back to top
2024. május 08. 22:24
KezdőlapMotoGPNem Rossi felülmúlása a legfontosabb Marc Márquez számára

Nem Rossi felülmúlása a legfontosabb Marc Márquez számára

Marc Márquez elárulta, Valentino Rossi és Giacomo Agostini utolérésénél, illetve megelőzésénél is fontosabb az, hogy súlyos sérüléséből történő visszatérése sikeres legyen. A Honda versenyzője arról is beszélt, hogy az elmúlt években megtanulta értékelni a második helyet.

2019-ben úgy tűnt, hogy Marc Márquez jó úton halad a királykategóriás világbajnoki címek rekordjának megdöntése felé. Abban a szezonban már a hatodik végső győzelmét szerezte meg, így már csak a héttel rendelkező Valentino Rossi, valamint a nyolc elsőségével csúcstartó Giacomo Agostini volt előtte. Aztán jött a súlyos sérülés a következő idény első futamán, és az utóbbi mondat azóta is megállja a helyét.

Márquez és Rossi különösen rossz viszonyt ápolnak egymással, elsősorban a 2015-ös szezon végén történtek miatt. Ennélfogva előbbinek nagy motiváció lehet, hogy legalább egykori ellenfelét utolérje, esetleg meg is előzze az örökranglistán. A Honda motorosa azonban elárulta, hogy akad, ami ennél is fontosabb tényező számára.

„Természetesen minél több világbajnokságot nyer az ember, annál jobb – nyilatkozta a The Guardiannek adott interjújában. – Nekem hat van, az ő [nevük mellett álló] hét, illetve nyolc pedig még jobb. A legnagyobb célom viszont az, hogy visszatérjek ebből a sérülésből. Nem sok sportoló képes erre. Még mindig tart a folyamat, de úgy érzem, egyre közelebb és közelebb vagyok. Ha sikerül visszatérnem [a csúcsra], az még fontosabb lesz, mint még egy vagy két világbajnoki cím.”

Újabb bukása után Marc Márquez felkészült arra, hogy változtasson hozzáállásán

A sérülése miatt viszont az elmúlt három évben nem volt lehetősége harcolni ilyen célokért, és úgy tűnik, hogy idén sem lesz. Ennek a gyenge motor mellett az is az oka, hogy a tavalyi szezonzárót is ideértve Márquez az előző hét futamból egyet sem fejezett be. Ebből négyszer bukott, a másik hármat pedig kihagyta a Portimãóban elszenvedett kézsérülése miatt. Egykori csapattársa, az ötszörös gyorsaságimotoros-világbajnok Jorge Lorenzo nemrég kijelentette, hogy honfitársa az egyetlen, aki nem fél az eséstől.

„Talán – reagált a felvetésre a 30 éves pilóta. – Ő mondta, és én is úgy érzem, hogy soha nem félek. Néha talán túlságosan sokat kockáztatok, de nem tudok úgy motorozni, hogy a bukás miatt aggódom. Ez az egyetlen módja annak, hogy gyorsan motorozzak. Azt mondom, hogy évente húsz [balesetem] van, ami talán [összesen] kétszázötven.”

Márquez a jelek szerint a 2020-as jerezi balesete után sem változtatott vezetési stílusán, egyvalamire viszont biztosan megtanította az elmúlt időszak kálváriája. Ez pedig az, hogy adott esetben a győzelemtől eltérő eredménynek is lehet örülni. Így volt ez a tavalyi Ausztrál Nagydíjon is, ahol a dobogó második fokára állhatott fel.

„Megértem, hogy a második hely is siker – fogalmazott. – Szóval amikor mostanában jó híreket kapok, még jobban fogok ünnepelni, mint eddig. Korábban a győzelem volt a normális, de most már nem így van. Néhány nehéz év után fontos, hogy megünnepeljük a jó eredményeket, mert sosem lehet tudni, hogy holnap vagy a következő hónapban újra megsérül-e az ember.”