back to top
2025. július 08. 09:35
Kezdőlap Blog Oldal 78

Remekül sikerült a „bemelegítés”, de még sok a tennivaló Brazíliában a tényleges visszatérésig (videók)

0

Bár a Brazil Nagydíj csak jövőre tér vissza a versenynaptárba, a gyorsaságimotoros-világbajnokság néhány versenyzője már ezen a héten ellátogatott a leendő helyszínre, hogy találkozzanak a szurkolókkal. Franco Morbidelli és Luca Marini is lelkesedik az új helyszín, illetve a rajongók iránt, de Carlos Ezpeleta, a kereskedelmi jogokat birtokló Dorna sportigazgatója azt is hangsúlyozta, hogy még rengeteg a munka.

Ahogyan arról decemberben mi is beszámoltunk, a MotoGP jövőre visszatér Brazíliába. A helyszín Goiânia lesz, ahol a gyorsaságimotoros-vb 1987 és 1989 között már versenyzett, a helyszín viszont azóta a háromszoros Forma–1-es világbajnok, Ayrton Senna nevét viseli. A sorozat pedig kihasználta az alkalmat, és a „bemelegítést” már ezen a héten megtartotta.

Hivatalos: a MotoGP 2026-ban visszatér Brazíliába

Az előző hétvégén ugyanis Argentínában versenyzett a mezőny, vagyis az idei versenynaptár állomásai közül ez volt a legközelebbi pont a brazíliai futam leendő helyszínéhez. Ennélfogva a két helyi hős, a Moto2-ben szereplő Diogo Moreira és a MotoE mezőnyét erősítő Eric Granado ellátogattak a pályára, hozzájuk pedig az anyai ágon szintén brazil származású Franco Morbidelli, valamint Luca Marini csatlakozott. Az eredeti tervek szerint Miguel Oliveira – jó eséllyel a portugál anyanyelv miatt – szintén elutazott volna, de mivel szombaton megsérült, ő hazafelé vette az irányt.

Oliveira az austini hétvégét is kihagyhatja, Rea-nek kereshet új helyettest a Yamaha

A másik négy pilóta viszont így találkozhatott a közismerten rendkívül szenvedélyes brazil közönséggel, és az esemény egy pontján mindannyian motorra pattantak, hogy ezzel is szórakoztassák a kilátogatókat. Morbidelli méltatta a nézősereget. „Az itteni emberek várják már, hogy jövőre megérkezzen a MotoGP” – nyilatkozta.

Marini pedig magáról a vonalvezetésről mondott néhány szót. „Szerintem ez egy rendkívül gyors pálya – jelentette ki a gyári Honda pilótája. – Talán itt a legnagyobb az átlagsebesség a MotoGP-ben. Egy ilyen pálya, ahol számos kanyart be lehet látni a nézőtérről, hihetetlen lesz a rajongók számára. Igyekszünk a lehető legjobb show-t nyújtani nekik.”

Carlos Ezpeleta, a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna sportigazgatója szintén részt vett a rendezvényen, és a pozitívumok mellett azt is hozzátette, hogy még rengeteg munka vár a szervezőkre, elsősorban infrastrukturális téren. „Nagyon örülünk, ez egy nagyszerű esemény volt – fogalmazott. – Hálásak vagyunk Goiás kormányának. A pálya kialakítása a MotoGP-re lett tervezve, de a következő tizenkét hónapban még sok mindenen kell javítani.”

Nagyon jó látni ezt a támogatást, illetve azt, hogy van itt egy közönség – ezek már Dan Rossomondónak, a Dorna kereskedelmi igazgatójának a szavai. – Erre kell építenünk. Sokszor hangoztattam, hogy a sport a közösségi tevékenységek egyik utolsó bástyája, amely összehozza az embereket. Látva, hogy ezek a szurkolók milyen szenvedéllyel rajonganak a sportágunkért, és látva a versenyzőink reakcióját, izgatottan várjuk, hogy egy év múlva visszatérjünk ide.”

Oliveira az austini hétvégét is kihagyhatja, Rea-nek kereshet új helyettest a Yamaha

0

Sajtóértesülések szerint Miguel Oliveira az Amerikai Nagydíjat is kihagyja, helyettese pedig Augusto Fernández lesz. Ennek következtében a Yamahának új pilótát kell keresnie Jonathan Rea pótlására.

Miguel Oliveira pechszériája folytatódott az Argentin Nagydíj hétvégéjén, ugyanis ismét egy olyan baleset után sérült meg, amelyben teljesen vétlen volt. A sprintfutamon Fermín Aldeguerrel csatázott, amikor a Gresini újonca nekiment, ő pedig annyira szerencsétlenül esett el, hogy nem úszta meg ép bőrrel az incidenst.

Öröm az ürömben, hogy a vizsgálatok alapján a törést ki lehetett zárni, a portugál motorosnak azonban így is ki kellett hagynia a főversenyt, az orvosok ugyanis aggódtak a bal vállában található szalag állapota miatt, ráadásul a felső bordáinál jelentős méretű vérömleny keletkezett, és az egész testében fájdalmakat tapasztalt.

Hiába úszta meg törés nélkül, Oliveirának ki kell hagynia az Argentin Nagydíj főfutamát

Oliveira ennek következtében hazarepült, ahol még alaposabban kivizsgálták. Ennek eredménye egyelőre nem ismert, ám a SPEEDWEEK.com úgy értesült, hogy a másfél hét múlva esedékes Amerikai Nagydíjat is ki kell hagynia. A helyettese pedig a Yamaha tesztpilótai szerepét betöltő Augusto Fernández lesz, ami önmagában magától értetődő lenne, de jelenleg érdekes helyzetet szül.

A spanyol pilótának ugyanis az eredeti tervek szerint mintegy nyolcezer kilométerrel arrébb, Portimãóban lenne jelenése, hiszen ugyanezen a hétvégén itt rendezik a Superbike-világbajnokság következő fordulóját. A hangvillások pedig már korábban bejelentették, hogy a 2022-es Moto2-es világbajnok pótolja az előszezoni tesztelésen elszenvedett sérülése miatt továbbra is hiányzó Jonathan Rea-t.

Fernándeznek még az is megadatott, hogy az éles bevetés előtt felüljön a Yamaha R1-esre, hiszen múlt héten rendezték a Superbike-vb tesztjét szintén Portimãóban. A 27 éves versenyző mindkét napon tizenharmadikként zárt, de ami ennél jóval fontosabb, értékes tapasztalatot gyűjtött. Legalábbis akkor értékesnek tűnt, de ha az információk igaznak bizonyulnak, akkor lényegében teljesen feleslegesen volt ott, legalábbis egyelőre.

