2024. április 16. 07:15
KezdőlapSuperbikeHivatalos: csapatot vált a Yamaha világbajnok versenyzője

Hivatalos: csapatot vált a Yamaha világbajnok versenyzője

A Yamaha bejelentette, hogy Toprak Razgatlıoğlu év végén elhagyja a Superbike-világbajnokságban szereplő gyári csapatukat. Nem sokkal később az is hivatalossá vált, hogy a török versenyző a BMW-nél folytatja pályafutását.

Még csak a szezon elején járunk, de máris robbant az átigazolási bomba a Superbike-világbajnokságban. A Yamaha bejelentette, hogy Toprak Razgatlıoğlu elhagyja a gyártót év végén, miután a felek kommunikációja szerint új kihívás után néz. A török pilóta ettől persze még a japánoknál teljesíti a mostani idény hátralévő részét.

Razgatlıoğlu a 2019-es évad végén hagyta el a Kawasakival versenyző Turkish Puccetti Racinget, hogy a Yamaha gyári istállójához igazoljon. Bemutatkozása a lehető legjobban sikerült, ugyanis megnyerte az ausztráliai szezonnyitó első futamát. Az év hátralévő részében további két győzelmet aratott, így év végén a negyedik helyen végzett az összetettben.

A 2021-es szezon hozta el számára pályafutása eddigi legnagyobb sikerét, ugyanis Jonathan Rea egyeduralmát megszakítva megszerezte a Superbike-világbajnoki címet. Győzelmek számában még ezt az idényt is felülmúlta 2022-ben, hiszen akkor eggyel többször, szám szerint 14-szer diadalmaskodott, de így is csak második lett Álvaro Bautista mögött. A spanyol versenyző idén egyelőre szinte megállíthatatlan, de Razgatlıoğlu hozza, amit lehet, és 12 futamon egy győzelem mellett további 10 alkalommal állt dobogóra. Ami a Yamahánál töltött eddigi idejét illeti, a 26 éves versenyző 31-szer ünnepelhetett a pódium tetején, összesen pedig 78 alkalommal pezsgőzhetett.

„Szeretném megköszönni az egész Yamaha családnak az irántam tanúsított szeretetet és a tiszteletet – nyilatkozta Razgatlıoğlu. – A világbajnokság megnyerése volt az álmom, amikor aláírtam a Yamahához, és együtt elértük ezt a célt. Úgy érzem, a következő szezonra új kihívásra van szükségem, és bár volt lehetőség a MotoGP-ben, a MotoGP-motorral nem éreztem ugyanazt a kapcsolatot, mint a Superbike-géppel. Ha azonban a Superbike-világbajnokságban akarok maradni, akkor új cél, új ambíció kell. Sajnálom, hogy elhagyom a Yamahát, mind a márka, mind az emberek miatt, hiszen nagyon jó a kapcsolatunk, de a változás a sportág része, és minden profi számára normális. Szóval nagy köszönet jár a Yamaha Motor Companynek, a Pata Yamaha Prometeon WSBK istállójának és különösen a stábom [tagjainak], akik mindannyian keményen dolgoztak értem.”

Razgatlıoğlu menedzsere a Superbike-világbajnokság mellett tenné le a voksát

„Sajnáljuk, hogy Toprak a szezon végén elhagyja a Yamahát – fogalmazott Andrea Dosoli, a Yamaha Motor Europe pályaversenyzési részlegének első embere. – Szerettük volna folytatni ezt a hihetetlenül sikeres együttműködést, amelynek nyilvánvaló csúcspontja a 2021-ben elért triplázás, a versenyzők, a gyártók és a csapatok világbajnoki címe. Olyan ajánlatot tettünk, amely véleményünk szerint megfelelően tükrözte Toprak értékét pilótaként és a Yamaha nagyköveteként, valamint a Superbike-vb-n látott csomagunk és stratégiánk versenyképességét. A tárgyalások előrehaladtával viszont mindkét fél számára nyilvánvalóvá vált, hogy Toprakot az motiválja, hogy 2024-ben új kihívás elé nézzen, döntését pedig tiszteletben tartjuk. Bár útjaink az év végén elválnak, most már teljes mértékben a 2023-as Superbike-világbajnoki címért folytatott harcra összpontosítunk, amely hamarosan Misanóban folytatódik.”

Ahogyan Razgatlıoğlu is utalt rá, ezzel bezárult előtte a MotoGP kapuja, legalábbis ami a közeljövőt illeti. Az viszont kiderült, hogy hol folytatja a pályafutását, hiszen nem sokkal a Yamaha bejelentése után a BMW gyári csapata hivatalossá tette, hogy a török motoros 2024-től náluk fog versenyezni. Hogy ki lesz a csapattársa, azt csak később hozzák nyilvánosságra.

„Üdvözlünk a BMW Motorroad Motorsport családjában, Toprak Razgatlıoğlu! – kezdte dr. Markus Schramm, a BMW Motorroad vezére. – Nagy örömmel köszöntjük őt a következő szezonban a Superbike-világbajnokságban [szereplő] gyári csapatunkban. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Toprak a BMW Motorroad mellett döntött. Ez egy előremutató lépés a projektünk szempontjából, és a BMW Motorroad Motorsport erős elköteleződését mutatja a Superbike-vb iránt.”

„Toprak kétségtelenül a mezőny egyik legjobb pilótája jelenleg, amit a 2021-es világbajnoki cím megnyerésével bizonyított – jelentette ki Marc Bongers, a BMW Motorroad Motorsport igazgatója. – Ő nemcsak egy gyors motorversenyző, hanem a pályán kívül is nagyszerű személyiség. Meggyőződésünk, hogy Toprak nagyon gyorsan be fog illeszkedni a BMW Motorroad Motorsport családjába. Alig várjuk az együttműködésünket és a közös jövőnket.”