2024. április 20. 02:43
KezdőlapMagyarokPeches időmérő után mindkét futamot a legjobb tízben zárta Kovács Bálint

Peches időmérő után mindkét futamot a legjobb tízben zárta Kovács Bálint

A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint tovább folytatta a menetelését az IDM 2023-as idényének második versenyhétvégéjén. Ezúttal Oscherslebenben bizonyított, a BMW gyári csapatának, a BCC Alpha Van Zon BMW-nek motorjával: az első futamon a 8., míg a második versenyen a 6. helyen végzett a Superbike kategóriában, míg összetettben feljött az ötödik pozícióba.

A H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint az Endurance-világbajnokság mellett – ahol a szlovák Maco Racing Team versenyzőjeként indul – az IDM Superbike kategóriájában is rajthoz áll. Ráadásul a német bajnokság egyik legjobb csapatával, a BCC Alpha Van Zon BMW-vel, akiktől gyári szerződést kapott az idei szezonra. A 21 éves motoros alaposan felkészült az idényre, így igencsak motiváltan várta az IDM szezonnyitóját, a sachsenringi versenyhétvégét, ahol egy 6. és egy 7. helyet szerzett, amivel 19 bajnoki pontot gyűjtött újoncként.

Nagyszerű dobogót és óriási bukást is hozott a magyar versenyzők hétvégéje

Ezúttal Oscherslebenben állt rajthoz, ahol a csapathoz csatlakozott az ország egyik legjobb mérnöke, Fekete Bálint, akinek komoly szerepe volt a motor leghatékonyabb beállításában. A pénteki szabadedzéseken sikerült visszaszoknia a BMW-re, míg az időmérőn – melyet piros zászlóval is megszakítottak – végül a 12. rajtpozíciót szerezte meg. A versenyeken aztán sikerült előrébb jönnie, az első futamon a 8., míg a második versenyen a 6. helyen végzett a Superbike kategóriában, míg összetettben feljött az ötödik helyre, csapatának legjobb versenyzőjeként.

„A német bajnokság második fordulójára nyugodtabban érkeztem, egyrészt az előző fordulóban rutint szereztem, másrészt pénteken végre három szabadedzésem volt. Az elsőn újra hozzászoktam a BMW-hez, a többin folyamatosan javult a teljesítményem, jó tempót tudtam menni. A nap végén a nyolcadik helyen zártam összesítésben és mindössze kilenc tizedre voltam az első helyezettől. Megnyugtató volt, hogy sokkal hatékonyabban teljesítettük a szabadedzést, mint az első fordulóban Sachsenringen. A szombati kvalifikációs futamokon a középmezőnyből indultam, sokat fejlődtünk, de a taktikánk nem működött megfelelően a második időmérőn, mivel piros zászlóval megszakították. Ugyanakkor századmásodpercek döntöttek, nem volt sok eltérés időben a pilóták között, a tizenkettedik helyet tudtam megszerezni. A vasárnapi versenynapra összeállt a motor és én is »fejben«, bár az oscherslebeni versenypálya viszonylag szűk és rövid, mindössze 3,667 km, ennek ellenére az első versenyen fel tudtam küzdeni magam a nyolcadik helyig. Ami örömteli, hogy időben sokkal közelebb kerültem az élbolyhoz, mint a Sachsenringen. A második futamon a fordított rajtrácsos rendszer miatt az ötödik helyről indulhattam. A verseny első felében abszolút az élbollyal tudtam tartani a tempót, a dobogóért folyó harcot követtem. A végén a hatodik helyen érkeztem célba, és csupán kilenc másodperccel maradtam el az első helyezettől. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, a csapatomban a legjobb eredményt értem el, ami biztató a következő fordulókra nézve. Olyan pályák jönnek, amelyek komfortosak számomra” – fogalmazott Kovács Bálint.

A 21 éves motoros legközelebb a jövő hétvégén a Spái 24 órás futamon áll rajthoz, míg június 23-a és 25-e között Mostban folytatja szereplését az IDM Superbike kategóriájában.

A bajnokság állása

1. Florian Alt 95 pont

2. Hannes Soomer 68 pont

3. Bastien Mackels 60 pont

4. Patrick Hobelsberger 55 pont

5. Kovács Bálint 37 pont

Az IDM további menetrendje

05.12.-05.14. – Sachsenring

06.02.-06.04. – Oschersleben

06.23.-06.25. – Most

07.21.-07.23. – Schleizer Dreieck

08.04.-08.06. – Red Bull Ring

08.18.-08.20. – Assen

09.22.-09.24. – Hockenheim