisztelném őt. A parc fermében mondták nekem, hogy közel volt az eséshez, de senki nem ismeri nálam jobban, és egészen a végéig nem lehet benne megbízni.”

Persze nem sok híja volt, hogy a győzelem érdemi csata nélkül hulljon a hétszeres MotoGP-dobogós ölébe, hiszen, ahogyan azt már említettük, Marc Márquez alatt többször is megingott a motor. Öccse viszont úgy véli, pont ezen a területen marad el a gyári Ducati pilótájától, és ő kevésbé tud a határon táncolni.

A verseny utolsó szakaszában képes volt tényleg a határon menni – magyarázta. – Nagyon jól érezte magát a határon. Én jobban küszködtem. Szerintem minden versenyző jobban szenvedett a futam ezen részében, de ő ott tudott lenni, és a határon kifejezetten komfortosan érezte magát. Itt alakította ki a különbséget. Nekem fejlődnöm kell a futam ezen pontját illetően.”

Kisebb konfliktus Rossi versenyzői között: Di Giannantonio szerint Morbidelli tönkretette a futamát

0

Fabio Di Giannantonio úgy véli, jó volt a tempója az Argentin Nagydíjon, de csapattársa, Franco Morbidelli manővere miatt ezt nem tudta kihasználni. A 26 éves motorosnak ezúttal nem az erőnléte, hanem a koncentrációkiesése okozott gondot, de összességében elégedett saját és istállója teljesítményével.

Igencsak jó futamot tudhat maga mögött Valentino Rossi csapata a VR46, hiszen az Argentin Nagydíjon a pilóták egy harmadik és egy ötödik helyet szereztek. Franco Morbidelli közel négy év után tért vissza a vasárnapi dobogóra, míg a korábbi sérülése miatt még mindig nem százszázalékos állapotban lévő Fabio Di Giannantonio szintén jó eredménnyel zárt.

Ugyanakkor a két pilóta között jelen pillanatban nincs minden rendben. Persze nem állítjuk, hogy ennek hosszú távon bármilyen hatása lesz, mert sokkal valószínűbb, hogy nem, de attól még tény, hogy az ifjabbik olasz motoros kicsit megorrolt honfitársára. Mindezt azért, mert úgy véli, miatta nem tudta eléggé kiaknázni a tempójában lévő potenciált.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

Az ötödik hely objektíven nézve egy jó eredmény, de nem vagyok túlságosan elégedett a futam alakulásával – nyilatkozta Di Giannantonio. – Már a rajtnál ki akartam használni a remek tempómat, de Frankie tönkretette a tervemet az előzési manőverével. Szélesre mentem, elvesztettem a lendületemet, és sok időt buktam. Ez nagyon nagy kár volt, mert míg Frankie ezután szabadon motorozhatott, nekem sokkal jobban kellett figyelnem a guminyomásra. A nagyszerű sebességemnek annyi volt.”

Valóban, az egyszeres királykategóriás futamgyőztesnek innentől kezdve nem volt esélye a dobogóért harcolni, miközben csapattársa Francesco Bagnaiát viszonylag könnyedén maga mögött tartva felállhatott a pódiumra. Di Giannantonio a hajrában még az ötödik pozíciónak is örülhetett, hiszen az utolsó körben utasította maga mögé Johann Zarcót. Ráadásul még mindig nincs tökéletes állapotban februári sérülése után, igaz, most nem fizikai téren voltak problémái.

Kevesebb gondom volt az erőmmel, de azt észrevettem, hogy a csökkenő koncentrációm miatt még nem vagyok a legjobb formámban – jelentette ki. – Kétszer elfelejtettem kikapcsolni a hátsó [magasságállító] eszközt, és végül túl alacsony [magasságon] gurultam át a hatos kanyaron. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.”

Di Giannantoniónál egyértelműen érezhető az előrelépés a Thai Nagydíj hétvégéjéhez képest, hiszen azok után, hogy akkor a sprintet feladta, a főversenyen pedig tizedik lett, most két ötödik hellyel távozhatott Argentínából. Persze Termasban nem voltak olyan pokoli körülmények, ettől függetlenül a tempója optimizmusra ad okot.

Azért is vagyok elégedett, mert csapatként nagyon jó munkát végeztünk a hétvégén – fogalmazott. – Megtaláltuk a sebességet és a kiegyensúlyozottságot, és a megfelelő döntéseket hoztuk meg. Csapatként pedig ismét javítottunk az eredményeinken. A futamon nagyszerű sebességet produkáltam, így az ötödik helyet kicsit csalódásnak érzem.”

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

Acosta: Már egy éve panaszkodom, valaminek változnia kell

0

Pedro Acosta szerint ugyan az Argentin Nagydíj főfutama jobban alakult számára, mint a sprint, de kijelentette, neki és a többi versenyzőnek sem tetszik a KTM jelenlegi helyzete, ami a motort illeti. A 20 éves pilóta elárulta, vasárnap bő egy év után ismét kompartment szindróma hátráltatta.

Pedro Acosta szezonja egyelőre finoman szólva sem úgy alakul, ahogyan azt eltervezte. Azok után, hogy tavaly ötször is dobogóra állhatott vasárnap, idén eddig a thaiföldi sprinten elért hatodik hely a legjobbja. A burirami főversenyen aztán elesett, míg az Argentin Nagydíj rövidebbik viadalán mindössze egy pontot tudott gyűjteni.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

A másnapi versenyen pedig szintén nem tudott beleszólni az élmenők küzdelmébe, és a középmezőny elején csatázott. Végül ismét a kilencedik pozícióban látta meg a kockás zászlót, de Ai Ogura kizárása miatt végül nyolcadikként rangsorolták. A spanyol motoros egyáltalán nem elégedett a jelenlegi helyzettel, ahogyan márkatársai sem.

