back to top
2024. október 07. 13:20
KezdőlapMotoGPÁlex Márquez szerint megvan a tempójuk, de az eredmények mégsem jönnek

Álex Márquez szerint megvan a tempójuk, de az eredmények mégsem jönnek

A Gresini Ducati versenyzője, Álex Márquez önkritikusan nyilatkozott a Holland TT-n elért hatodik helye után. Tudja, hogy eredményei jelenleg aligha felelnek meg az elvárásoknak.

Álex Márquez azon MotoGP-pilóták közé tartozott, akik a lágy hátsó gumit választották a 26 körös versenyre. Márkatársai, Pecco Bagnaia és Marco Bezzecchi a közepes keverékkel végeztek a dobogón.

„Az elmúlt versenyeken mindig kicsit furcsa körülmények voltak. Itt Assenben egyértelműen alacsonyabb hőmérsékletre számítottunk. Ebből a szempontból a gumiválasztással is elkövettünk egy kis hibát. Az elején még jól ment minden, utána fokozatosan problémák jelentkeztek a motor elejét illetően” ─ nyilatkozta Márquez.

Rengeteg bukást és Bagnaia-győzelmet hozott a vasárnapi főfutam Assenben

„A nyári szünet után javulnom kell. Megvan a sebességünk, de az eredmények nem megfelelőek. Ebben a szezonban csak egyszer álltam dobogón, ami nem elég. Jól rajtoltam, a verseny elején közvetlenül Jorge Martín mögött voltam, de egyszerűen nem tudtam tartani a vele a tempót.”

Sikerült ugyan sakkban tartania márkatársát, Luca Marinit és a Honda pilótáját, Takaaki Nakagamit, de a különbség a győzteshez képest túl nagy, több mint 12 másodperc volt.

Ráadásul Álex Márquezt egy hosszú körös büntetés is hátráltatta, melyet pályaelhagyásért kapott.