Razgatlıoğlu ismét tarolt, és a körrekordnál is jobb időt ment a Superbike-vb tesztjén, Bulega bukott

Úgy tűnik tehát, hogy a Yamaha kénytelen megkeresni a helyettes helyettesét, hiszen Fernández austini szereplése egyébként észszerű megoldásnak tűnik. Rea tavalyi sérülése után Niccolò Canepa ült fel a motorjára, ám ő azóta visszavonult. A GRT csapatában az endurance-világbajnokságban szereplő Marvin Fritz, valamint az olasz Superbike-bajnokságban induló Alessandro Delbianco állt rajthoz beugróként, így könnyen lehet, hogy a mostani helyettes kettőjük közül fog kikerülni.

Erős szavak a Ducati igazgatójától: Bagnaia nem szenvedhet meg ennyire egy harmadik helyért

0

Gigi Dall’Igna kijelentette, a Ducati dominanciáját nem lehet megszokni. A bolognaiak versenyrészlegének általános igazgatója az Argentin Nagydíj után méltatta Marc Márquezt és az első ötben végző szatellitpilótákat, Francesco Bagnaiával kapcsolatban pedig kiemelte, hogy mindenképpen szeretne neki segíteni abban, hogy előrébb kerüljön.

Argentínában újabb remek hétvégét zárt a Ducati. A bolognaiak a sprinten ismét kisajátították az első három helyet, ám a csúcspont a főfutamon érkezett el. Ekkor ugyanis az első öt pozícióban kizárólag az ő versenyzőik végeztek, egyedül az újonc Fermín Aldeguernek nem sikerült csatlakoznia márkatársaihoz. Nem véletlen, hogy Gigi Dall’Igna elégedetten értékelt.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

Egy újabb tiszta Ducati-dobogó, és öt motorunk van az első öt helyen – nyilatkozta a Ducati versenyrészlegének általános igazgatója. – Nem, ezt soha nem fogjuk megszokni, nem akarjuk, ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, és tiszteletlenség is lenne ezzel a nagyszerű munkával szemben. Zsinórban tizenkilenc győzelem, az elmúlt harmincegy futamon harminc.”

A márka vezére a thaiföldi hétvégéhez hasonlóan ismét Marc Márquez volt, aki összességében megint érinthetetlennek bizonyult, még ha a főfutamon ideiglenesen el is vesztette a vezetést. A nyolcszoros világbajnok az időmérőn pályacsúccsal diadalmaskodott, majd a versenyeken sem talált legyőzőre, az olasz szakember pedig szép szavakkal illette őt.

Beérheti a futamgyőzelmekben Marc Márquez Rossit? – utóbbi jobbkeze elmondta véleményét

Mindent és mindenkit legyőzött: pole, sprint, futam és leggyorsabb kör – összegzett. – Tehetsége kiemelkedő, és mesterien vezetett a veleszületett tekintélyének köszönhetően, de az akcióit és az erőforrásait az intelligencia, valamint az érzékenység is vezérli, előre megérezve, mi lesz a vége. Bajnok, rendkívül magabiztos a motoron, és igazán nyugodt, a pályán és azon kívül egyaránt, a csapat felé is ezt sugározza, és a csapat is ezt közvetíti felé. Emiatt érzi jól magát és nyer több mint meggyőző módon. Ez a kilencvenedik világbajnoki győzelme, mégis olyan, mintha az első lenne.”

A garázs másik oldalán már sokkal kevésbé pozitív a helyzet. Francesco Bagnaiának ugyanis egyelőre nemhogy az első, hanem a második helyre sem volt esélye. Buriramban még mindannyiszor behozta a harmadik pozícióba a motort, de Termasban az időmérőn és a főfutamon is csak negyedik lett. Dall’Igna szerint ez nem férhet bele, de hangsúlyozta, ebben igyekszik segíteni honfitársának.

Drasztikus lépésre szánhatja el magát Bagnaia, aki szerint volt már ennél rosszabb helyzetben

Pecco ismét nem talált rá az érzésre, és ez legalább annyira elszomorít, mint amennyire Marc briliáns kezdése lázba hoz – fogalmazott. – Addig nem leszek elégedett az eredményeinkkel, bármilyen kitűnőek már most is, amíg nem adjuk meg neki a lehetőséget, hogy megmutassa minden értékét, hogy egyenlő feltételek között küzdhessen, és elfoglalhassa a megérdemelt helyeket a bajnokok közötti csatában. Dolgozunk rajta, ezen a hétvégén tettünk néhány nagy lépést, de még mindig van mit csinálni a cél elérése érdekében, és mindenkit biztosíthatok, hogy maximális erőfeszítéseket fogunk tenni, hogy minél hamarabb megvalósítsuk. Minden tiszteletem mellett, Pecco nem szenvedhet meg, nem szabad megszenvednie ennyire egy harmadik helyért, pláne úgy, hogy meg sem szerzi azt, még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy ez a pálya nem a kedvence.”

Az 58 esztendős mérnök természetesen azokról a szatellitversenyzőkről sem feledkezett meg, akiknek köszönhetően a Ducati kisajátította az első öt helyet. Álex Márquez megint a második erőnek bizonyult, és most már nem csak azért vezette a főverseny nagy részét, mert bátyja szándékosan intézte így. Franco Morbidelli közel négy év után tért vissza a dobogóra, míg Fabio Di Giannantonio az utolsó körben hajrázta le Johann Zarcót az ötödik pozícióért.

Már nem Bagnaiát, hanem saját testvérét tekinti legnagyobb bajnoki ellenfelének Marc Márquez

Álex Márquez és Franco Morbidelli nagyszerű teljesítménye aláhúzza a Gresini, illetve a VR46 értékes munkáját – folytatta Dall’Igna. – Mindkettőjüknek gratulálok, igazán szép volt! Álex rendkívül emlékezetes versenyt futott, talán ez volt a legjobbja. Kitartóan küzdött a győzelemért, és nemcsak az általunk jól ismert tehetségéről, hanem egy veterán érettségéről is tanúbizonyságot tett. Ő az egyetlen, akinek eddig sikerült megnehezítenie Marc dolgát. Franco olyan hosszú idő után tért vissza a dobogóra, hogy már a puszta gondolat is elérzékenyültté tesz, ismerve a tehetségét és azokat a negatív eseményeket, amelyeken ilyen elszántsággal lép túl. Ez a jutalma a kiváló szezonkezdetnek, amely a csapattól kapott bizalomnak és nyugalomnak is köszönhető. Diggiának is határozottan jó versenye volt, és egy olyan hajrával egészítette ki az ötösünket, amely jól mutatja a tehetségét és a küzdőszellemét.”