Rejtélyes okból történt kizárás a MotoGP-ben, változott az Argentin Nagydíj végeredménye

A futam jobban alakult, mint a sprint – nyilatkozta. – Meg kell értenünk, miért változik ennyire a motor egyik eseményről a másikra, illetve egyik napról a másikra. Azonban a motor legalább úgy működött, mint egy motor. Nem tetszik nekünk ez a helyzet. Nekem és Brad Bindernek sem, aki világbajnokságot és MotoGP-versenyeket nyert. Ugyanez vonatkozik Maverick Viñalesre, aki Moto3-as bajnok, a MotoGP-ben pedig bajnoki címért küzdött, valamint Enea Bastianinire, aki szintén.”

Acostát azonban nem csak a nem elég erős motor hátráltatta a futamon, hanem a motorosokat gyakran sújtó kompartment szindróma. Ekkor az adott pilóta karja egyszerűen „bedurran”, így a gyári KTM versenyzője nem tudott elég agresszívan irányt váltani, illetve támadni. Mindez bő egy év után tért vissza nála, hiszen a tavalyi szezonnyitó, vagyis élete első MotoGP-hétvégéje óta nem említett ilyesmit.

Tudjuk, hogy honnan ered. Az egyetlen alkalom, amikor ilyen problémám volt, az az első MotoGP-futamomon történt. Már egy éve panaszkodom, valaminek változnia kell – hangsúlyozta, majd válaszolt arra a logikus kérdésre, hogy szeretné-e beavatkozás útján orvosolni ezt a gondot. – Soha nem volt műtétem, és nem is tervezem, hogy lesz.”

Acosta a vasárnapi 8 szerzett pontja után összesen 13 egységgel rendelkezik, ami mindössze a tizedik helyre elég az egyéni tabellán. Ráadásul márkán belül sem ő a legjobb, hiszen Binder 6 ponttal, illetve három pozícióval van előtte. Azonban vélhetően nem ez aggasztja a legjobban, hanem az, hogy a KTM egyelőre valóban nem tűnik kifejezetten versenyképesnek, nem véletlen, hogy a mattighofeniek csak a negyedikek a konstruktőri összevetésben.

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

Lehengerlő Liszka, peches Szőke – elstartolt az endurokrossz-ob

0

Szombaton megrendezték az endurokrossz országos bajnokság nyitófordulóját. A szanki pálya nem szűkölködött esőben, sima versenyben, és drámában sem. 

Nemzeti ünnepünkön elstartolt a TRP Hungary által támogatott endurokrossz országos bajnokság. A mezőny összetétele népesre sikeredett, ugyanis négy különböző futamot rendeztek, ehhez tizenhat kategória párosult. Bár a körülmények mostohán alakultak, hiszen az eső szinte folyamatosan esett hol jobban, hol kevésbé, de ez kifejezetten jót tett a hat kilométer hosszú, homok talajú pályának.

Új kezdeményezéssel népszerűsítené az enduroversenyzést a MAMS

A napot a különböző ifi kategóriák kezdhették meg. Az első futamon, melynek hosszát negyven percben határozták meg, az Ifi 50, valamint az Ifi 65 kategória versenyzői voltak érintettek (a számok a köbcentire utalnak). Előbbi kiírást Henzer Elina nyerte meg, utóbbit pedig Szép Sebestyén, aki az összetettbeli futamgyőzelmet is elcsente.

A második futamon az Ifi 85 és a Lady kategória versenyzői indulhattak. Ez a viadal már ötven perc hosszú volt, de a fiatalok derekasan megküzdöttek a dicsőségért. Előbbi versenyt – és az összesítést is – a szlovák Radek Bohuslav Jun húzta be, a lányok között pedig Jámbor Mimi Csenge diadalmaskodott. A futamot követően az Ifi 85 kategória egyik tehetsége, ifj. Vágó Norbert esete borzolta a kedélyeket. A fiatal pilóta bukott a verseny alatt, és bár behozta a második helyre a motort, a leintést követően azonnali orvosi vizsgálatra szorult. Állapotáról azóta biztató hírek érkeztek, ugyanis jól van, és elhagyhatta a kórházat.

A harmadik verseny hossza már hatvan percre rúgott, a fókuszban pedig a Hobby versenyzők voltak. Ide további alkategóriákat osztottak be (harmadosztály három további besorolással, Elektro és Szuperveterán). A rajt viszonylag tisztán alakult, és bár külön-külön engedték el a különböző kategóriákat, a mezőny sűrűje természetesen fel tudott torlódni, elsősorban a verseny első perceiben. A legizgalmasabban utóbbi futam alakult, ugyanis bár Miksi Péter hatalmas előnyben kezdhette meg az egyórás körözést, Nagy Péter folyamatosan dolgozta le hátrányát, és az ütközet derekán meg is tudta előzni kollégáját. Nagy dolgát ezután már semmi nem nehezítette meg, simán behúzta a szuperveterán kategóriát, valamint az összesített kiírást is.

Ami még drámai pillanatokat okozott a Hobby versenyen, az Czelter Dániel kiesése. A 801-es rajtszámú pilótával a pálya egyik legnehezebb szakasza (a versenyzőknek ekkor egy völgyből kellett egy meredek dombot megmászni) babrált ki, és fel kellett adnia a versenyt. Czelter ekkor vezette a harmadosztály E3-as kiírását, összesítésben pedig az ötödik helyen állt. Ezt a kategóriát egyébként Ruttkay Márton nyerte meg végül. A harmadosztály további nyertesei pedig Krajcsi Máté (E1) és Jobb László (E2) lettek, az elektro futamban Tóth Attila Zoltánra nem találtak ellenszert a további indulók.

A délután fénypontját egyértelműen a Profi versenyzők hozták el. Közöttük további hét alkategóriát határoztak meg (Első osztály két csoportban, páros, kadét, veterán, expert két turnusban). Embert próbáló körülmények között, ugyanis az ő versenyük már kétórásra húzódott el (a Kadét versenyzők nyolcvan perc után kiálltak), de itt szerepeltek a nagyágyúk: Liszka Roland, Szőke Márk, Zsigovits Norbert, ifj. Ott Kornél, Tádics Dániel, Nádor Balázs, csakhogy néhány ismerősen csengő nevet említsünk.

