back to top
2024. október 07. 13:30
KezdőlapMotoGPDovizioso legutóbb már semmit nem is várt a futamától

Dovizioso legutóbb már semmit nem is várt a futamától

Teljesen rezignáltan beszél arról Andrea Dovizioso, hogy a Spanyol Nagydíj futamán már semmit nem várhatott. Nagyon rossz a helyzetük.

Andrea Dovizioso úgy érkezett Európába, hogy valami hasonlót mutathat magából, mint amit az elmúlt években láthattunk tőle. Ehhez képest csak tizenhetedik lett, ezzel már harmadszor maradt pont nélkül. Nyolc pontjával Dovi mindössze 20. a vb-tabellán. Csapattársa, Darry Binder még nála is gyengébben kezdte az évet, neki egyelőre csak hat pontja van.

Dovizioso így érthető módon rendkívül csalódott azzal, ahogy a szezon első hat futama alakult. Ez azonnal kihallatszik a totálisan lemondó hangvételű nyilatkozatából.

Őszintén szólva már nem is vártam jó versenyt” – fogalmaz Dovizioso. „Nem volt normális első tapadásom, de ebből láttam, hogy másoknak is vannak problémai. Nagyon furcsa volt, hogy senki nem fékez egyenesen, így pedig nagyon nehéz volt az egész kanyarvétel. Előfordult már ilyen Jerezben, néha vannak ilyen versenyek. De ha megnézzük az élboly köreit, azokkal nem volt baj. Márpedig azt tapadás nélkül nem lehet hozni.

Dovizioso diagnózisa súlyos. „Nagyon rossz a helyzet. Abban reménykedtem, hogy nyomni tudom majd, de erre már az első körtől elszállt minden lehetőségem. Szóval csak megpróbáltam túlélni, és valahogy befejezni a versenyt.

Andrea Dovizioso legjobb eredménye 2022-ben mindössze egy tizenegyedik hely, amelyet a Portugál Nagydíjon ért el. Csapatával, az RNF-fel kapcsolatos hír, hogy sajtóhírek szerint a maláj istálló 2023-ra Apriliákra válthat.

ForrásCrash.net