2024. március 28. 21:30
KezdőlapSuperbikeCadwell Park BSB - Buchan dupla a második versenynapon

Cadwell Park BSB – Buchan dupla a második versenynapon

A hétfői versenynap Danny Buchan duplájával végződött, Skinner pedig harmadikként biztosította helyét a Showdown-on. Mozgalmas napon van túl a mezőny Cadwell Parkban, ami a képek tanúsága szerint hatalmas buli volt Toprak Razgatlıoğlu és Andrea Locatelli részvételével.

Második futam

Danny Buchan a 2022-es Brit Superbike Bajnokság hetedik különböző futamgyőztese lett a hétfő délutáni második futamon a Cadwell Parkban, és ezzel a kilencedik helyre lépett előre a tabellán.

A futamot az utolsó előtti körben piros zászlóval zárták, amikor Josh Brookes bukott a hegy tetején.

A futam elején Jason O’Halloran rajtolt a legjobban és vezette a mezőnyt Buchan, Ray és Rory Skinner előtt. Vezetése nem tartott sokáig, Buchan állt az élre. Buchan igyekezett leszakítani az üldözőket, miközben Skinner a harmadik helyre lépett előre, de Ray visszavágott, és az ötödik körben visszaszerezte a harmadik helyet.

Tommy Bridewell is szépen lépkedett előre; a hatodik körben a negyedik helyre ért fel. Buchan egy kis előnyt tudott kiharcolni Ray előtt, aki a hetedik körre odaért a második helyre.

Bridewell a verseny felénél a dobogót vette célba és sikerült is odaérnie a harmadik pozícióba. Az Oxford Products Racing Ducati versenyzője megőrizte előnyét, és a dobogós helyezésével feljött a hatodik helyre a tabellán, megelőzve Tarran Mackenzie-t és Kyle Ryde-ot, akik a 11., illetve a 15. helyen végeztek. Leon Haslam is egyre feljebb küzdötte magát, amikor a piros zászlót előkerült, már a negyedik helyen állt Skinner előtt, Andrew Irwin pedig Peter Hickmant tartotta maga mögött a hatodik helyen.

O’Halloran végül a nyolcadik helyen fejezte be a versenyt, ami azt jelenti, hogy Ray öt pontra zárkózott fel mögé a tabellán. A futamon Glenn Irwin és Tom Sykes zárta a top10-et.

A boldog dobogósok a Superbike világbajnokságból érkező vendégekkel:

Cadwell Park – BSB második futam végeredménye:
1 Danny BUCHAN SYNETIQ Motorrad BMW BMW
2 Bradley RAY Rich Energy OMG Racing Yamaha 0.815
3 Tommy BRIDEWELL Ducati Oxford Products Ducati 3.944
4 Leon HASLAM VisionTrack Kawasaki Kawasaki 1 kör
5 Rory SKINNER FS-3 Racing Kawasaki 1 kör
6 Andrew IRWIN SYNETIQ Motorrad BMW BMW 1 kör
7 Peter HICKMAN FHO Racing BMW BMW 1 kör
8 Jason O’HALLORAN McAMS Yamaha Yamaha 1 kör
9 Glenn IRWIN Honda Racing UK Honda 1 kör
10 Tom SYKES MCE Ducati Ducati 1 kör
11 Tarran MACKENZIE McAMS Yamaha Yamaha 1 kör
12 Christian IDDON Buildbase Suzuki Suzuki 1 kör
13 Ryan VICKERS FHO Racing BMW 1 kör
14 Lee JACKSON FS-3 Racing Kawasaki 1 kör
15 Kyle RYDE Rich Energy OMG Racing Yamaha 1 kör
16 Danny KENT Buildbase Suzuki Suzuki 1 kör
17 Tom NEAVE Honda Racing UK Honda 1 kör
18 Dean HARRISON DAO Racing Kawasaki 1 kör
19 Storm STACEY Team LKQ Kawasaki 1 kör
20 Takumi TAKAHASHI Honda Racing UK Honda 1 kör
21 Chrissy ROUSE Crowe Performance BMW 1 kör
22 Ryo MIZUNO Honda Racing UK Honda 1 kör
23 Leon JEACOCK Specsavers Suzuki Suzuki 1 kör
24 James EAST NP Racing Kawasaki 1 kör
Nem ért célba:
Josh BROOKES MCE Ducati Ducati 1 kör
Josh OWENS Rapid CDH Racing Kawasaki 3 kör
Liam DELVES Rapid CDH Racing Kawasaki 5 kör
Luke HOPKINS Black Onyx Security Honda 7 kör

Harmadik futam

Danny Buchan a Cadwell Parkban kettős győzelmével visszahelyezte magát a Brit Bajnokság Showdown versenyébe, és ezzel megszerezte a „Pirelli Hegy bajnoka” címet.