Rajtjukra szép számmal megtelt a pálya közelében fekvő domboldal, amelyről a nyomvonal jelentős részét tökéletesen be lehetett látni. A start simán alakult, Liszka azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és ellentmondást nem tűrően falta a kilométereket. Szőkével folyamatosan szakították le versenytársaikat, azonban a 29 éves versenyzőnek, aki 2 és fél év után tért vissza a magyar bajnokság körforgásába, rosszul időzített tankolás miatt fel kellett adnia a versenyt. Tádics ugyan rosszul kezdett, de a verseny derekán nagy kergetőzést követően meg tudta előzni Ottot, és Szőke kiválásával meg is örökölte a dobogó legalsó fokát. Közé és a végső nyertes Liszka közé az osztrák Mario Hirschmügl férkőzött be, miután a verseny második felére véglegesen beálltak a frontok, már ami az első osztály PRO2-es kategóriáját illeti.

A további kategóriák pedig az alábbi módon alakultak. PRO1-ben Nádor Balázs, Expert 1-ben Kun Szabolcs, Expert 2-ben Kovács Zoltán diadalmaskodott. A kadétok között Horváth Zsombor nem talált legyőzőre, a párosok között pedig a Zsigovits–Hodola Richárd kettőse győzött.

Részletes eredménylistát az alábbi linken érhetnek el. Az endurokrossz országos bajnokság küzdelmei március 29-én, Pannonhalmán folytatódnak.

Elmarasztalták a Quartararónak nekihajtó Bezzecchit, aki elismerte hibáját

0

A sportfelügyelők hivatalos figyelmeztetésben részesítették Marco Bezzecchit, miután az Argentin Nagydíj első kanyarjában nekiment Fabio Quartararónak. A gyári Aprilia pilótája magára vállalta a felelősséget, míg a francia versenyző szerencsétlennek titulálta az incidenst.

Bukással indult az Argentin Nagydíj főfutama. Marco Bezzecchi nagyon elmérte az 1-es kanyar féktávját, és kis híján már Franco Morbidellinek is nekiment, és bár ez végül nem történt meg, de Fabio Quartararo már nem úszta meg. Az Aprilia telibe találta a Yamahát, majd a 26 éves motoros elesett, míg vetélytársa ugyan motoron maradt, de rengeteg pozíciót veszített.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

A visszajátszások alapján egyértelműnek tűnt, hogy ki a felelős a balesetért, és a sportfelügyelők is Bezzecchit látták hibásnak. A háromszoros királykategóriás futamgyőztes azonban megúszta hivatalos figyelmeztetéssel, amelyben először részesült az idény során, így egyelőre nem kell számolnia további retorzióval. Az olasz pilóta maga is elismerte, hogy ő okozta az ütközést.

Az én hibám volt, túl későn fékeztem – nyilatkozta, miután visszatért a paddockba. – Franco Morbidellit sikerült elkerülnöm, de sajnos Fabio Quartararo hátsó gumiját eltaláltam. Szóval ez csúnya rontás volt a részemről. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek Fabiótól. A csapatától már elnézést kértem.”

A teljesen vétlen Quartararo ugyan folytatni tudta a versenyt, de arra nem volt esélye, hogy számottevő pontmennyiséget szerezzen. Végül tizenötödikként ért célba, de Ai Ogura kizárása miatt 2 egységet tudott begyűjteni. A francia motoros ráadásul amiatt is bosszankodhatott, hogy a Yamahának nem volt igazán jó a tempója.

Rejtélyes okból történt kizárás a MotoGP-ben, változott az Argentin Nagydíj végeredménye

Nem sokat lehet mondani – kezdte. – Szerencsétlen összeérés volt Bezzecchi és köztem az első kanyarban. [Emiatt] szélesre mentem, az utolsó helyen voltam, és a tempónk sem volt túl jó a hétvégén. Talán néhány hellyel előrébb lehettem volna, mert ha az ember így kezdi a futamot, akkor nagyjából megtartja a pozícióját. Azonban összességében nagyon kemény hétvége volt. Meglátjuk, hogy a következő nagydíjon képesek leszünk-e kicsit jobban teljesíteni.”

Bár két hellyel rosszabb rajtpozícióból indult, mint Quartararo, a nagyobb lehetőséget talán mégis Bezzecchi szalasztotta el, hiszen a sprinten hatodik lett, a bemelegítésen pedig ígéretes tempót produkált. „Megvolt a tempónk, hogy jó pozíciókért harcoljunk – fogalmazott. – Az időmérőn még javulnunk kell, a következő nagydíjra ez lesz a célom. A bemelegítésen is jól éreztem magam a motoron, és arra számítottam, hogy jó versenyt tudok majd futni, de az első kanyarban elkövetett hiba megváltoztatta a terveimet.”

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

Gond volt Bagnaia motorjával, főnöke a vereség után megígérte, hogy vissza fog térni a „helyére”

0

Francesco Bagnaia kijelentette, vissza kell találni a tavalyi érzéséhez ahhoz, hogy harcolni tudjon Marc Márquezzel, és visszakerüljön a „helyére”. Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatmenedzsere elárulta, honfitársa motorjával nem volt minden rendben, de biztos benne, hogy vissza fog találni a közvetlen élmezőnybe.

Az Argentin Nagydíjon újabb pofont kapott Francesco Bagnaia. Azok után, hogy szombaton az időmérőn és a sprinten sem tudott beleszólni Marc és Álex Márquez küzdelmébe, a főverseny ennél is rosszabbul alakult számára. Ezúttal ugyanis még a dobogóra sem fért fel, miután Franco Morbidelli még a futam elején megelőzte őt, majd elhúzott tőle, és a végén nem tudott eléggé közeledni.

A háromszoros világbajnokkal közel egy év után fordult elő először, hogy vasárnap célba ért, de nem pezsgőzhetett. Legutóbb Austinban történt vele ilyesmi, akkor ötödikként ért célba. Az viszont egy egyszeri kisiklás volt, idén viszont egyre inkább tendencia, hogy elmarad a testvérpártól. Bagnaia természetesen nem volt elégedett a leintés után.

