2024. április 19. 11:22
KezdőlapMotoGPMindkét versenyzőjét elveszítheti a MotoGP egyik csapata a következő futamra

Mindkét versenyzőjét elveszítheti a MotoGP egyik csapata a következő futamra

Az RNF csapata nincs könnyű helyzetben, ugyanis egyik versenyzőjének indulása sem vehető biztosra a MotoGP következő nagydíjhétvégéjén. Miguel Oliveira pontos állapotáról egyelőre nem érkezett hivatalos tájékoztatás, csapattársa, Raúl Fernández pedig valószínűnek tartja, hogy műtét vár rá, mert nem tud normálisan fékezni a motoron.

Nem alakult jól a MotoGP Spanyol Nagydíja az RNF számára. Miguel Oliveira már az első körben bukott, miután részese volt egy hármas ütközésnek Fabio Quartararóval és Marco Bezzecchivel. A portugál versenyzőt mentővel az orvosi központba szállították, ahol helyreállították a kiugrott vállát, illetve az első vizsgálatok nem állapítottak meg törést, az alaposabb vizsgálatok eredményeit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Pénteken még a top10-ért küzdött, a futamon már nem talált legyőzőre a MotoGP-bajnok

Csapattársa, Raúl Fernández az utolsó pontszerző helyen, a tizenötödik pozícióban ért célba. A másodéves pilóta mindössze Iker Lecuonát és Jonas Folgert, vagyis a két, sérülés miatt beugró versenyzőt tudta megelőzni. Jelenleg csupán 3 egység szerepel a neve mellett, ami nem fest jól, de gyenge szereplésének nyomós oka van.

Ismét voltak problémáim a karommalnyilatkozta Fernández a leintés után. – Nem tudtam megállítani a motort. Nem érzem a jobb kezemet. Elmentem az orvoshoz, hogy lássam, mit tehetünk, mert így lehetetlen versenyezni a MotoGP-ben. A futamról nem tudok többet mondani. Azért fejeztem be a versenyt, hogy tiszteletet mutassak az Aprilia és a csapatomban dolgozó emberek iránt. Nem tudtam így motorozni, elképesztően nehéz volt. Le Mans-ra megoldást fogok keresni. Négy futamot teljesítettünk, és ebből háromszor voltak gondjaim.”

A mezőny legfiatalabb motorosának feltették a kérdést, hogy megműtötték-e már ezzel a problémával. Egyelőre ez még nem történt meg, de szinte biztosnak tartja, hogy ez lesz a megoldás „Soha – felelte. – Kilencven százalék, hogy ez a megoldás. [A csapatnál] vizsgálatot akarnak, hogy világos legyen [a helyzet]. Arra várunk, hogy lássuk [az eredményt], hogy egyértelmű legyen, honnan ered.”

Bár nem túlzás lenne azt állítani, hogy ez a legvalószínűbb forgatókönyv, nem kizárt, hogy az RNF mindkét pilótáját elveszíti a Francia Nagydíjra. Ami Fernández problémáját illeti, az ő helyzetét a MotoGP jelenlegi iránya is rontja. A motorok ugyanis évről évre egyre gyorsabbak és erősebbek, így egyre nehezebb bánni velük, pláne úgy, ha az ember nincs tökéletes állapotban.

Mit tehetek, ha nem tudok fékezni? Semmit – fogalmazott. – Az a gond, hogy a mostani MotoGP-ben több több az elektronika, nagyobb a súly, nagyobb az erő. Minden ilyesmi nagyobb nehézségekkel jár, évről évre rosszabb a helyzet. Az első négy-öt kör őrületes a motoron. Az ember nem tudja megállítani a motort, [amely] elképesztően nehéz. Ez nagy probléma.”

Frissítés: Oliveira nem úszta meg törés nélkül

Az RNF csapata a Twitteren adott ki egy rövid közleményt, amelyben tájékoztatták a nyilvánosságot Oliveira állapotáról. Ebből kiderül, hogy egy kisebb törést diagnosztizáltak a bal vállában. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy kell-e futamot kihagynia, erről csak a héten esedékes további vizsgálatok eredményeinek tudatában fognak dönteni.