2024. február 25. 19:03
KezdőlapMotoGPMarc Márquez rossz példát mutat a fiataloknak? ─ reagált a Honda versenyzője

Marc Márquez rossz példát mutat a fiataloknak? ─ reagált a Honda versenyzője

Ugyan befért az első tízbe az összesített eredmények alapján, Marc Márquez mégsem elégedett sem a motorral, sem saját magával. Ezenkívül Maverick Viñales szerint nem viselkedik példamutatóan a nyolcszoros világbajnok.

Vannak versenyzők, akiknek a vezetési stílusa jobban illik a mugellói pályához. Marc Márquez legalábbis így gondolja. Sikerült beverekednie magát az időmérés második szakaszába, de lemaradása így is jelentős a pénteki nap győztesével, Pecco Bagnaiával szemben.

„Ez egy problémás péntek volt, vagy mondjuk inkább azt, hogy több volt a gond annál, mint amennyit vártam. Ennek ellenére mindkét edzésen az első tízben végeztem, és egyenesen a Q2-be jutottam, pedig hozzáteszem, már délelőtt sem éreztem jól magam a motoron. Mugello az egyik olyan pálya a naptárban, ahol minden évben küszködünk, idén sincs ez másképp, de legalább befértünk a kvalifikáció második szakaszának versenyzői közé.”

„Vannak olyan pályák, mint Le Mans, ahol nagyon gyors vagyok, de Mugello nem ilyen. Vannak pilóták, akiknek a vezetési stílusa jobban illik ehhez a pályához, mint az enyém. Még a 2019-es szezonban is csak a 13. helyről indultam itt. Annyi pozitívuma legyen a pénteknek, hogy legalább eddig előrébb vagyunk, mint akkor.”

Magabiztosan mentek tovább a gyári Ducatik Mugellóban, mindkét Márquez bukott

Maverick Viñales panaszkodott, mert Márquez az FP2 végén a szokásos kampózós taktikát alkalmazva követte őt. Az Aprilia versenyzője szerint honfitársa nem mutat jó példát a Moto3-as mezőny tagjainak. Szerinte a versenyigazgatóságnak vagy a stewardoknak kellene ezt megnézniük.

„Igen, ez igaz, nem a legszebb módja annak, hogy a legjobb köridőt teljesítsük” ─ jegyezte meg Márquez.

„A versenyzésben az erősségeidre kell alapozni, az enyém pedig az, hogy akkor tudok gyorsan menni, ha egy huzamosabb ideig előttem van valaki. Nem is volt fent a kemény első gumi, hanem a lágy, de tudtam alkalmazkodni. Néhány versenyző nem tudja kihasználni az ilyen szélárnyékot, de én igen. Sajnálom Mavericket, de ez van.”