Nem vagyok boldog – nyilatkozta a TNT Sportsnak. – Egész hétvégén szenvedtünk. Sikerült a negyedik helyen végeznünk, és a tempónk nem volt messze az első két srácétól. Minden körben csak egy kicsit voltam lassabb. Vesztettem egy kis időt a Johann [Zarcóval] és Frankie-vel vívott csatában. Úgy vélem, a negyedik pozíciónál nehéz lett volna előrébb végeznem. A pálya bizonyos részén küszködtem, Frankie pedig jobb munkát végzett a lágy [hátsó gumin]. Szóval fejlődnöm kell, előre kell lépnem, hogy visszataláljak a tavalyi érzésemhez, mert valami hiányzik. Amikor pedig visszatérek, újra a helyemen, a negyedik ugyanis nem az én helyezésem, sőt, még a harmadik sem. Dolgozunk rajta, és maximálisan arra törekszem, hogy visszatérjek a helyemre.”

Annak ellenére, hogy egész hétvégén elmaradt Márquezéktől, Bagnaia korábban igyekezett megtalálni a pozitívumot, és hangsúlyozta, közelebb van hozzájuk, mint Buriramban volt. Azonban, mint kiderült, vasárnap sem ért fel rájuk. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy a 28 éves motorosnak miben kell a leginkább fejlődnie.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

Hogy visszataláljak az érzésemhez, hiszen gondot okoz, hogy könnyedén legyek gyors, mint tavaly, hogy a saját stílusomban motorozzak – válaszolta. – Jelenleg nem vagyunk sokkal lassabbak, gyorsak vagyunk, de nem annyira, mint szeretném, és nehezen tudom megcsinálni ugyanazt, mint az előző évben. Minden próbálkozás alkalmával hibákkal szembesülök. Szóval arra kell koncentrálnunk, hogy megpróbáljunk fejlődni.”

Ha mindez nem lenne elég, két hét múlva Austinba látogat a mezőny, ahol Marc Márquez eddig hétszer nyert, és mindössze egyszer, 2022-ben fordult elő, hogy célba ért, de nem győzött. Bagnaia azonban úgy véli, tovább kell mennie az úton, és ha megoldja a korábban említett gondjait, akkor fel tudja venni a versenyt csapattársaával.

Nagyon fontos, hogy versenyképes legyek Austinban, de a legfontosabb, hogy ismét megtaláljam az érzésemet, mert úgy tudok harcolni Marckal – fogalmazott. – Szóval dolgoznunk kell, én a következő napokban rengeteget fogok dolgozni otthon, hogy valamit megértsünk, amit a következő futamon is fel tudunk használni. A legfontosabb viszont az, hogy folytassuk a munkát, amelyet ezen hétvégén végeztünk, és fejlődjünk.”

Főnöke bízik Bagnaiában

Davide Tardozzi szintén megszólalt a leintés után, és elárulta, nem volt minden rendben Bagnaia Ducatijával. „Most beszéltem Peccóval, és volt egy apró probléma a motorral, ami miatt nem érezte jól magát a balkanyarokban – kezdte a bolognaiak gyári istállójának csapatfőnöke. – Azonban bízunk benne, és megvárjuk őt a következő egy vagy két futamon. Biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni.”

Persze az olasz expilóta is tisztában van vele, hogy a Circuit of the Americas pályán nehéz dolga lesz az idősebbik Márquez ellen, így az azt követő helyszínre, Loszaílra lövi be Bagnaia „visszatérését”. „Tudjuk, hogy a COTA Marc Márquez hátsó kertje, de arra számítunk, hogy Katarban Pecco ott lesz, és harcolni fog [a győzelemért]” – hangsúlyozta.

Álex Márquez szerint lehetetlen volt visszatartani a fivérét, pedig Marc már elfogadta a második helyet

Tardozzi arra is kitért, hogy bár nem könnyű, de honfitársának most is be kell zsebelnie az éppen elérhető maximális pontszámot. „Nagyon nehéz dolog őt támogatni, de még neki is nehéz összpontosítania, miközben jelenleg a harmadik hely a legjobb számára, vagy éppen a negyedik, mint most – magyarázta. – El fog jönni az idő, amikor [több] pontot szerez, és [addig] nem pazarolhat.”

A beszélgetés során az is felmerült, hogy Bagnaia hogyan építi fel a hétvégéit. A háromszoros világbajnok általában pénteken haloványabban kezd, onnantól kezdve viszont jól láthatóan fejlődik. Márquez ellenben már az első szabadedzéseken ott volt az első helyen. Lehetséges, hogy az olasz versenyzőnek változtatnia kell ezen a hozzáállásán? „Igen, Gigivel is néhány mérnökkel már beszélgettünk róla, ahogyan Peccóval is – felelte főnöke. – Tenni fogunk valamit. Biztos vagyok benne, hogy segíteni fogunk neki.”

A Ducati a tavalyi év végén közzétett egy mini-dokumentumsorozatot Bagnaia 2024-es idényéről. Ennek egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Tardozzi emelet hangon közli vele, hogy nem lehet mindig ő az úriember, vagyis olykor keményebbnek kell lennie. A 66 éves szakember nem gondolja, hogy ezzel extra terhet helyezne versenyzőjére, ellenben kijelentette, hogy a huszonkilencszeres királykategóriás futamgyőztesnek egyelőre nem elég nagy az önbizalma a motoron.

Nem hiszem, hogy nyomás alatt lenne – vélekedett. – Van valami, amit egyelőre nem értettünk meg, még ő sem. Valami hiányzik a beállításoknál, valamit nem találunk, amivel segíthetnénk neki. Erről beszélnünk kell. Úgy vélem, hamarosan rálelünk, mivel Pecco nem pontosan úgy vezet, mint a tavalyi év végén, és egyáltalán nem magabiztos a motor elejét illetően. Ez a gond, amit az adatokból is látunk.”

