2024. március 29. 14:27
KezdőlapSuperbikeÚj szerepben tért vissza a paddockba Sandro Cortese

Új szerepben tért vissza a paddockba Sandro Cortese

Súlyos sérülése miatt abba kellett hagynia a versenyzést, Sandro Cortese azonban ettől a világtól a legkevésbé sem szakadt el.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, Sandro Cortese hivatalosan is bejelentette azt, amit egy ideje már sejteni lehetett: hogy 32 évesen visszavonul. A 2012-es Moto3-as és a 2018-as Supersport-világbajnok most erről, valamint új munkájáról, illetve még inkább többes számban, munkáiról beszélt.

„Ez volt a megfelelő pillanat”

Korábban Sandro Cortese arról beszélt, hogy rengeteget szenvedett a szó fizikális értelmében a 2020-as portugál Superbike-hétvége első futamán összeszedett sérüléseivel. Mégsem tudta annyira könnyen meghozni a döntést a visszavonulásáról.

Őszintén szólva elég nehéz döntés volt, ezt csak néhány héttel korábban tudtam biztosra mondani” – idézi fel a döntéssel kapcsolatos gondolatait Cortese. „Megpróbálkoztam a rehabilitációval és a visszatéréssel, de rájöttem, hogy a testem már nem olyan, mint a baleset előtt. Ezután pedig úgy döntöttem, hogy egy új életre koncentrálok. Amikor elkezdődött az új Superbike-világbajnoki szezon, már tudtam, hogy az új munkámat tévés kommentátorként és szakértőként fogom végezni. Így pedig arra gondoltam, hogy ez a megfelelő pont arra, hogy lezárjam a régi fejezetet. Viszont természetesen mindig is szeretni fogom a versenyzést és ennek a családnak a tagja maradok.

Persze furcsa volt a váltás, ezt Cortese készséggel elismeri. „Nagyon más volt 20 hónap után így visszatérni a pályára. Eddig mindig versenyzőként voltam egy pályán, a felszerelésemmel, a csapatommal… Most pedig interjúkat készítettem a motorosokkal és beszélgettem velük. Nagyon jó érzés volt, hiszen újra ott lehettem a világbajnokságon.

Bele a közepébe

Cortese új szerepkörében rögtön ott is van a frontvonalban. És ezt nem csak neki, hanem egykori riválisainak is meg kell szokniuk. „Amikor megszólaltak, azt mondták, hogy nagyon furcsa ez nekik, hiszen együtt versenyeztünk és harcoltunk az első helyekért, most pedig interjút készítek velük! Azt hiszem, kell néhány versenyhétvége, mire megszokják, hogy én már újságíróként vagyok itt. Az első interjúmat ráadásul Johnnyval (Jonathan Rea – a szerk.) készítettem. Egy kicsit ideges is voltam, mivel ez volt az első versenyem, és nagyon koncentráltnak kell lenned, főleg, hogy élő adásban vagy. Nagyon élveztem a munkát!

Cortesét 2018-as Supersport-világbajnokként megkérdezték az idei szezonról, amely egy izgalmas Baldassarri-Aegerter csörtével kezdődött. „Domi regnáló világbajnokként nyilván nagyon erősnek tűnt, de ott lesz Baldassarri és még néhányan, akik a Moto2-ből érkeztek. Rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, így nem is tekinthető igazi újoncnak egyikőjük sem. De az SSP egy más és nagyon kemény kategória, és ilyenek lesznek a csatái is ebben a szezonban.”

Tehetségek felkutatása

(Szak)kommentátorkodása mellett Sandro Cortese tehetséges honfitársak felkutatásával is foglalkozni fog a jövőben. „A Yamahával és a bLU cRU-val dolgozom német részről. Ahogy már korábban is mondtam, Németországban nagy problémánk van a tehetségek kezelésével. Ott van Marcel Schrötter a Moto2-ben, néhány srác az SSP-ben és a Supersport 300-ban, de aztán ennyi. Azt mondtam erre, oké, el kell kezdenem felkutatni a jövő tehetségeit. Ez persze időbe telik majd. Nagyszerű ebben együttműködni a bLU cRU kupán keresztül a Yamahával. Egy versenyzőnek már lehetőséget tudtunk adni az IDM Supersport 300-ban. Remélhetőleg egy nap itt lesz velünk a vb-mezőnyben is.