Kisebb konfliktus Rossi versenyzői között: Di Giannantonio szerint Morbidelli tönkretette a futamát

Beérheti a futamgyőzelmekben Marc Márquez Rossit? – utóbbi jobbkeze elmondta véleményét

0

Marc Márquez számára megtiszteltetés, hogy utolérte Ángel Nietót a győzelmi rangsorban, utóbbi fia, a VR46 csapatmenedzseri posztját betöltő Pablo pedig mindenkinek hálálkodott. A további célok kapcsán az olasz istálló csapatigazgatója, a Valentino Rossi jobbkezének számító Alessio „Uccio” Salucci, valamint Giacomo Agostini is kifejtette véleményét, ám a nyolcszoros világbajnok nem foglalkozik a statisztikákkal.

Marc Márquez vasárnap történelmet írt, hiszen az Argentin Nagydíjon utolérte Ángel Nietót a győzelmi rangsorban, ami gyorsaságimotoros-világbajnokság minden egykori és jelenlegi kategóriáját illeti. Ezzel egyfelől holtversenyben a legeredményesebb spanyol versenyzővé vált, másrészt pedig összesítésben már csak ketten vannak előtte.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

A 32 éves motoros életkoránál fogva természetesen nem látta versenyezni néhai honfitársát, aki tizenhárom – vagy, ahogyan babonából ő emlegette, tizenkettő plusz egy – világbajnoki címet szerzett a kisebb géposztályokban. Később viszont nemhogy találkozott vele, hanem rengeteget tanult is tőle, így benne elsősorban ez maradt meg emlékként.

Még a királyt is „megmentette” Rossi barátja, aki nem akarta emlegetni legendás teljesítményét

Nietót utolérni kiváltság, megtiszteltetés – nyilatkozta. – Ő az, aki kikövezte nekünk az utat. Mindig azt mondom, hogy én csak a visszavonult Nietót ismertem, a »nagypapa« Nietót, aki tanácsokat adott. 2008 óta, amikor tizenöt éves fiú voltam, tanácsokat adott nekem, mintha az unokája lennék. Számomra ez az emberi érték fontosabb, mint a bajnoki címei, mert azokat nem éltem meg. Tudom, hogy nagyban segítette a spanyol motorsportot, de nekem csak az maradt, amit emberként tapasztaltam tőle.”

Nieto ráadásul nemcsak a saját eredményeit hagyta örökségül, hanem már-már dinasztiát teremtett, hiszen gyermekei mellett unokaöccse is a motorportban kötött ki. Két fia közül az egyiket, Pablo Nietót közvetlenül a leintés után meg is szólaltatták. Az „egyenlítés” jelentőségét jól mutatja, hogy bár jelenleg a VR46 csapatmenedzsereként dolgozik, nem Franco Morbidelli dobogójáról kérdezték.

Furcsán – válaszolta a TNT Sports műsorában arra a kérdésre, hogy hogy érzi magát. – Lenyűgöző, hogy még mindig ennyire sokan beszélnek az apámról, hogy ápolják az emlékét, hihetetlen, hogy mindenki imádja őt. Ez fantasztikus, hiszen végső soron miatta vagyunk itt, az egész családom itt dolgozik, a bátyám [ifj. Ángel – a szerk.], az unokatestvérem [Fonsi – a szerk.], apám pedig még mindig jelen van. Szóval először is mindenkinek köszönetet szeretnék mondani, mert mindig érzelmessé válok, amikor édesapámról van szó. Szóval köszönöm mindenkinek, köszönöm Marcnak, köszönöm mindnyájatoknak, hiszen még mindig róla beszélünk.”

Pablo Nieto Márquezt is méltatta. „Az egyik legjobb versenyző, nem igaz? – tette fel a költői kérdést. – Ez egyértelmű. Persze kemény évek vannak mögötte, de túl van rajta, és még mindig fiatal, megvan a sebessége és minden más, úgyhogy nagyon nehéz lesz őt legyőzni idén, nekünk pedig dolgoznunk kell rajta, hogy felülmúljuk.”

Álex Márquez szerint lehetetlen volt visszatartani a fivérét, pedig Marc már elfogadta a második helyet

Az sem véletlen, hogy a gyári Ducati pilótáját babérkoszorúval jutalmazták, hiszen a legidősebb Nieto idejében ez volt a szokás, és a néhai spanyol pilóta nyilvánvalóan sokszor kapott ilyet „Amikor versenyzett, mindig a nyakába akasztották – mondta fia. – Rengeteg babérkoszorúm van a házamban, mert nagyon szerette. Van egy múzeumunk az apámról, onnan rengeteget szereztünk. Szép ez a stílus.”

Meglehet Rossi és Agostini?

Márquez most már mind a királykategóriás futamgyőzelmek, mind az összes világbajnoki győzelem tekintetében a harmadik helyen áll, és ugyanaz a két személy áll előtte. Előbbi szempontból hatvannégynél tart, amivel már csak négyre van Giacomo Agostinitől, Valentino Rossi utoléréséhez viszont még huszonötször kell felállnia a dobogó tetejére.

Ez pont ugyanannyi, mint amennyivel a 46 éves legenda az összes géposztályt figyelembe véve megelőzi egykori riválisát. Hogy Márquez őt is beérheti-e? Nos, az olasz exmotoros jobbkezének számító Alessio „Uccio” Salucci szerint igen. „Bravó – ismerte el a spanyol versenyző teljesítményét a VR46 csapatigazgatója. – A célja most Vale száztizenöt győzelme, és szerintem Márquez nagyon erős, fantasztikus motorral, és csapattal rendelkezik. Remélem, nem fog bekövetkezni, de úgy vélem, be fog.”

Amennyiben ez valóban megtörténik, akkor már csak Agostini lesz előtte, aki összességében százhuszonkét sikernél állt meg. Persze a képet árnyalja, hogy akkoriban még egyszerre több kategóriában is lehetett indulni, másfelől viszont jóval kevesebb fordulót rendeztek egy évben, mint manapság. A 82 esztendős ikon szintén félti a rekordját.

Azt biztosan látom, hogy Marc túlszárnyalja Valentino számait – fogalmazott a La Repubblicának adott interjújában. – Remélem, hogy az enyéimet nem éri el, de ha igen, én leszek az első, aki gratulál neki, mert a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Marc a legravaszabb versenyző, akit valaha láttam. Szinte ravaszabb, mint én voltam fénykoromban, ezért tudom, hogy minden nagydíjat meg akar nyerni ebben a szezonban, mert én is ezzel a mentalitással versenyeztem: kimenni, és minden versenyen győzni.”