Egyelőre viszont egyértelműen elmarad csapattársától, ráadásul vasárnap nem csak ő győzte le. „Most Franco Morbidelli és Álex Márquez is ott volt – mutatott rá Tardozzi. – Szóval ez azt jelenti, hogy valami hiányzik, és valamit találunk kell.” A Superbike-vb egykori menője ugyanakkor bízik pilótájában, olyannyira, hogy ígéretet tett rá, hogy hamarosan visszatér a mezőny legelejére.

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

0

Ezen a hétvégén rendezték meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság második fordulóját, az Argentin Nagydíjat. A MotoGP-ben a sprintet és a főfutamot is behúzó Marc Márquez növelte az előnyét összetettben.

A napokban Termas de Río Hondóban vendégeskedett a gyorsaságimotoros-világbajnokság, ahol a szezon második fordulójára, az Argentin Nagydíjra került sor. A MotoGP-ben Marc Márquez a szezonnyitó után ismét megnyerte a sprintet és a főfutamot is, ezzel a lehető legtöbb, 37 pontot megszerezve. A nyolcszoros világbajnok előnye így 16 egységre nőtt testvére, Álex előtt, aki ezúttal is két második hellyel vétette észre magát. A tabella harmadik helyét továbbra is Francesco Bagnaia foglalja el. A Moto2-es futamot Jake Dixon nyerte, a másodikként célba érő Manuel González pedig megtartotta az összetettbeli vezetést. A Moto3-as viadalt Ángel Piqueras húzta be, ám a legtöbb egység változatlanul a dobogó legalsó fokára felálló José Antonio Rueda neve mellett található.

MotoGP: versenyzők
Helyezés Versenyző Gyártó Csapat Pont
1 Marc Márquez Ducati Ducati Lenovo Team 74
2 Álex Márquez Ducati Team BK8 Gresini Racing MotoGP 58
3 Francesco Bagnaia Ducati Ducati Lenovo Team 43
4 Franco Morbidelli Ducati Pertamina Enduro VR46 Racing Team 37
5 Johann Zarco Honda LCR Honda 25
6 Fabio Di Giannantonio Ducati Pertamina Enduro VR46 Racing Team 22
7 Brad Binder KTM Red Bull KTM Factory Racing 19
8 Ai Ogura Aprilia Trackhouse MotoGP Team 17
9 Marco Bezzecchi Aprilia Aprilia Racing 14
10 Pedro Acosta KTM Red Bull KTM Factory Racing 13
11 Joan Mir Honda Honda HRC Castrol 10
12 Luca Marini Honda Honda HRC Castrol 10
13 Enea Bastianini KTM Red Bull KTM Tech3 7
14 Jack Miller Yamaha Prima Pramac Yamaha 8
15 Fabio Quartararo Yamaha Monster Energy Yamaha MotoGP 6
16 Álex Rins Yamaha Monster Energy Yamaha MotoGP 5
17 Maverick Viñales KTM Red Bull KTM Tech3 4
18 Fermín Aldeguer Ducati Team BK8 Gresini Racing MotoGP 3
19 Miguel Oliveira Yamaha Prima Pramac Yamaha 2
20 Raúl Fernández Aprilia Trackhouse MotoGP Team 1
21 Somkiat Chantra Honda LCR Honda 0
22 Lorenzo Savadori Aprilia Aprilia Racing 0
MotoGP: gyártók
Helyezés Gyártó Pont
1 Ducati 74
2 Honda 26
3 Aprilia 22
4 KTM 22
5 Yamaha 13
MotoGP: csapatok
Helyezés Gyártó Pont
1 Ducati Lenovo Team 117
2 Team BK8 Gresini Racing MotoGP 61
3 Pertamina Enduro VR46 Racing Team 59
4 Red Bull KTM Factory Racing 32
5 LCR Honda 25
6 Honda HRC Castrol 20
7 Trackhouse MotoGP Team 18
8 Aprilia Racing 14
9 Red Bull GASGAS Tech3 11
10 Monster Energy Yamaha MotoGP 11
11 Prima Pramac Yamaha 10
Moto2: versenyzők
Helyezés Versenyző Motor Csapat Pont
1 Manuel González Kalex Liqui Moly Dynavolt Intact GP 45
2 Jake Dixon Boscoscuro Elf Marc VDS Racing Team 34
3 Arón Canet Kalex Fantic Racing LINO SONEGO 33
4 Marcos Ramírez Kalex OnlyFans American Racing Team 22
5 Senna Agius Kalex Liqui Moly Dynavolt Intact GP 19
6 Celestino Vietti Boscoscuro SUP Racing 16
7 Daniel Holgado Kalex CFMOTO Aspar Team 15
8 Barry Baltus Kalex Fantic Racing LINO SONEGO 14
9 Alonso López Boscoscuro SUP Racing 14
10 Diogo Moreira Kalex Italtrans Racing Team 13
11 Albert Arenas Kalex ITALJET Gresini Moto2 11
12 Darryn Binder Kalex ITALJET Gresini Moto2 10
13 Álex Escrig Forward Klint Forward Factory Team 9
14 Tony Arbolino Boscoscuro BLU CRU Pramac Yamaha Moto2 8
15 Filip Salač Boscoscuro Elf Marc VDS Racing Team 7
16 Deniz Öncü Kalex Red Bull KTM Ajo 6
17 Adrián Huertas Kalex Italtrans Racing Team 2
18 Izan Guevara Boscoscuro BLU CRU Pramac Yamaha Moto2 1
19 Mario Aji Kalex IDEMITSU Honda Team Asia 1
Moto2: gyártók
Helyezés Gyártó Pont
1 Kalex 45
2 Boscoscuro 34
3 Forward 9
Moto2: csapatok
Helyezés Csapat Pont
1 Liqui Moly Dynavolt Intact GP 64
2 Fantic Racing LINO SONEGO 47
3 Elf Marc VDS Racing Team 41
4 SUP Racing 30
5 OnlyFans American Racing Team 22
6 ITALJET Gresini Moto2 21
7 Italtrans Racing Team 15
8 CFMOTO Aspar Team 15
9 Klint Forward Factory Team 9
10 BLU CRU Pramac Yamaha Moto2 9
11 Red Bull KTM Ajo 6
12 IDEMITSU Honda Team Asia 1
13 RW-Idrofoglia Racing GP 0
14 QJMOTOR – FRINSA – MSi 0
Moto3: versenyzők
Helyezés Versenyző Motor Csapat Pont
1 José Antonio Rueda KTM Red Bull KTM Ajo 41
2 Adrián Fernández Honda Leopard Racing 36
3 Ángel Piqueras KTM FRINSA – MT Helmets – MSi 29
4 Matteo Bertelle KTM LevelUp – MTA 24
5 Álvaro Carpe KTM Red Bull KTM Ajo 20
6 Stefano Nepa Honda SIC58 Squadra Corse 19
7 David Almansa Honda Leopard Racing 19
8 Dennis Foggia KTM CFMOTO Aspar Team 15
9 Luca Lunetta Honda SIC58 Squadra Corse 15
10 Taiyo Furusato Honda Honda Team Asia 11
11 Riccardo Rossi Honda Rivacold Snipers Team 8
12 Joel Kelso KTM LevelUp – MTA 8
13 Joel Esteban KTM Red Bull KTM Tech3 7
14 Ryusei Yamanaka KTM FRINSA – MT Helmets – MSi 7
15 Ruché Moodley KTM BOÉ Motorsports 6
16 Adrián Cruces KTM CIP Green Power 5
17 Scott Ogden KTM CIP Green Power 4
18 Marcos Uriarte Honda Gryd – MLav Racing 3
19 Cormac Buchanan KTM BOÉ Motorsports 3
Moto3: gyártók
Helyezés Gyártó Pont
1 KTM 50
2 Honda 36
Moto3: csapatok
Helyezés Csapat Pont
1 Red Bull KTM Ajo 61
2 Leopard Racing 55
3 FRINSA – MT Helmets – MSi 36
4 SIC58 Squadra Corse 34
5 LevelUp – MTA 32
6 CFMOTO Aspar Team 15
7 Honda Team Asia 11
8 BOÉ Motorsports 9
9 CIP Green Power 9
10 Rivacold Snipers Team 8
11 Red Bull KTM Tech3 7
12 Gryd – MLav Racing 3
13 Liqui Moly Husqvarna Intact GP 0

