back to top
2025. december 05. 17:38
További
    KezdőlapMoto2Mugello: Acosta a Moto2 legfiatalabb futamgyőztese

    Mugello: Acosta a Moto2 legfiatalabb futamgyőztese

    Pedro Acosta történelmet írt Mugelloban. Az Ajo KTM versenyzője először nyert futamot a középső géposztályban, amivel egyben a kategória legfiatalabb győztese lett.

    Noha Canet indult az élről, és jól is rajtolt, az első kanyarba már Acosta fordult elsőnek. Az első körben többen is megelőzték Canetet, aki aztán hamar visszaküzdötte magát, és Acosta apróbb hibáját kihasználva az élre is állt. Chantra számára már nem alakult jól a verseny, hiszen hamar bukott, és kiesett. Csapattársa, Ogura viszont a dobogós helyekért harcolt.

    A verseny közepére körvonalazódott, hogy Acosta és Canet között dőlhet el a győzelem. A nagy csata viszont elmaradt, ugyanis Canet az utolsó kanyarban elesett, így Acosta közvetlen fenyegetés nélkül maradt a végére. A drámák viszont hátrébb is folytatódtak. Roberts és Vietti jöttek fel a dobogós helyekre, Sam Lowes pedig 4 körrel a vége előtt esett ki a versenyből. 1 körrel később pedig Vietti motorja mondta fel a szolgálatot, így a hazai pályán pontot sem szerzett az olasz.

    Acosta a végén már magabiztos előnnyel vezetett, és Le Mans-nal ellentétben ezúttal nem hibázott, így megnyerte a futamot. Mögötte végül Joe Roberts végzett, és Ogura állhatott még fel a dobogóra. A japán ezzel a harmadik hellyel pontokban utolérte az összetettet vezető Viettit. Acosta személyében pedig már a 7. különböző futamgyőztes született idén a Moto2-ben – egyedül Vietti nyert 1-nél többet még a szezon elején.

    Moto2 végeredmény

    1 Pedro Acosta Red Bull KTM Ajo Kalex 39’35.930
    2 Joe Roberts Italtrans Racing Team Kalex +4.051
    3 Ai Ogura IDEMITSU Honda Team Asia Kalex +6.749
    4 Tony Arbolino Elf Marc VDS Racing Team Kalex +12.312
    5 Augusto Fernandez Red Bull KTM Ajo Kalex +12.327
    6 Jake Dixon Inde GASGAS Aspar Team Kalex +12.513
    7 Cameron Beaubier American Racing Kalex +12.849
    8 Alonso Lopez MB Conveyors Speed Up Boscoscuro +13.314
    9 Marcel Schrotter Liqui Moly Intact GP Kalex +14.703
    10 Albert Arenas Inde GASGAS Aspar Team Kalex +14.748
    11 Bo Bendsneyder Pertamina Mandalika SAG Team Kalex +15.141
    12 Jorge Navarro Flexbox HP40 Kalex +15.425
    13 Filip Salac Gresini Racing Moto2 Kalex +17.254
    14 Fermín Aldeguer MB Conveyors Speed Up Boscoscuro +18.069
    15 Mattia Pasini Inde GASGAS Aspar Team Kalex +18.750
    16 Barry Baltus RW Racing GP Kalex +23.969
    17 Jeremy Alcoba Liqui Moly Intact GP Kalex +27.648
    18 Niccolò Antonelli Mooney VR46 Racing Team Kalex +29.286
    19 Alessandro Zaccone Gresini Racing Moto2 Kalex +30.221
    20 Manuel Gonzalez Yamaha VR46 Master Camp Team Kalex +35.200
    21 Zonta Van Den Goorbergh RW Racing GP Kalex +35.223
    22 Keminth Kubo Yamaha VR46 Master Camp Team Kalex +49.777
    23 Sean Dylan Kelly American Racing Kalex +49.897
    Nem fejezte be a futamot
    Simone Corsi MV Agusta Forward Racing MV Agusta 20 Laps
    Sam Lowes Elf Marc VDS Racing Team Kalex 18 Laps
    Celestino Vietti Mooney VR46 Racing Team Kalex 18 Laps
    Aron Canet Flexbox HP40 Kalex 12 Laps
    Lorenzo Dalla Porta Italtrans Racing Team Kalex 11 Laps
    Marcos Ramirez MV Agusta Forward Racing MV Agusta 10 Laps
    Somkiat Chantra IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 4 Laps