Már nem Bagnaiát, hanem saját testvérét tekinti legnagyobb bajnoki ellenfelének Marc Márquez

Természetesen magát az érintettet is megkérdezték, hogy mit gondol ezekről a számokról, illetve mennyire figyeli őket. Márquez azonban Saluccinak és bizonyos szempontból Agostininek is ellentmondott, hiszen kijelentette, hogy nem a statisztikai adatokra koncentrál, és arra is utalt, hogy szerinte öccse, Álex Márquez el fog venni tőle néhány diadalt.

Nem érdekel, hogy elérjem a száztizenöt győzelmet, vagy akár a százat – szögezte le. – Az érdekel, hogy jól érezzem magam, mint most. Nem érzem úgy, hogy bárkinek is tartoznék, és ez lehetővé teszi, hogy nagyon nyugodt legyek, és folyamatosan élvezzem [a versenyzést]. Amit most Thaiföldön és Argentínában átéltünk, az az én szememben túlmutat a száztizenöt vagy a százhuszonkét győzelmen. Hogy miért? Mert ez nem normális. A múlt hétvégén láthattátok. És fogadni mernék, hogy inkább előbb, mint utóbb Álex futamokat fog nyerni, akkor pedig remélhetőleg én leszek a második.”

Egyetlen gyártó ellenzi az Aprilia Martín érdekében benyújtott kérelmét – vagy mégsem?

0

Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatmenedzsere ellenzi, hogy azonnali hatállyal bevezessék az Apriliának a sérülésből visszatérő versenyzők támogatását célzó szabálymódosítási javaslatát, és Marc Márquez is ilyesmit fogalmazott meg, ám a bolognai márka hivatalos álláspontja árnyalja a képet. Massimo Rivola, az Aprilia Racing vezérigazgatója nem érti ezt az ellenvetést.

Bár a Thai Nagydíj után az argentínai fordulót is kihagyta, a hétvége valamilyen szinten Jorge Martínról is szólt, még ha nem is feltétlenül közvetlenül. A címvédő előbb a csütörtöki sajtótájékoztatón jelentkezett be online, hogy közölje, Austinban és potenciálisan Katarban sem lesz ott, majd az Aprilia egy olyan javaslattal állt elő, amely az ő visszatérését hivatott megkönnyíteni.

A jelenlegi szabályok ugyanis csak a koncessziós rendszer D kategóriájában szereplő gyártóknak teszik lehetővé, hogy az állandó versenyzőik is részt vehessenek a privát teszteken. A noaleiek azonban úgy vélik, érdemes lenne a több futamot kihagyó versenyzőket segíteni azzal, hogy extra tesztelési lehetőséget biztosítanak nekik, mielőtt pályára gurulnak az első szabadedzésen.

Mindez természetesen nem maradt reakció nélkül. Davide Tardozzinak ugyan magával az ötlettel semmilyen problémája nincs, azzal viszont igen, hogy ezt azonnali hatállyal bevezessék. A gyári Ducati csapatmenedzsere Enea Bastianini két évvel ezelőtti sérülésével érvelt. „Ugyanez volt a problémánk Eneával is, de senki nem adott lehetőséget, hogy kipróbálhassa [a motort]” – nyilatkozta az Argentin Nagydíj második szabadedzése alatt.

A 66 éves szakember hangsúlyozta, 2026-ot illetően teljesen nyitott a módosításra, a mostani idény tekintetében viszont nem, hiszen ez egy konkrét pilóta miatt merült fel. „Szerintem ez jó ötlet lehet a jövőre nézve – vélekedett. – Van rá lehetőség, hogy a következő évre megváltoztassuk a szabályokat. Miután Jorge felépül, ő lesz az egyik nagy riválisunk. Nagyon jól ismerjük Jorgét, és tudjuk, hogy ő lesz az egyik srác, aki harcolni fog velünk a győzelmekért.”

Tardozzi mellett Marc Márquez is megszólalt a témában. Ha valaki, akkor a nyolcszoros világbajnok biztosan tudja, hogy milyen visszatérni egy sérülésből, hiszen 2020 és 2023 között jó néhányszor átélte ezt a folyamatot. A spanyol pilóta főnökééhez hasonló álláspontot fogalmazott meg, de más módon is korlátozná ezt a lehetőséget.

Az Aprilia megváltoztatná a szabályokat, hogy Martínnak „simább” legyen a visszatérése

Lehet, hogy jó lenne változtatni a szabályzaton, de a jövőre nézve – hangsúlyozta. – Az előírások jelenleg nem tartalmazzák ezt a lehetőséget, és a csapatoknak kell dönteniük. Amikor visszatértem a sérülésemből, nem volt érvényben ilyen szabály. Megfontolhatjuk, hogy engedélyezzük-e a tesztelést valakinek, aki két hónapig sérült volt, de csak egy napra, kettő már túl sok lenne. Egy pilóta számára fontos, hogy tudja, alkalmas-e a MotoGP-motor vezetésére, de egy és két nap között minimális a különbség, ha valaki sérült. Ahhoz, hogy felvegyük a ritmust, többet kell motoroznunk, és több időt kell eltöltenünk [a versenygépen].”

A Ducati egy hivatalos közleményt is kiadott, amely némileg másképp fogalmaz, mint ahogyan azt Tardozzi tette, és nem ellenzi egyértelműen a kérelmet, pontosabban annak egy részletét. „A Ducati álláspontja egyértelmű: várjuk a híreket az MSMA-tól [a gyártók szakszervezete – a szerk.], és amikor elhangzik valami hivatalos, kiértékeljük az ügyet” – olvasható a dokumentumban.

Hogy az Aprilia sikerrel jár-e, az vélhetően az Amerikai Nagydíj előtti csütörtökön dől el, ahol az MSMA ülésén szavaznak a kérdésről. Amennyiben nem kaszálják el, a Grand Prix Bizottság elé kerül a javaslat, amely alighanem már zöld utat ad neki. Massimo Rivola hangsúlyozta, a szabályból nem csak Martín profitálhat.

Nem tudom, hogy ez-e a célja ennek az ülésnek, de igen, benyújtottuk a kérelmet – válaszolta Jack Appleyardnak, a MotoGP riporterének az Aprilia Racing vezérigazgatója. – Elvileg az volt az elképzelés, hogy egy olyan versenyzőnek biztosítsunk egy egynapos tesztet, aki sok futamtól távol marad. Szerintem ennek mindenféle esetben érvényesnek kellene lennie. Sajnálom azokat a pilótákat, akiknél ezt korábban nem tettük meg. A csapatuknál fel kellett volna merülnie ennek az ötletnek. Azonban úgy vélem, ez így tisztességes, mert pénteken, amikor az ember visszatér, már a [Q2-be történő] kvalifikáció zajlik. Őszintén szólva azt gondolom, hogy ha az ötlet jó, akkor nem csak a jövő évtől jó. Úgy tudom, hogy ebben mindenki egyetért, egy [gyártót] kivéve. A szezon közbeni módosításhoz egyhangúságra van szükség. Ha nem kapjuk meg, szerintem elveszítünk egy lehetőséget, hogy valami jót tegyünk a sportág és a versenyzők biztonsága érdekében. Nagy kár érte, ha ez nem történik meg.”