 

Rejtélyes okból történt kizárás a MotoGP-ben, változott az Argentin Nagydíj végeredménye

0

Ai Ogurát kizárták az Argentin Nagydíjról, miután nem homologizált elektronikai vezérlőegység működött az Apriliájában. Hogy ez pontosan hogyan fordulhatott elő, azt nem tudni, mindenesetre ez már a második hasonló eset ebben a szezonban.

Azok után, hogy a szezonnyitón Ai Ogura túlzás nélkül berúgta a MotoGP ajtaját, az Argentin Nagydíj hétvégéjén nem nyújtott ennyire extra teljesítményt, ám a vasárnapi főfutamon azért sikerült felzárkóznia a tizenötödikről a nyolcadik helyre. Mindezt azonban hiába tette, ugyanis magyar idő szerint vasárnap késő este érkezett a hír, hogy kizárták a versenyről.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

A szűkszavú tájékoztatás értelmében a japán újonc azért jutott erre a sorsra, mert szabálytalan elektronikai vezérlőegység működött a motorjában. Egészen pontosan a „V21 b102es” verzió, amely nem egy homologizált szoftver, miközben 2016 óta a MotoGP mezőnye egységes verziót használ ebből az eszközből, amely a motorblokk működését szabályozza, és többek között a kipörgésgátlásban, valamint az első kerék elemelkedésének megakadályozásában van szerepe.

Hogy ez hogyan fordulhatott elő, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre ez már nem az első hasonló eset a 2025-ös idényben. A Thai Nagydíj edzése után Álex Rins összes körét törölték, miután egy „X2 Race Link” elnevezésű, minden bizonnyal a tesztekről származó, de a hivatalos időmérés által jóvá nem hagyott egységet használt, amely lehetővé tette a GPS-hez való hozzáférést, és ez a királykategóriában tilos. Ez az eset azonban nem kapott akkora visszhangot, hiszen a spanyol pilóta amúgy sem harcolta volna ki a Q2-es szereplést, így pedig semmilyen gyakorlati jelentősége nem volt.

Egyelőre tehát kissé rejtélyes, hogy pontosan mi történt, de a szabálytalanság aligha befolyásolta Ogura teljesítményét. Persze ettől még nem fogják megváltoztatni az ítéletet, ám a Trackhouse-nak lehetősége volt a fellebbezésre. Ezt az ítéletkihirdetésétől számítva 60 percig kellett jelezniük, de cikkünk írásának pillanatában erről nem érkezett információ.

Amennyiben a döntésen nem módosítanak, Ogura nyolcadik helye és az így szerzett 8 pontja elveszik, mögötte pedig mindenki eggyel előrébb jön. Ennek köszönhetően Pedro Acosta, Joan Mir, Luca Marini, Rins, Maverick Viñales, Jack Miller, Fabio Quartararo, valamint Raúl Fernández eggyel több egységet szerzett. A pórul járt pilóta így az ötödik helyett a nyolcadik pozícióban áll a tabellán.

Az Aprilia rémálomszerű hétvégét zárt, és mindössze 5 ponttal hagyja el Termast. Marco Bezzecchi hatodik lett a sprinten, másnap viszont a rajtnál bukott, Fernández pedig csapattársa diszkvalifikálása miatt végül megszerezte első egységét, de ennél többre nem volt képes. A Jorge Martínt helyettesítő Lorenzo Savadori pedig el sem indult a hosszú versenyen, miután az időmérőn kificamította a bal vállát, és a fájdalom túl nagynak bizonyult. Mindezek következtében az Aprilia helyet cserélt a Hondával, és visszaesett a konstruktőri tabella harmadik pozíciójába.

