2024. március 28. 13:17
KezdőlapSupersportMandalika: Tuuli több, mint 5 év után győzött, Aegerter bebiztosította második Supersport...

Mandalika: Tuuli több, mint 5 év után győzött, Aegerter bebiztosította második Supersport világbajnoki címét

Több szempontból is történelmi pillanatok a Supersport kategóriában. Az izgalmas futamon pedig a drámák sem hiányoztak. Niki Tuuli több, mint 5 év után szerzett újra pole pozíciót az MV Augustának, és a kezdetektől fogva nagy csatát vívott Can Öncüvel, valamint Federico Caricasuloval.

Kicsit hátrébb alig néhány kört követően már megkezdődtek a bukások. Előbb Van Straalen, majd Soomer bukott, a fordulópont viszont csak ezután következett. Lorenzo Baldassarri is elesett, ezzel jelentősen megkönnyítve Aegerter helyzetét, akinek így már pár pont is elegendő volt a címvédéshez.

Az élmezőnyben 8 körrel a vége előtt Öncü megelőzte Tuulit, de lerázni nem tudta ellenfelét. Néhány körrel később szélesre is futott, ezzel a finn versenyző visszavette az első helyet, amelyet a hajrában már nem engedett ki a kezéből. Niki Tuuli a 2017-es Magny-Cours-i futam óta először tudott győzni, mögötte Öncü és Caricasulo állhatott még fel a dobogóra.

Noha lemaradt az első háromról, Dominique Aegerter számára a negyedik hely is azt jelentette, hogy megvédi világbajnoki címét. A svájci végül az utolsó pillanatban 8 ezreddel előzte meg Mortellát, de a bajnokság szempontjából ennek már nincs jelentősége. Aegerter így 3 futammal a vége előtt bebiztosította a címvédést, és kétszeres világbajnokként léphet egy szintet, és folytatja a Superbike-ban jövőre. Ami a magyar szereplést illeti, Sebestyén Péter a 13. helyen végzett.

Végeredmény:

1 N. TUULI MV Agusta Reparto Corse
2 F. CARICASULO Althea Racing 3.528 3.528
3 C. ONCU Kawasaki Puccetti Racing 4.226 0.698
4 D. AEGERTER Ten Kate Racing Yamaha 6.029 1.803
5 Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti Racing 6.037 0.008
6 N. BULEGA Aruba.it Racing WorldSSP Team 10.034 3.997
7 S. MANZI Dynavolt Triumph 20.344 10.310
8 J. CLUZEL GMT94 Yamaha 21.051 0.707
9 R. DE ROSA Orelac Racing Verdnatura WorldSSP 21.664 0.613
10 A. HUERTAS MTM Kawasaki 24.751 3.087
11 T. BOOTH-AMOS Motozoo Racing by Puccetti 29.205 4.454
12 A. VERDOIA GMT94 Yamaha 31.177 1.972
13 SEBESTYÉN PÉTER Evan Bros.WorldSSP Yamaha Team 32.438 1.261
14 O. BAYLISS BARNI Spark Racing Team 36.214 3.776
15 L. TACCINI Ten Kate Racing Yamaha 1’05.396 29.182
16 25 M. BRENNER VFT Racing 1’05.489 0.093
17 50 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha WorldSSP 1’05.554 0.065
18 10 U. ORRADRE MS Racing Yamaha WorldSSP 1’06.013 0.459
Nem fejezte be a futamot
L. BERNARDI CM Racing 4 Laps  

 

L. BALDASSARRI Evan Bros.WorldSSP Yamaha Team 17 Laps  

 

S. JESPERSEN Kallio Racing 18 Laps  

 

G. VAN STRAALEN EAB Racing Team  

 

H. SOOMER Dynavolt Triumph