Az olasz szakember szavaiból kiderül, hogy Márquez mondandójának jelentős része relevanciáját veszíti, hiszen eleve egynapos tesztre gondoltak. Rivola vélhetően a Ducatira, illetve Tardozzira gondolt, amikor arról beszélt, hogy egyetlen gyártó ellenzi a javaslatot, bár honfitársa érvelését nehezen tudja hova tenni, figyelembe véve az erőviszonyokat.

Tényleg nem értem, őszintén – fogalmazott. – Azt nem lehet mondani, hogy Jorge veszélyt jelent a Ducatira a bajnokságban, egyértelműen kiesett [a bajnoki harcból]. Ez nálam csak arról szól, hogy valami jót tegyek a bajnokságért. Tegyük fel, hogy az első szabadedzésen megpróbálja, és nem érzi jól magát. Akkor egész hétvégére eggyel kevesebb motorunk lesz. Szóval, ahogyan mondtam, sajnálom azokat a versenyzőket, akiknek ezt korábban nem biztosítottuk, de eddig nem merült fel bennem ez az ötlet, mert nem az én pilótámról volt szó, vagy nem voltam ott. Tehát sajnálom őket.”

Az „álomszerű” hétvége ellenére Zarco csalódott és dühös volt a futam után

0

Johann Zarco úgy véli, ha az Argentin Nagydíj elején sikerül Francesco Bagnaia előtt maradnia, akkor akár dobogón is zárhatott volna, ám végül a hajrában Fabio Di Giannantonio is megelőzte, amiért nagyon dühös volt. Az első negatív érzések után viszont az elégedettség lett rajta úrrá.

Johann Zarco már pénteken jelezte, hogy minden bizonnyal a mezőny elejében kell vele számolni a folytatásban. Az LCR pilótája olyannyira bízott magában és a motorjában, hogy a nap végén elárulta, a dobogót sem tartja kizártnak. Másnap aztán az időmérő után mehetett is nyilatkozni, hiszen harmadikként zárt, és bár a sprinten nem rajtolt jól, a negyedik helyre így is visszajött.

A francia motoros ennélfogva optimistán várhatta a főfutamot. Bár az elején ismét nem sikerült megtartania a harmadik helyet, később sikerült megtámadnia Francesco Bagnaiát. Azonban hiába előzte meg a gyári Ducati versenyzőjét, az mindkétszer a következő kanyarban visszajött elé. A hajrában pedig már nem tudott mit tenni.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

Ez egy pozitív hétvége volt, és a vasárnap is kiválóan alakult – nyilatkozta. – Mindent megpróbáltam, hogy dobogóra álljak. Szombathoz képest jobban rajtoltam, és olyan helyzetben voltam, hogy vissza tudtam jönni a harmadik helyre. Ezt próbáltam kihasználni. Szerintem két jó előzést is végrehajtottam Peccóval szemben, de ő elég jól védekezett, és a kilences kanyarban mindig visszajött elém. A tizenegyes kanyarban volt némi vibrációs problémánk, ami azt jelentette, hogy a tizenkettesben és a tizenhármasban, ahol erősnek éreztem magam, nem tudtam támadni. A Peccóval való csata közben az első gumim nagyon felforrósodott, és semmit nem tudtam kipróbálni. Rengeteg energiát fordítottam arra, hogy keressek egy olyan pontot, ahol megelőzhetem őt, de egyszerűen túl nehéz volt. Le kellett lassítanom, mert a motor kezdett nagyon csúszkálni. Próbáltam visszanyerni a ritmusomat, hogy utolérjem, de a verseny végén a Honda jobban mozgolódott, és nem tudtam megállítani Diggiát a felzárkózásban. Az irányváltásoknál veszítettem némi teljesítményt, ő pedig megelőzött. Szerettem volna találni egy helyet, ahol visszaelőzhetem, de nem volt rá mód.”

Zarco természetesen Fabio Di Giannantonióra utalt, aki az utolsó körben utasította maga mögé egykori márkatársát. A 34 éves motoros nyilvánvalóan nem örült neki, hogy ennyire a végén bukott egy pozíciót. „ Az utolsó körökben a motor sokat mozgott – mondta. – Nagyon dühös voltam, amikor Diggia megelőzött, mert úgy éreztem, hogy talán újra utol tudom érni, de végül nem sikerült.”

Az állandó mezőny korelnöke úgy érzi, ha az elején Bagnaia előtt tud maradni, akkor Franco Morbidelli helyett ő ünnepelhetett volna a pódiumon „Az elején nagyon gyors voltam – fogalmazott. – Extra sebességgel rendelkeztem a közepes gumin, illetve az is igaz, hogy talán be tudtam volna menni 1:39 alá, és ott tudtam volna maradni Álex Márquezzel és Marc Márquezzel. Vagy ha nem is maradtam volna velük, de Morbidelli pozíciójában lehetnék.”

A hatodik hely jó, álomszerű hétvégénk volt, de egyértelmű, hogy azokban a pillanatokban, amikor úgy voltam vele, hogy előzhetek, hogy megpróbálhatok valamit, megkíséreltem, de végül nem jött össze – folytatta. – Nem sikerült dobogóvá konvertálni, ez az, ami kicsit dühít. Egy futamon sok az apróság, és ha ezek mindegyike jól alakul, akkor akár négy másodpercet is lehet nyerni egy futamon, amivel pódiumra lehet kerülni, [ám] ha kicsit nehezebben mennek a dolgok, akkor az ember hatodik lesz.”

Persze Zarco így is messze felülmúlta az előzetes várakozásokat a hétvégén, hiszen akár az időmérős, akár a sprint- vagy a főfutamos eredményét vesszük alapul, kijelenthető, hogy 2023 óta nem látott magasságokba juttatta a Hondát, amely így most a konstruktőri tabella második helyét foglalja el. Ami pedig az egyszeres királykategóriás futamgyőztest illeti, a négy legjobb Ducati mögött az ötödik pozícióban áll egyéniben.

Több mint pozitív, ez egyértelmű, nagyszerű – utalt a termasi fordulóra, – Ez egy álomszerű hétvége volt. Egy ilyen után az ember a végsőkig álmodozni akar, ezért mondtuk, hogy ez egy lehetőség, hogy a dobogóért kell küzdenünk. Az első érzés az, hogy valamennyire el kell fogadni ezt a csalódást. Ezen túllépve, igen, nagyon boldog vagyok. Fontos pontokat szereztem, és egyértelmű, hogy végül is nem vagyok olyan nevetséges mértékben lemaradva az elsőtől. Az enyém az első Honda öt Ducati mögött, ami nem rossz.”

