2024. március 28. 19:26
KezdőlapWheelieEljegyzés, Forma-1 - ki hogy tölti a nyarat a MotoGP mezőnyéből?

Eljegyzés, Forma-1 – ki hogy tölti a nyarat a MotoGP mezőnyéből?

Mindenkire ráfér a pihenés, hát még a motorversenyzőkre, akiknek az egész élete az utazással és a száguldás okozta adrenalinnal telik. Hogy kapcsolnak ki ők?

Nyilvánvalóan minden pilótának van olyan elfoglaltsága, amibe nem szeretné, ha a publikum belelátna. Azonban a versenyzők egyben hétköznapi emberek, mint mi, így életük azon eseményei, amik nyilvánosak, felkerülnek a közösségi hálóra.

Íme egy csokor a nyári szünet tevékenységeiről a MotoGP versenyzőktől, a teljesség igénye nélkül.

Fabio Quartararo

A regnáló bajnok nem csupán hajának megváltoztatását vitte véghez a nyári szünet során, de volt ideje egy kis családi életre is.

Ezen kívül jelen volt a Formula 1 paddockban is, sőt bele is ülhetett a Mercedes versenyautójába is. Vajon F1 babérokra tör? Arról korábban beszámoltunk, hogy az álma egy Forma-1 teszt, ennek egyik része már meg is valósult, hiszen a hétvégi Forma-1 Francia Nagydíjon beülhetett a Mercedes versenygépébe.

Marc Márquez

Márquez nyári szünete hamarabb kezdődött, mint azt szerette volna, hiszen újabb műtéten esett át. A kényszerpihenő alatt végzett tevékenységeiről már többször beszámoltunk. A spanyol számára a nyár a rehabilitációról szól, de azért belefér egy kis strandolás is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

Johann Zarco

Bizonyára minden versenyző számára fontos, hogy a szabadság alatt is karban tartsa fizikai erőnlétét. A francia ducatis egy csokorba szedte, hogy mivel foglalja el magát a szünet alatt. Belefért neki egy kis hegyi kerékpározás, golfozás, kalandparkozás, közös zenélés barátokkal. Természetesen a motorozás sem maradhat ki a nyárból.

Íme a rövid videó, amit Instagram oldalán osztott meg rajongóival:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Johann Zarco (@johannzarco) által megosztott bejegyzés

Enea Bastianini 

Az olasznál sem maradhatott ki a tengerparti nyaralás, ahonnan kedvesével posztoltak közös képet. Bastianini már visszaült a nyeregbe, hiszen a Ducati Világhéten tartott Bajnokok versenyén ő is ott volt Misanóban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Enea Bastianini (@bestia23) által megosztott bejegyzés

Luca Marini

A strandolás és az edzés teszi ki számára is a nyári szünetet. Azonban a fiatal olasznak bizonyára nem ezek lesznek a szabadság legemlékezetesebb pillanatai, hiszen a nyaralás alatt egy fontos döntést is hozott, és megkérte barátnője kezét, így ő is elkelni látszik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Marta Vincenzi (@martavincenzi) által megosztott bejegyzés

Maverick Viñales

Természetesen a spanyol is a családjával töltötte a nyári vakációt. Megmutatta közösségi oldalán kislányát is, akivel a képek tanúsága szerint értékes időt éltek meg együtt. Belefért egy kis aktív pihenés is, sziklamászással is múlatta a versenyek nélküli napokat párjával.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maverick Viñales (@maverick12official) által megosztott bejegyzés

Aleix Espargaró

Espargaró Instagram oldala azt mutatja, hogy a spanyol nagyon jól érezte magát a nyári szünet alatt és teljesen ki tudott kapcsolódni.

Belefért számára egy közös bulizás Jorge Martinnal is (aki szintén Andorrán lakik). Aleix külseje is láthatóan megváltozott, Quartararóhoz hasonlóan ő is platinaszőkére festette haját a vakáció alatt. Természetesen nem csak bulizással telt a spanyol nyara, rengeteg időt töltött feleségével, gyermekeivel, illetve kerékpáros edzéssel is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Aleix 41 (@aleixespargaro) által megosztott bejegyzés

Felsorolhatnánk minden versenyzőt, hisz legtöbbjük legalább egy olyan posztot közzétett, amiben megmutatták, mivel töltik idejüket. A legtöbb pilóta arra szánja az idejét, amire a legkevesebb van nekik a sűrű hétköznapok mellett – a családjukkal. Jack Miller hazalátogatott Ausztráliába, Alex Rins is kisfiával nyaralt. Lassan visszatérnek a versenyzői hétköznapokba, hiszen rövidesen folytatódik a világbajnoki szezon – augusztus 5-7 között Silverstone-ban gurulnak pályára a pilóták.