back to top
2024. július 16. 04:17
KezdőlapMotoGPVéget ért a MotoGP címvédőjének rémálma?

Véget ért a MotoGP címvédőjének rémálma?

Francesco Bagnaia elárulta, a tavalyi évhez képest sokkal jobban érezte magát esős körülmények között a sepangi teszten. A 2022-es MotoGP-világbajnok úgy véli, ennek több oka is lehet.

Retteghetnek az ellenfelek, hiszen a Ducati valósággal tarolt a Sepangban rendezett háromnapos MootoGP-teszten. A bolognai gyártó az első ötből négyet, míg az első kilencből hét helyet sajátított ki magának, és egyedül az Aprilia tudta megszakítani az egyhangúságot. A tavalyi évből kiindulva nem kizárt, hogy a Ducati idén még félelmetesebb lesz.

Ismét a Ducati az élen, Rossi versenyzője a teszt legjobb idejével zárt, a Honda szenved

2022-ben ugyanis nem kezdték jól a szezont, és az idény elején csak küszködtek. Francesco Bagnaia féltávnál 91 pontos hátrányban volt Fabio Quartararo mögött, de aztán ő és az egész gyártó feljavult, és, ahogyan mondani szokás, a többi már történelem. Az olaszok a nehéz kezdés ellenére mindhárom világbajnoki címet elhozták, idén pedig sokkal jobbak a kilátásaik, mint tavaly ilyenkor.

Tanultunk a hibáinkból, az biztosnyilatkozta mosolyogva Bagnaia. – A 2021-es utolsó teszten hihetetlennek tűnt a [2022-es] motor, aztán idejöttünk, és az érzet nem volt a legjobb. Azonban sokat dolgoztunk, a történet [végét] pedig mindenki ismeri. Idén az elejétől kezdve remekül éreztem magam az új motoron. Úgy érzem, nagyon közel vagyunk a 2022-es specifikációhoz, szóval figyelembe véve, hogy azt négy éven át fejlesztettük, jó, hogy már most ennyire közel vagyunk.”

A 26 éves versenyző még egy jó hírnek örülhetett, hiszen úgy néz ki, az idei évre megszabadult egy problémától. Azok után, hogy korábban jól ment az esőben, tavaly csak szenvedett ilyen körülmények között. Indonéziában csak a tizenötödik helyen végzett, a motedzsi időmérőn tizenkettedik helyen zárt, míg a sepangi, nedves pályán zajló szabadedzésen szintén szenvedett. Az egyetlen kivétel a thaiföldi dobogó volt. Úgy tűnt, a Ducati versenyzői közül Bagnaiát érintette a leginkább ez a probléma, mivel mások ilyenkor is az élmezőnyben harcoltak. Ám a teszt alapján 2023-ra sikerült orvosolni ezt a gondot.

A másik, aminek nagyon örülök, hogy a vizes [pályát] illetően nagy lépést tettem előre a tavalyi évhez képest – folytatta. – Merthogy őszintén szólva, az előző évben minden alkalom rémálom volt, amikor láttam, hogy esik az eső vagy vizes [az aszfalt]. A régi motorral sokat küszködtem, ezzel viszont már az első pályára lépéstől kezdve nagyon jó szinten voltam. Remekül éreztem magam, visszatértem a 2021-es szintre.”

MotoGP, Francesco Bagnaia, Ducati, Sepang teszt 2023
Bagnaia sokkal jobban érezte magát vizes pályán, mint tavaly (Fotó: MotoGP Média)

Arra viszont ő sem tudott, esetleg nem akart válaszolni, hogy ez pontosan minek köszönhető. „Úgy vélem, ez több összetevőből áll, talán az erőforrás egy kicsit másképp működik, és ez segít, talán a motor egyensúlyáról [van szó] – fogalmazott. – Sok minden [közrejátszhat]. Az [új] erőforrás nagyon jól működött. Tavaly néha küszködtem a gyorsulással a nedves felületen. [Vizes pályán] itt nem próbáltam ki a 2022-es specifikációt, de nagyon jól emlékszem az októberi második szabadedzésre, amelyen sokat szenvedtem. Most viszont negyedik vagy ötödik helyen voltam vizes pályán, kerékcsere nélkül, és az időmet a tízkörös hosszú etap során futottam meg. Szóval remekül érzem magam [a motoron]. A valódi okot nem tudom, de jobban érzem magam.”