2024. április 20. 10:01
KezdőlapSuperbikeRea: Ez még nem jelent semmit

Rea: Ez még nem jelent semmit

Bár a doningtoni versenyhétvége első edzésnapján a legjobb időt érte el, a Kawasaki pilótája, Jonathan Rea nem bízza el magát. Az esélyeket a versenyre nehéz felmérni.

A Donington Parkban rendezett versenyhétvége első edzésén Jonathan Rea-nek meg kellett elégednie második hellyel Toprak Razgatlıoğlu mögött. Azonban a Kawasaki versenyzője az FP2-ben felpörgette a tempót, és 1:27.016 perces idejével messze a legjobb időt motorozta pénteken – még a második helyen álló világbajnok is több mint 0,5 másodperccel volt lemaradva mögötte.

„Ez nem jelent semmit” – mondta el Rea a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában. „Nem tudhatod, hogy a többiek milyen stratégiát alkalmaztak. De jól dolgoztunk, és már minden gumitípust elemeztünk – mind az első, mind az összes hátsó abroncsot is. Ez más, mint Misanóban, ahol a lehetőségek sokasága zavart össze minket. Az FP1-ben nem éreztem jól magam a bukkanókon, ezért az FP2-re módosítottuk az egyensúlyt és a tengelytávot. Az előnyök és hátrányok azonnal érezhetőek voltak. Csináltunk egy hosszú etapot is, aminek a végén tisztességes időket tudtam motorozni.”

Délután a hatszoros világbajnok kipróbálta a 2022-ben újonnan bevezetett SCQ kvalifikációs abroncsot, amelyet szintén a Pirelli fejlesztett ki a Superpole futamra.

„Ki akartuk deríteni, hogy az SCQ megfelelő lehet-e a sprintversenyen” – mondta el Rea. „A doningtoni aszfalt nem agresszív a gumikkal szemben. El tudom képzelni, hogy ezt az abroncsot láthatjuk a legtöbb motoron majd a vasárnapi Superpole futamon.”

Az első edzésnap után Rea nem tudja pontosan felmérni esélyeit a versenyen.

„Nagyon nehéz megmondani. Minden versenyzőnek és minden motornak megvannak itt az erősségei és a gyengeségei” – elmélkedett a 35 éves versenyző. „A múltban mindig versenyképesnek éreztem magam a motorommal Doningtonban, a Kawasaki mindig nagyon erős volt, még Tommal is. De Donington sosem volt a legjobb pályám, bár sikerült nyernem néhány futamot. Azt mondanám, hogy képes vagyok harcolni a győzelmekért. De nem hiszem, hogy előnyben lennék a többiekkel szemben.”