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

Reagált a kizárt pilóta csapata, nem csalás, hanem „technikai hiba” vezetett a szabálytalansághoz

0

A Trackhouse leszögezte, technikai hiba miatt volt szabálytalan elektronikai vezérlőegység Ai Ogura motorjában, ami nem járt teljesítményelőnnyel. Davide Brivio, az amerikai istálló csapatfőnöke csalódottságának adott hangot, ugyanakkor méltatta versenyzőjét, aki szintén elégedett volt magával.

Ai Ogura a thaiföldi sikeres bemutatkozása után Termasban megtapasztalhatta a MotoGP sötétebbik oldalát. Szombaton nem jutott tovább a Q1-ben, majd a sprinten nem szerzett pontot, vasárnap viszont a tizenötödikről egészen a nyolcadik helyig zárkózott fel. Ezért azonban egyetlen pont sem ütötte a markát, ugyanis utólag kizárták, miután a sportfelügyelők szerint motorjában nem homologizált elektronikai vezérlőegység működött.

Rejtélyes okból történt kizárás a MotoGP-ben, változott az Argentin Nagydíj végeredménye

Néhány órával a diszkvalifikálás bejelentése után csapata, a Trackhouse reagált a fejleményekre. Ahogyan arra számítani lehetett, csalásról egyáltalán nem lehet beszélni, hiszen semmiféle szándékosság nem történt, a szabálytalanságot „technikai hiba” okozta. Az amerikai istálló azt is megerősítette, hogy a baki semmiféle teljesítményelőnnyel nem járt, és az elektronikai beállítás rendben volt, csak éppen rossz alapszoftvert használtak.

Az Ai elleni futam utáni szankció nagyon csalódást keltő – nyilatkozta Davide Brivio, a Trackhouse csapatfőnöke. – El kell fogadnunk a sportfelügyelők döntését, de nagyon sajnáljuk Ait, mert ez semmilyen előnyt nem jelentett számára, és rendkívül kiábrándító, hogy elveszik a pontokat a nagyszerű verseny, illetve a pályán nyújtott remek teljesítménye után. Ez semmit nem von le abból, amit tett. Egyszerűen csak rossz szoftver volt benn az ECU-ban. Nagyszerű versenyt futott, fantasztikus felzárkózást mutatott be, mi pedig továbblépünk és folytatjuk.”

Az olasz szakember persze nem vitatta az ítélet jogosságát, pusztán annak adott hangot, hogy kár érte, pláne egy ilyen teljesítmény után. A japán pilóta – többek között Marco Bezzecchi és Fabio Quartararo ütközésének köszönhetően – összesen öt pozíciót javított az első körben, és utána is szépen helytállt, igaz, Brad Bindert végül nem tudta legyűrni.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

Nagyon jól alakult a futam – kezdte. – A rajt után szerencsém volt, és sok pozíciót szereztem, utána pedig meg tudtam előzni néhány versenyzőt, nagyon jó tempót produkáltam. A bemelegítésen találtunk valamit, és ez nagyban megkönnyítette, hogy a versenyen gyorsabban menjek. Úgy vélem, a féktávjaim rendben voltak, így el tudtam menni a többi pilóta mellett, de Bindert nagyon nehéz volt magam mögé utasítanom. A kijáraton kicsit több volt bennem, de a féktávok nagyon jól mentek neki. Az utolsó köröm miatt kicsit csalódott voltam, miután nem találtam meg a módját, hogy megelőzzem, ezzel együtt remek verseny volt. Boldog vagyok a hétvége miatt, de különösen a vasárnapnak örülök. Nagy szomorúságot jelent, hogy nem maradhat meg az eredmény.”

A leintés után úgy tűnt, hogy Ogura a Buriramban megszerzett 17 pontjához további 8-at tett hozzá, amivel marad a tabella ötödik helyén. Így viszont visszacsúszott Johann Zarco, Fabio Di Giannantonio és Binder mögé. A kizárás az Aprilia számára is fájdalmas volt, hiszen így 7 egységgel kevesebbet szereztek, és visszaestek a konstruktőri rangsor harmadik pozíciójába, a Honda mögé.

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

Drasztikus lépésre szánhatja el magát Bagnaia, aki szerint volt már ennél rosszabb helyzetben

0

Francesco Bagnaia kijelentette, az Amerikai Nagydíjon visszatérhet a Ducati tavalyi verziójához, miután a mostani motorján nem találja azokat az érzéseket, mint a 2024-es Desmosedicin. A háromszoros világbajnok úgy véli, a tavalyi év első szakaszában rosszabb helyzetben volt, mint most, csak akkor nem volt ennyire „kiegyensúlyozott” vetélytársa.

A Ducati számára nem úgy alakult az előszezon, ahogyan azt a márkánál eltervezték. Hiába próbáltak ki új motorblokkot, vázat, valamint aerodinamikai csomagot, összességében nem vált be. Az erőforrás esetében ezért visszatértek a tavalyi verzióhoz, és mivel most már be van fagyasztva a fejlesztés, 2026 végéig maradnak is annál, az aerocsomagot pedig a jerezi teszten próbálják ki újra.

Ennek következtében tehát nincs akkora különbség a 2024-es és a 2025-ös Desmosedici között, ráadásul a Ducati a jelek szerint továbbra is uralja a MotoGP-t. Francesco Bagnaia viszont egyelőre nem találja az összhangot a motorjával: az olasz pilóta eddig nemcsak csapattársától, Marc Márqueztől, hanem annak öccsétől, Álextől is kikapott minden igazán tétre menő pályaeseményen, ráadásul a termasi időmérőn és főfutamon a harmadik helyről is lecsúszott. Emiatt pedig nem kizárt, hogy a soron következő austini hétvégén visszatér a 2024-es munkaeszközéhez.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

A hétvége során tettünk egy előrelépést, de még mindig hiányzik valami, mint például a hátsó gumi kontrollja, és ez furcsa, tekintve, hogy a motor hasonlít a tavalyira – nyilatkozta. – A következő futamtól kezdve talán visszatérek a GP24-esre, mert jelenleg nagyon furcsa érzéseim vannak. Tovább kell dolgoznunk, de meg kell oldanunk ezt a problémát.”

Mindez meglehetősen szokatlan a MotoGP-ben, pláne olyasvalakitől, aki papíron a világbajnoki címért harcol. Abból a szempontból viszont érthető lenne a döntés, hogy bár Bagnaia Argentínában már közelebb volt a két Márquezhez, mint Thaiföldön, de még mindig stabilan elmaradt tőlük. Ráadásul ez azt eredményezte, hogy másokkal is csatára kényszerült.

