back to top
2024. május 06. 15:07
KezdőlapMotoGPÚjabb bukása után Marc Márquez felkészült arra, hogy változtasson hozzáállásán

Újabb bukása után Marc Márquez felkészült arra, hogy változtasson hozzáállásán

Marc Márquez elárulta, hogyan veszítette el a motort az Olasz Nagydíj hatodik körében. A spanyol versenyző ugyan elismerte hibáját, de hozzátette, mindez azért történt, mert túlvállalta magát, és ha a motor nem javul, akkor változtatnia kell a hozzáállásán.

Marc Márquez számára nem alakult rosszul az Olasz Nagydíj, hiszen a negyedik helyen haladt, közvetlenül Luca Marini mögött, vagyis ismét a dobogóért csatázhatott volna. A verseny azonban nem egész hat körig tartott számára, ugyanis ekkor bukott. A nyolcszoros világbajnok ezzel három kiesésnél tart a vasárnapokat tekintve, a másik három hétvégén pedig nem állt rajthoz.

Marc és Álex Márquez kiesése után Bagnaia sima győzelemmel növelte előnyét a vb-n

A gyári Honda motorosa a 15-ös, vagyis az utolsó kanyarban csúszott meg, amit próbált korrigálni, de végül a földön kötött ki. Mindezt azok után, hogy egyszer már nem sokkal a rajt után megbicsaklott alatta a versenygépe. Márquez próbál optimista maradni, és már most a következő, sachsenringi hétvégére koncentrál, amelyen igyekszik javítani.

„Ma jól vezettem, elég jól éreztem magam – nyilatkozta a 30 éves pilóta. – Nyomtam, ugyanakkor feltűnt, hogy [Francesco] Bagnaia és [Jorge] Martín kicsit gyorsabbak. Ezután megpróbáltam tartani a tempómat, és a Marini-féle bolyban maradni. Azonban, mint az egész szezonban, most is küszködtünk a féktávokon. Már az első körben volt egy aggodalomra okot adó pillanatom, amikor a tízes kanyar előtt csúnyán blokkolt az első kerekem. Utána, a hatodik körben, az utolsó kanyarban történt egy hasonló incidens, úgyhogy kicsúsztam. Valahogyan meg akartam birkózni a helyzettel, de hirtelen elvesztettem az uralmat az első kerék felett. Ez persze az én hibám volt. A következő két hétvégén azonban ott van a következő két futam.”

Amellett, hogy elismerte hibáját, Márquez szerint mindez a gyenge Hondára vezethető vissza, illetve arra, hogy a versenyzők próbálnak kompenzálni, és olykor túlvállalják magukat. Ezt az elméletet igazolja, hogy pénteken Joan Mir, szombaton pedig Álex Rins sérült meg, utóbbinak ráadásul több hétvégét ki kell hagynia. Emellett maga Márquez is megütötte magát a második edzésen elszenvedett bukásában.

Több futamot is ki kell hagyni Álex Rinsnek, azonnal műteni kellett

„Egyértelmű, hogy javítanunk kell a motoron – fogalmazott. – Már mondtam a mérnöki csapatunknak, hogy »mindegyikünknek túl sok kockázatot kell vállalnia. A Honda összes versenyzője elesik és megsérül.« Ha az embernek győztes versenyzői vannak, akkor győztes motort is kell adni nekik. Az a mentalitásunk, hogy az élen akarunk lenni. Pénteken megsérültem, Rins tegnap, ma pedig elestem. Ugyanakkor szerencsém volt, hogy nem sérültem meg, mint pénteken. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy túl sokat kell kockáztatnunk, ezen a helyzeten változtatnunk kell.”

Az esés után Márquez látványosan gesztikulált, és kézmozdulatokat tett a motorja felé. Ezzel csak jelezni akarta a Hondának, hogy szerinte mi áll a háttérben. A spanyol versenyző az utóbbi időben sokszor hangoztatta, hogy inkább kiesik, mint hogy beletörődjön a gyenge eredménybe, de most arra tett utalást, hogy ha nem változik a helyzet, akkor neki is változtatnia kell ezen a mentalitásán.

„Világossá akartam tenni, hogy ez az esés csak a problémáink következménye volt – magyarázta. – Ez a bukás a féktávon kezdődött, ahol egyszerűen nem tudtam elég hamar lelassítani, majd a versenyíven maradni. Nagyon hasonló volt ahhoz, amikor Le Mans-ban buktam vasárnap. Ma elég nyugodt voltam, de amikor kicsúsztam, arra gondoltam, hogy »rendben, megpróbálom kívül befejezni a kanyart«. Néha nehéz megérteni, mi vezetett az eséshez, itt, Mugellóban viszont a Honda pilótái azért buktak, mert túllépték a motor határait. Ha pedig a motor nem lesz jobb, valószínűleg változtatnunk kell a mentalitásunkon, és be kell érnünk a rossz eredményekkel.”