Buchan a Coppice-ban megelőzte riválisait, és vezetett Bradley Ray, Jason O’Halloran és Tommy Bridewell előtt, de hamarosan hármas csata alakult ki az élen. A BMW-s versenyző ismét megpróbált elszakadni, fokozatosan növelve előnyét Ray előtt. Buchan végül a harmadik futamon is meg tudta tartani előnyét Ray előtt, Bridewell második dobogós helyezése pedig a hatodik helyig vitte előre őt a tabellán, és felzárkózott az előtte álló Glenn Irwinhez.

A negyedik helyért kiélezett csata folyt a versenyen, ahol heten küzdöttek a pozícióért. Leon Haslam megelőzte Rory Skinnert, így a 4-5. pozícióban fejezték be a futamot. Peter Hickman lett a hatodik, aki ezzel egy helyet visszaesett a tabellán a tizedik helyre, miközben Buchan kettős győzelmével a kilencedik helyre lépett előre Snetterton előtt.

Andrew Irwin egy nehezen kiharcolt hetedik helyet szerzett testvére, Glenn előtt, O’Halloran pedig a kilencedik helyen végzett csapattársa, Tarran Mackenzie előtt. Lee Jackson 10 másodperces időbüntetést kapott a rajtnál való kiugrásért, ami miatt a 12. helyen pozícióban látta meg a kockás zászlót.

Cadwell Park – BSB harmadik futam végeredménye:
1 Danny BUCHAN SYNETIQ Motorrad BMW BMW
2 Bradley RAY Rich Energy OMG Racing Yamaha 1.864
3 Tommy BRIDEWELL Ducati Oxford Products Ducati 3.628
4 Leon HASLAM VisionTrack Kawasaki Kawasaki 11.854
5 Rory SKINNER FS-3 Racing Kawasaki 11.999
6 Peter HICKMAN FHO Racing BMW BMW 12.362
7 Andrew IRWIN SYNETIQ Motorrad BMW BMW 13.023
8 Glenn IRWIN Honda Racing UK Honda 13.928
9 Jason O’HALLORAN McAMS Yamaha Yamaha 14.773
10 Tarran MACKENZIE McAMS Yamaha Yamaha 14.962
11 Josh BROOKES MCE Ducati Ducati 15.801
12 Lee JACKSON FS-3 Racing Kawasaki 23.097
13 Ryan VICKERS FHO Racing BMW 24.443
14 Danny KENT Buildbase Suzuki Suzuki 24.886
15 Takumi TAKAHASHI Honda Racing UK Honda 25.173
16 Kyle RYDE Rich Energy OMG Racing Yamaha 25.636
17 Storm STACEY Team LKQ Kawasaki 26.774
18 Dean HARRISON DAO Racing Kawasaki 31.713
19 Tom NEAVE Honda Racing UK Honda 38.817
20 Tom SYKES MCE Ducati Ducati 39.068
21 Ryo MIZUNO Honda Racing UK Honda 46.322
22 Luke HOPKINS Black Onyx Security Honda 50.329
23 James EAST NP Racing Kawasaki 59.257
Nem ért célba
DNF Leon JEACOCK Specsavers Suzuki Suzuki 7 kör
DNF Chrissy ROUSE Crowe Performance BMW 8 kör
DNF Christian IDDON Buildbase Suzuki Suzuki 14 kör

Még egy hely elkelt a rájátszásban, hiszen Ray és O’Halloran után Rory Skinner is bebiztosította részvételét hétvégi teljesítménye után.

A hétvége további különlegessége a korábban felsoroltakon kívül, hogy a Superbike világbajnokság Yamaha versenyzői is részt vettek a hétfői programban néhány bemutatókör erejéig. Toprak Razgatlıoğlu és Andrea Locatelli is kipróbálhatták, milyen a hírhedt hegyen az ugratás.