Többet vártam magamtól, de a futam elejétől kezdve nehezen találtam a ritmust – fogalmazott. – Igaz, hogy nem voltam túlságosan lemaradva az első két helyezettől, mert a verseny első részében egy-másfél tizeddel lassabb voltam, ám ez elég volt ahhoz, hogy meglógjanak, mert aztán a Johann Zarco és Franco Morbidelli elleni küzdelemben időt vesztettem. Kemény volt, és nem is csak a negyedik hely miatt. Igyekeztem Franco után eredni, de a lágy gumikon jobb munkát végzett nálam.”

Már nem Bagnaiát, hanem saját testvérét tekinti legnagyobb bajnoki ellenfelének Marc Márquez

Bagnaia megismételte, amit egy másik megszólalásában is elmondott, hogy nem a negyedik vagy éppen a harmadik pozíció az ő helye, és hozzátette, nem ez az ő tempója. Ugyanakkor kiemelte, nagyjából egy éve ilyenkor nehezebb szituációban találta magát, hiszen Katarban ugyan győzött, de Portimãóban és Austinban sem volt esélye a dobogóra. Csak akkor az első számú ellenfele, Jorge Martín sem volt ennyire stabil a sebességét illetően.

Nem ez a legrosszabb helyzet, amelyben eddig voltam – szögezte le. – Tavaly a szezon első része rosszabbul alakult, de az a különbség, hogy most egy sokkal kiegyensúlyozottabb riválisom van, mert Marc még egyetlen hibát sem követett el. A ledolgozandó harmincegy pont már most is sok, és figyelembe kell venni, hogy a következő futam Austinban lesz, ahol nagyon erős. Ugyanakkor minél hamarabb meg kell oldanunk ezt a helyzetet, hogy elkezdhessük a felzárkóztatást a pontok tekintetében.”

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

Már nem Bagnaiát, hanem saját testvérét tekinti legnagyobb bajnoki ellenfelének Marc Márquez

0

Marc Márquez elárulta, az Argentin Nagydíj előtt megbeszélték öccsével, Álexszel a futammal kapcsolatos terveket, és bár nem minden úgy alakult, ahogyan azt előre elgondolták, de tartották magukat hozzá. A nyolcszoros világbajnok kijelentette, testvérét tekinti a legnagyobb bajnoki riválisának, míg a Gresini versenyzője tagadta, hogy túlságosan is tisztelné bátyját.

Egyelőre túlzás nélkül lehet állítani, hogy a MotoGP idei szezonja felér egy Márquez-kupával, hiszen Marc és Álex Márquez eddig mindkét időmérőn, sprinten és főfutamon kisajátították az első két helyet. Ugyanakkor egyelőre ez is elég egyoldalú, hiszen mind a hat alkalommal az idősebbik testvér szerezte meg az első helyet.

Igaz, az Argentin Nagydíjon nem sok híja volt, hogy a nyolcszoros világbajnok nemhogy elveszítse a győzelmet, de még pontot se nagyon szerezzen. Miközben ugyanis öccsét üldözte, többször is közel került a bukáshoz. A leglátványosabb mentést talán a 11-es kanyarban mutatta be, ahol már korábban is voltak kisebb gondjai.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

A tizenegyes kanyarban volt már néhány necces pillanatom a hétvége során – nyilatkozta a MotoGP hivatalos honlapjának. – A bemelegítésen is volt egy hasonló, de a versenyen nagyobb volt. Az volt az a pont, amikor kezdtem megérteni, hogy »rendben, változtass a vezetési stílusodon!«. Aztán változtattam is egy kicsit, próbáltam másképpen motorozni, mert az az erősségem, hogy meglehetősen gyorsan megyek át a kanyaron, és ezt a közepes hátsó gumival most nem tudtam megtenni. Szóval próbáltam módosítani a vezetési stílusomon, hogy túléljem a hátralévő köröket, és lássam, hogy közelebb tudok-e kerülni Álexhez, a végén pedig még jobban is éreztem magam a használt gumikon.”

A termasi főfutamon hasonló volt a forgatókönyv, mint két héttel korábban Buriramban: Marc Márquez a verseny viszonylag korai szakaszában elvesztette a vezetést, és csak a hajrában előzte vissza fivérét. Igaz, ellentétben a thaiföldi alkalommal, ezúttal ténylegesen elvesztette az első helyet, hiszen a helycsere egy hiba miatt történt meg. A gyári Ducati motorosa azt is elárulta, hogy a történtek ellenére Álex Márquez tartotta magát az előre megbeszélt forgatókönyvhöz.

Most nem az volt a terv, hogy Álex mögött legyek, azt terveztem, hogy végig vezetem a versenyt – fogalmazott. – Nagyon őszinték vagyunk egymással, és a futam előtt mondtam neki, hogy »megpróbálok vezetni, ha pedig mögöttem vagy, maradj ott, és a tizenkettedik-tizennegyedik körben támadni fogok. Erre azt válaszolta, hogy »oké, én ugyanezt fogom tenni«. Aztán ő vezetett, és a tizenkettedik-tizennegyedik körben bement 1:38 elejébe, vagyis követte ezt a stratégiát. Az a legfontosabb, hogy rendkívül őszinték vagyunk egymással, és segítünk egymásnak. Nyerni fog néhány versenyt, többet, mint egy, és akkor én nagyon boldog leszek, ő pedig szintén örül, ha én győzök.”

Álex Márquez szerint lehetetlen volt visszatartani a fivérét, pedig Marc már elfogadta a második helyet

Egyelőre azonban ez nem történt meg, de persze, ha minden jól megy, húsz főfutam van még hátra. Marc Márqueznek most is volt alkalma figyelnie öccse motorozását, ami pozitív benyomást keltett benne. Olyannyira, hogy most már őt tekinti a fő bajnoki riválisának, kérdés, hogy az egyelőre haloványabban teljesítő Francesco Bagnaia mit szól ehhez.

Nem mindig – válaszolta arra a humorizáló felvetésre, hogy mindig az idősebb testvérnek kell-e nyerni. – Miután elmúltunk húsz-huszonkét évesek, ez kiegyenlítődik. Álex lenyűgözött a vezetési stílusával. Nagyon finoman motorozott, én pedig rendkívül boldog vagyok miatta. Tudom, hogy amikor magabiztos, képes bajnokságot nyerni, ahogyan azt a Moto3-ban és a Moto2-ben is tette. Szóval végső soron ő a fő ellenfél a bajnoki címért.”

