2024. március 28. 15:32
KezdőlapSuperbikeBarcelona: Bautista újra magabiztosan győzött

Barcelona: Bautista újra magabiztosan győzött

Nem sokáig örülhetett első pole pozíciójának Iker Lecuona, a hondás ugyanis már a legelején visszaesett. Szenzációsan rajtolt Alvaro Bautista, aki az ötödik rajthelyről az első kanyarba már elsőként fordult a Ducatival. Nála is többet jött viszont előre Razgatlioglu, aki a 8. helyről zárkózott Bautista mögé a második helyre.

A verseny elején ugyan küzdenie kellett, de Bautista végig tudta tartani a vezetést, a folytatásban pedig le is rázta üldözőit. Jonathan Rea viszont a szokásosnál hátrébb, a negyedik pozícióért zajló csatában volt érdekelt. Erre a futamra is jutott egy vitás eset, amikor a BMW-s Van der Mark ütközött Bernardival.

Később Van Der Mark is kiesett, Rea pedig megkezdte a felzárkózást. Lecuona ugyan sokáig dobogós helyen állt, de végül nem tudta tartani az érkező Kawasakik és Gerloff tempóját. De a címvédő is lassulni kezdett, így 4 körrel a vége előtt Rea átvette a második helyet.

A szokásoktól eltérően ezúttal a három élversenyző nem sajátította ki a dobogót, ugyanis Razgatlioglu mellett Gerloff is elment. A címvédő végül csak ötödik lett, miután a nagyot hajrázó Rinaldi is megelőzte. Bautista győzelmét viszont semmi sem veszélyeztette, a spanyol végül több, mint 8 másodperccel győzött Rea és Gerloff előtt. Összetettben ezzel 44 pontra növelte előnyét Razgatlioglu előtt, akit Rea 8 pontra közelített meg.

Barcelona – első Superbike futam végeredménye:

1 A. BAUTISTA Aruba.it Racing DUCATI 20 kör
2 J. REA Kawasaki Racing Team KAWASAKI 8.665
3 G. GERLOFF GYTR GRT Yamaha YAMAHA 9.289
4 M. RINALDI Aruba.it Racing DUCATI 10.783
5 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha with Brixx YAMAHA 13.568
6 I. LECUONA Team HRC HONDA 13.655
7 A. LOWES Kawasaki Racing Team KAWASAKI 14.013
8 A. BASSANI Motocorsa Racing DUCATI 14.839
9 A. LOCATELLI Pata Yamaha with Brixx YAMAHA 29.775
10 E. LAVERTY Bonovo Action BMW 30.094
11 L. BAZ Bonovo Action BMW 30.390
12 X. VIERGE Team HRC HONDA 31.755
13 R. TAMBURINI Yamaha Motoxracing YAMAHA 33.055
14 L. MAHIAS Puccetti Racing KAWASAKI 35.962
15 C. PONSSON Gil Motor Sport YAMAHA 37.498
16 K. NOZANE GYTR GRT Yamaha YAMAHA 45.108
17 O .GUTIERREZ Pedercini Racing KAWASAKI 46.958
18 L. MERCADO MIE Racing Honda HONDA 55.315
19 O. KÖNIG Orelac Racing KAWASAKI 57.534
Nem értek célba
M. VAN DER MARK BMW Motorrad BMW
S. REDDING BMW Motorrad BMW
L. BERNARDI BARNI Spark Racing DUCATI
P. ÖTTL Team Goeleven DUCATI