2024. március 28. 10:16
KezdőlapSuperbikeRazgatlıoğlu: Semmi sem változott tavalyhoz képest

Razgatlıoğlu: Semmi sem változott tavalyhoz képest

Közel sem áll úgy, mint tavaly, Toprak Razgatlıoğlu mégis állítja: minden pontosan ugyanúgy zajlik nála idén is, mint 2021-ben.

Toprak Razgatlıoğlu a Doninton Parkban karrierje első mesterhármasát szerezte. Ahogy a szombati első versenyt, úgy a Superpole-futamot is egy harmadik rajthelyről váltotta győzelemre. Ezzel a második főversenyen, időrendben a harmadik futamon már az induláskor megalapozott egy jó eredménynek. Jött is az újabb győzelem, ezzel a török vb-címvédő messze a legjobban jött ki a hétvégéből.

Azzal, hogy Bautista az első futamon kiesett, egyrészt Jonathan Rea, de főleg Toprak Razgatlıoğlu óriásit harapott ki a hátrányából. Az addig toronymagasan vezető spanyol előnye a doningtoni hétvége után Rea-hez képest 17 pontra olvadt, de Razgatlıoğlu hátránya is már csak 43 pont.

A yamahás önbecsülésének jót tett ez a siker.

Nem kezdtük jól az évet, de most végre három győzelem is összejött” – lelkendezett Razgatlıoğlu. „Ez volt az álmom, és most nagyon boldog vagyok emiatt. Most már úgy érzem magam, mint a tavalyi Toprak, pedig egyébként semmi nem változott nálam tavalyhoz képest. A Superpole-versenyen óriási iramot diktált mindenki, mindent kihoztunk a motorjainkból. Repkedtek az 1:26-os körök, ami óriási idő itt. A második főverseny nagyon fontos volt számomra. Ez a táv mindig sokkal nehezebb, és Johnny gyorsabb volt nálam. Próbáltam figyelni a hátsó gumira, de amikor ebből Johnny visszajött három tizedre, nyomnom kellett megint.