2024. április 19. 20:05
KezdőlapMotoGPHIVATALOS: Idén sem lesz Finn Nagydíj

HIVATALOS: Idén sem lesz Finn Nagydíj

Újabb módosítást jelentettek be az idei versenynaptáron, így sajnos továbbra sem láthatjuk a Kymiringet bemutatkozni a világbajnokságon. A MotoGP hivatalos oldalán megjelent egy közlemény, mely szerint 2023-ra halasztják a Finn Nagydíjat. A homologizációs folyamatok miatt, illetve a régió jelenlegi geopolitikai helyzetét is figyelembe véve (nagyjából 100 kilométerre vannak az orosz határtól) a FIM, az IRTA, és a Dorna közösen úgy döntött, hogy törlik a Finn Nagydíjat a 2022-es naptárból.

Az aktuális folyamatokkal elcsúsztak, és egy új pálya esetén kockázatosnak vélték, hogy időre elkészüljön. Minden résztvevő fél egyetértett abban, hogy a pálya debütálását 2023-ra kell halasztani, amikor 4 évtized után térhet vissza a MotoGP Finnországba. A végleges 2022-es MotoGP naptár így (jelen állás szerint) 20 versenyhétvégéből fog állni, tehát egyelőre nincs szó pótlásról. Ez egyben azt is jelentheti, hogy júliusban egyáltalán nem rendeznek versenyt, és közel 6 hetes nyári szünetre mehetnek a pilóták.