2023. május 30. 22:49
KezdőlapMotoGPMaverick Viñales elmondta, hány versenyzővel ütközött a sprintfutamon – megdöbbentő szám

Maverick Viñales elmondta, hány versenyzővel ütközött a sprintfutamon – megdöbbentő szám

- Hirdetés -

Maverick Viñales a második sorból indult az argentin sprintversenyen, de a nagy lökdösődésben számos pozíciót veszített a rajt után. Szerinte egy apró hiba is elég, hogy jelentősen visszaessenek a versenyzők ilyenkor.

Az Aprilia pilótája ötödikként kezdte a sprintfutamot Argentínában, és végül hetedik lett. A vasárnap még rosszabbul alakultak számára a dolgok: az első körben az ötödikről a 13. helyre esett vissza, és az, hogy csak egy helyet tudott javítani, elkeserítő számára.

Az Aprilia versenyzője azt hitte, gond van a motorral, annyira gyengén szerepelt

- Hirdetés -

„Számoltam. Legalább hét alkalommal koccantam össze más versenyzőkkel. Ha csak egy apró hibát is elkövetünk, rögtön két pozíciót veszítünk. Ha hagysz egy kis rést, valaki azonnal megpróbál bevágni melléd” – idézte a spanyolt a Motorcyclesports.

„Őrületes a tempó egy ilyen versenyen.”

- Hirdetés -