2024. április 20. 12:04
KezdőlapMotoGPFőnöke szerint a következő futamon sem térhet vissza a MotoGP legutóbbi sérültje

Főnöke szerint a következő futamon sem térhet vissza a MotoGP legutóbbi sérültje

Miguel Oliveira elárulta, nem tudja, hogy képes lesz-e visszatérni a mezőnybe a következő, mugellói fordulóra. Főnöke ennél valamivel határozottabb kijelentést tett, ami nem jó hír a portugál versenyző számára.

Miguel Oliveira a Spanyol Nagydíj elején szenvedett sérülést, amikor részese volt annak a balesetnek, amelyben rajta kívül Fabio Quartararo és Marco Bezzecchi volt még érintett. A portugál versenyzőt kórházba kellett szállítani, és az alaposabb vizsgálatok során kiderült, hogy nem úszta meg komolyabb következmények nélkül az esetet.

Az RNF pilótája ugyanis a vállánál csonttörést szenvedett, aminek következtében kénytelen volt kihagyni a Francia Nagydíjat. Ezt követően négyhetes szünet kezdődött, hiszen a mugellói fordult csak június 9-től 11-ig rendezik. A felépülésre tehát van idő, de egyáltalán nem biztos, hogy ez elég lesz az időben történő visszatérésre, legalábbis az érintett erről számolt be.

„Nem tudom, mikor fogok visszatérni – nyilatkozta a portugál motoros ezzel kapcsolatban. – A vállsérülésnek nincs meghatározott gyógyulási ideje, így nem lehetek biztos abban, hogy mikor fogok visszatérni. Az elsődleges cél, hogy újra százszázalékos legyen. Ha ennek tovább kell tartani a tervezett öt-hat hétnél, akkor így fog történni.”

Kihagyja a következő futamot a jerezi futam balesetében megsérült versenyző

Oliveira szurkolói már ettől a megszólalástól sem lehetnének optimisták, ám főnöke még ennél is határozottabb volt. Bár kétségtelen, hogy történt már előrelépés a teljes előrelépés felé, hiszen azóta már újra ülhetett motoron, ezzel együtt Razlan Razali, az RNF Aprilia csapatfőnöke sokkal inkább afelé hajlik, hogy a visszatérésre még tovább kell várni.

„Jó, hogy újra edzhet motorral, megfelelően halad – jelentette ki a maláj szakember. – Azzal kapcsolatban viszont szkeptikus vagyok, hogy Mugellóban visszatérhet.” Razali ugyanakkor hozzátette, továbbra is pozitívan látja Oliveira felépülésének menetét. „Nem ez az első vállsérülése, de reméljük a legjobbakat” – fogalmazott.

Amennyiben az Olasz Nagydíjra sem tud visszatérni, úgy Oliveirának már a harmadik futamot kell kihagynia idén, hiszen Argentínában sem volt ott a portimãói szezonnyitón elszenvedett sérülése miatt. Ráadásul a mugellói forduló egy tripla hétvége első része, így ha akkor nem lesz ott a mezőnyben, alighanem a Német Nagydíj és a Holland TT is kétségessé válik számára.