Újabb csapás érte az Apriliát, Martín helyettese is kihagyja a termasi főfutamot

Álex Márquez szerint lehetetlen volt visszatartani a fivérét, pedig Marc már elfogadta a második helyet

0

Az Argentin Nagydíj főfutamának dobogósai, Marc Márquez, Álex Márquez és Franco Morbidelli értékeltek a leintést követően.

Négyből négy: ez Marc Márquez idei győzelmi mutatója, hiszen a sprint után a főfutamot is megnyerte az Argentin Nagydíjon. Ez viszont nem ment olyan könnyen számára, mivel bár az első helyről rajtolt, egy hibája után a testvére elment mellette, és öt körrel a leintés előttig vezette is a versenyt. Akkor azonban visszavette a spiccet, majd magabiztosan bekormányozta a Ducatit a célba. Egyébként ezen a viadalon megszerezte a 28. „mesterhármasát” (pole-pozíció, leggyorsabb kör, győzelem) a MotoGP-ben, így ezen a téren átvette a vezetést Mick Doohantől.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a kilencvenedik győzelmét aratta a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, és így fellépett az örökranglista harmadik pozíciójába. A néhai Ángel Nietót előzte meg, illetve érte utol, hiszen a spanyol legendának bár szintén kilencven győzelme van, azok egyike sem királykategóriás, így a cerverai pilótáé az elsőbbség. Innentől tehát már a 115 győzelemig jutó Valentino Rossit és a 122-szer diadalmaskodó Giacomo Agostinit veheti célba.

„Nagyon boldog vagyok, hogy beállíthattam Nieto győzelmi számát, és ez a győzelem az övé és a családjáé is – mondta Marc Márquez a leintés után. – Ő nagyon fontos alakja volt, és még ma is az, a teljes spanyol motoros közösségnek és a világbajnokságnak is, nagyon sokszor nyert itt. Szóval az, hogy egyenlíthettem vele, az nyomást, de egyben hatalmas megtiszteltetést is jelent.”

Még a királyt is „megmentette” Rossi barátja, aki nem akarta emlegetni legendás teljesítményét

„A mai verseny nagyszerű volt. Nagyon nyomtam, de az elejétől kezdve nem voltam annyira magabiztos. Volt néhány problémám – tette hozzá a megingásaira, illetve mentéseire gondolva. – De aztán láttam, hogy Álex is nyomja, hogy kontrollálja a versenyt, és akkor úgy voltam vele, hogy rendben, ma második leszek. Viszont aztán a végére egyre jobban éreztem magam, részben a gumik kopása miatt. Persze nehéz megtámadni a fivéremet, egyszer megpróbáltam, de fel kellett engednem a féket, mivel nem voltam biztos benne, hogy rendben leszek a kanyarban. De aztán a második alkalommal valamivel jobban rákészültem. Az lenyűgöző, hogy Álex milyen magas szintet képviselt ezen a versenyen is.”

Álex Márquez a Thait követően az Argentin Nagydíjon is tovább gyűjtötte a második helyeket: az időmérő és a sprint után a főfutamot is ott fejezte be. Bár ezúttal is nagyon versenyképes volt, végül ismét nem tudta megállítani a fivérét. „Boldog vagyok, pedig mindenhová moszkitók kenődtek rám, tele vagyok velük – mutatott a ruhájára. – Amikor az elején Marc kicsit szélesre futott, azt gondoltam: rendben, itt az esélyem, hogy átvegyem a vezetést. Persze tudtam, hogy a guminyomás szempontjából valaki mögött haladva nagyobb biztonságban van az ember, különösen a 6-os és a 11-es kanyarban, de azért rámentem.”

„Aztán pedig csak próbáltam kontrollálni a különbséget a második csoporthoz képest, próbáltam konzisztens lenni, jó ritmust tartani. A legjobbamat adtam, de hát végül Marc megelőzött. Próbáltam egy kicsit szélesebben menni azokban s kanyarokban, ahol lehet előzni, de lehetetlen volt őt magam mögött tartani. De azért nagyon elégedett vagyok, közelebb voltunk az első [vasárnapi] győzelmemhez, mint valaha. Szóval csak így kell továbbra is csinálnunk a dolgunkat, köszönöm a csapatnak a nagyszerű munkát.”

Álex Márquez szerint idén összejöhet neki az első győzelem – ha bátyja hagyja neki

A nyolcadik helyről rajtoló Morbidelli bátor motorozással szerezte meg a harmadik helyet. Bár a futam legvégén Francesco Bagnaia odaért mögé, megelőzni már nem tudta. Morbidelli így a 2021-es Spanyol Nagydíj óta először állt fel vasárnap a dobogóra. Ráadásul mindezt egy olyan helyszínen sikerült elérnie, amely neki és új csapatának, a VR46-nak is sokat jelent. Az olasz pilóta ugyanis 2021-ben Argentínában aratta a második MotoGP-futamgyőzelmét, a tavulliai istálló pedig mind az első Moto3-as (Romano Fenati révén 2014-ben), mind az első királykategóriás diadalát (Marco Bezzecchivel 2023-ban) Termasban érte el.

„Ez csodálatos, hiszen a csapatnak megvan a maga kapcsolata ezzel a hellyel, és nekem is megvan a kapcsolatom vele – kezdte Morbidelli a korábbi sikerekre utalva. – Nagyszerű, hogy ma ilyen teljesítményt tudtunk nyújtani, és odaértünk a dobogóra ezen a pályán, ez gyönyörű.”

Morbidelli: Ha az ember Valentino Rossi csapatában versenyez, magasabb mércének kell megfelelnie

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

0

Marc Márquez nyerte az Argentin Nagydíj főfutamát Álex előtt. Viszont ezért hatalmasat kellett harcolnia, a verseny nagyobb része alatt ugyanis a testvére vezetett. Marc a kilencvenedik győzelmét aratta a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, és így fellépett az örökranglista harmadik pozíciójába. A futamon a harmadik helyre Franco Morbidelli jött be, annak ellenére, hogy az utolsó körökre teljesen utolérte Francesco Bagnaia.