Bár mindkét futamot a 32 éves pilóta nyerte, de az élen töltött köröket összeadva Álex Márquez neve mellett szerepel a nagyobb szám, hiszen az eddigi ötvenegyből harminchármat ő fejezett be az első helyen. Persze ezért még nem jár 25 pont, de úgy véli, előbb-utóbb sikerül majd felülkerekednie bátyján, és addig is fontos tapasztalatot gyűjt.

Azt hiszem, Texasban tizennyolc körös a verseny… vagy nem is, húsz. Meg fogom próbálni: tizennyolc, tizenkilenc, aztán húsz, és amire Jerezbe érünk, talán nyerhetek – mondta nevetve. – Viccet félretéve, örülök, hogy vezettem a futamot. Amikor az ember az élre áll egy MotoGP-versenyen, akkor tapasztalja meg, hogy nyerhet. Ezzel a rohadékkal harcolok, Marc egy nyolcszoros világbajnok. Próbálok ott lenni, igyekszem száz százalékot beleadni. Jelenleg nincs elég teljesítményünk ahhoz, hogy legyőzzük, de közelebb vagyunk.”

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után

Valóban, Álex Márquez kétségtelenül egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a két sprintgyőzelem után a főfutamon is összejöjjön neki a diadal. Jelenleg úgy tűnik, hogy ehhez leginkább saját bátyját kell legyőznie, ami érdekes helyzetet szül, hiszen felmerül a kérdés, hogy mennyire bánnak másképp egymással, mint a többiekkel. A 28 éves pilóta azonban leszögezte, nem viszi túlzásba az óvatosságot testvérével szemben.

Versenyző vagyok, úgyhogy mindig a legjobbamat nyújtom, és hajtok – szögezte le. – Tudom, hogy Marc a bátyám, de én vagyok az első, aki le akarja győzni. Ugyanakkor jól ismerem őt, és én vagyok a legrealistább. Nincs problémám azzal, hogy kimondjam, mit gondolok róla pozitív értelemben, és elismerjem, ahol jobb. De ne hangoztassuk többé, hogy túlságosan tisztelném őt. A parc fermében mondták nekem, hogy közel volt az eséshez, de senki nem ismeri nálam jobban, és egészen a végéig nem lehet benne megbízni.”

Persze nem sok híja volt, hogy a győzelem érdemi csata nélkül hulljon a hétszeres MotoGP-dobogós ölébe, hiszen, ahogyan azt már említettük, Marc Márquez alatt többször is megingott a motor. Öccse viszont úgy véli, pont ezen a területen marad el a gyári Ducati pilótájától, és ő kevésbé tud a határon táncolni.

A verseny utolsó szakaszában képes volt tényleg a határon menni – magyarázta. – Nagyon jól érezte magát a határon. Én jobban küszködtem. Szerintem minden versenyző jobban szenvedett a futam ezen részében, de ő ott tudott lenni, és a határon kifejezetten komfortosan érezte magát. Itt alakította ki a különbséget. Nekem fejlődnöm kell a futam ezen pontját illetően.”

Kisebb konfliktus Rossi versenyzői között: Di Giannantonio szerint Morbidelli tönkretette a futamát

0

Fabio Di Giannantonio úgy véli, jó volt a tempója az Argentin Nagydíjon, de csapattársa, Franco Morbidelli manővere miatt ezt nem tudta kihasználni. A 26 éves motorosnak ezúttal nem az erőnléte, hanem a koncentrációkiesése okozott gondot, de összességében elégedett saját és istállója teljesítményével.

Igencsak jó futamot tudhat maga mögött Valentino Rossi csapata a VR46, hiszen az Argentin Nagydíjon a pilóták egy harmadik és egy ötödik helyet szereztek. Franco Morbidelli közel négy év után tért vissza a vasárnapi dobogóra, míg a korábbi sérülése miatt még mindig nem százszázalékos állapotban lévő Fabio Di Giannantonio szintén jó eredménnyel zárt.

Ugyanakkor a két pilóta között jelen pillanatban nincs minden rendben. Persze nem állítjuk, hogy ennek hosszú távon bármilyen hatása lesz, mert sokkal valószínűbb, hogy nem, de attól még tény, hogy az ifjabbik olasz motoros kicsit megorrolt honfitársára. Mindezt azért, mert úgy véli, miatta nem tudta eléggé kiaknázni a tempójában lévő potenciált.

Marc nyerte a Márquez-kupa termasi fordulóját, győzelmével történelmi mérföldkőhöz érkezett

Az ötödik hely objektíven nézve egy jó eredmény, de nem vagyok túlságosan elégedett a futam alakulásával – nyilatkozta Di Giannantonio. – Már a rajtnál ki akartam használni a remek tempómat, de Frankie tönkretette a tervemet az előzési manőverével. Szélesre mentem, elvesztettem a lendületemet, és sok időt buktam. Ez nagyon nagy kár volt, mert míg Frankie ezután szabadon motorozhatott, nekem sokkal jobban kellett figyelnem a guminyomásra. A nagyszerű sebességemnek annyi volt.”

Valóban, az egyszeres királykategóriás futamgyőztesnek innentől kezdve nem volt esélye a dobogóért harcolni, miközben csapattársa Francesco Bagnaiát viszonylag könnyedén maga mögött tartva felállhatott a pódiumra. Di Giannantonio a hajrában még az ötödik pozíciónak is örülhetett, hiszen az utolsó körben utasította maga mögé Johann Zarcót. Ráadásul még mindig nincs tökéletes állapotban februári sérülése után, igaz, most nem fizikai téren voltak problémái.

Kevesebb gondom volt az erőmmel, de azt észrevettem, hogy a csökkenő koncentrációm miatt még nem vagyok a legjobb formámban – jelentette ki. – Kétszer elfelejtettem kikapcsolni a hátsó [magasságállító] eszközt, és végül túl alacsony [magasságon] gurultam át a hatos kanyaron. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.”

Di Giannantoniónál egyértelműen érezhető az előrelépés a Thai Nagydíj hétvégéjéhez képest, hiszen azok után, hogy akkor a sprintet feladta, a főversenyen pedig tizedik lett, most két ötödik hellyel távozhatott Argentínából. Persze Termasban nem voltak olyan pokoli körülmények, ettől függetlenül a tempója optimizmusra ad okot.

Azért is vagyok elégedett, mert csapatként nagyon jó munkát végeztünk a hétvégén – fogalmazott. – Megtaláltuk a sebességet és a kiegyensúlyozottságot, és a megfelelő döntéseket hoztuk meg. Csapatként pedig ismét javítottunk az eredményeinken. A futamon nagyszerű sebességet produkáltam, így az ötödik helyet kicsit csalódásnak érzem.”

Így áll a MotoGP-tabella az Argentin Nagydíj után