A Moto3-as és a Moto2-es verseny után a MotoGP főfutamával zárult az Argentin Nagydíj vasárnapi programja. Az időmérő eredményének megfelelően – a sprintet megnyerő – Marc Márquez, illetve Álex Márquez és Johann Zarco alkotta az első sort a rajtrácson. Viszont sérülés miatt sem Miguel Oliveira, sem a Jorge Martínt helyettesítő Lorenzo Savadori nem tudta vállalni a részvételt. Oliveira kiesése nyomán a tizennyolcadik helytől lefelé mindenki egy pozícióval előrébb rajtolt, mint a kvalifikációs eredménye (Savadori utolsó lett az időmérőn, így az ő hiánya nem befolyásolta a sorrendet).

Hiába úszta meg törés nélkül, Oliveirának ki kell hagynia az Argentin Nagydíj főfutamát

A gumiválasztást tekintve egységes volt a mezőny, szinte mindenki a közepes-közepes mellett döntött. A kivételt Álex Rins, Somkiat Chantra, Fermín Aldeguer és a két VR46-pilóta jelentette, akik hátra lágyat kértek. Aldeguer kapcsán fontos még kiemelni, hogy Oliveira kivezetése miatt egy hosszúkörös büntetéssel kezdte meg a versenyt. A felhős időben a start előtt 26 fokos volt a levegő, 35 fokos a termasi pálya hőmérséklete.

Álex Márquez nagyszerű rajtot vett, de nem tudta megelőzni a fivérét, Francesco Bagnaia viszont átugrotta Zarcót. Az 1-es kanyarban Marco Bezzecchi nekiment Fabio Quartararónak, az olasz pilóta bukott, viszont a francia motoros folytatni tudta a versenyt. Később a felügyelők versenybalesetnek minősítették az esetet.

Bagnaia még az 1. körben megtámadta Álex Márquezt, de nem sikerült megelőznie. Zarco viszont sikeresen végrehajtott egy ilyen manővert az olasz pilóta ellen, de Bagnaia rövidesen visszavette a harmadik helyet. Ezt a duettet egy kört múlva pontosan ugyanígy megismételték. Enea Bastianini eközben bukott, vélhetően Raúl Fernández „segítségével”, mivel utóbbi később egy hosszúkörös büntetést kapott.

A futam negyedéhez közeledve a jó tempót diktáló Franco Morbidelli megelőzte Zarcót. Marc Márquez eközben hibázott, szélesen vett egy kanyart, a fivére így elment mellette, majd elkezdett eltávolodni a nyolcszoros világbajnoktól – Álex egymás után futotta meg a gyorsabbnál gyorsabb köröket.

Morbidelli rövidesen még feljebb lépett, mivel agresszívan megelőzte Bagnaiát, aki mellett ekkor majdnem Zarco is elment. Ekkora már mind Fernández, mind Aldeguer letöltötte a büntetését. Az élen ekkora Álex Márquez 3 tizedes előnyt épített ki Marckal szemben, akit nagyjából 5 tizedről követett Morbidelli. Hozzá képest Bagnaiának már több mint 1 másodperc volt a hátránya, ráadásul Zarco közvetlen közelről követte a háromszoros világbajnokot.

A verseny feléhez érve Álex Márquez előnye már 4 tized volt Marc előtt, akihez képest Morbidelli hátránya 1,5 másodpercre nőtt. Mögöttük Bagnaia és az őt üldöző Zarco haladtak, majd Brad Binder, Fabio Di Giannantonio, a sokat előrelépő Ai Ogura – aki Diggát is megtámadta –, Pedro Acosta és Luca Marini tette teljessé a legjobb tízet.

A 16. körben Marc Márquez közvetlen közelről követte a fivérét, de ekkor hibázott, és hatalmasat kellett mentenie a 6-os kanyarban. Így a bukást sikerült elkerülnie, de leszakadt körülbelül fél másodpercre az éllovastól. Ám a hátrányát egy körön belül ledolgozta, majd támadást indított.

Marc Márquez a 18. körben egy pillanatra meg is előzte a Gresini pilótáját az 5-ös kanyarban, de túlcsúszott, és így visszaállt a korábbi sorrend. Eközben a harmadik Morbidelli hátránya már több mint 2 másodperc volt, akit Bagnaia nagyjából 1 másodperces távolságból követett, mögötte Zarco lemaradása szintén körülbelül 1 másodperc volt.

5 körrel a vége előtt aztán eljött a pozícióváltás az élen: Marc Márquez tempóból elment Álex mellett az 5-ös kanyarban, majd elkezdte lerázni a fivérét. Ekkorra Bagnaia 1 másodpercnél kisebbre csökkentette a hátrányát Morbidelli mögött, de ennél nem nagyon tudott közelebb kerülni a honfitársához.

A közvetlen élmezőnyben innentől már nem változott a sorrend, így Marc Márquez az idei negyedik győzelmét aratta (és persze megtartotta az összetettbeli vezetést), Álex Márquez pedig a negyedik második helyét gyűjtötte be. Marc ezzel a kilencvenedik sikerét érte el a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, és így fellépett az örökranglista harmadik pozíciójába. A néhai Ángel Nietót előzte meg, akinek bár szintén kilencven győzelme van, azok egyike sem királykategóriás, így a cerverai pilótáé az elsőbbség. Innentől tehát már a 115 győzelemig jutó Valentino Rossit és a 122-szer diadalmaskodó Giacomo Agostinit veheti célba.

Morbidelli nem engedte ki a kezéből a harmadik pozíciót, így a 2021-es Spanyol Nagydíj óta először állhatott dobogóra vasárnap. Bagnaia a futam végére utolérte a VR46-versenyzőt, de megelőzni már nem tudta. Az ötödik helyre Di Giannantonio jött be, aki az utolsó körben ment el Zarco mellett. Rajtuk kívül Binder, Ogura, Acosta és Mir tette teljessé a legjobb tízet.

A termasi MotoGP-főfutam végeredménye