back to top
2024. október 07. 13:29
KezdőlapMotoGPHiába van tavalyi motorral lőtávolon belül, Bezzecchi szerint Bagnaiáék jobban szerepelnek nála

Hiába van tavalyi motorral lőtávolon belül, Bezzecchi szerint Bagnaiáék jobban szerepelnek nála

Marco Bezzecchi elárulta, az argentínai győzelmére a legbüszkébb, és a jerezi hétvége miatt van benne a leginkább keserűség. A VR46 versenyzője szerint Francesco Bagnaia és Jorge Martín egy lépéssel mindenki előtt vannak.

Marco Bezzecchi a MotoGP idei szezonjának egyik, ha nem a legnagyobb pozitív meglepetése. Az olasz pilóta Argentínában megszerezte első futamgyőzelmét a királykategóriában, és két hétvége erejéig vezette a világbajnoki pontversenyt. Le Mans-ban aztán ismét felállhatott a dobogó tetejére, jelenleg pedig a harmadik helyet foglalja el az összetettben.

Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy csapata, a VR46 a Ducati tavalyi motorjaival, Desmosedici GP22-esekkel versenyez. A 24 éves motoros elmondása szerint az idei célja nem is az volt, hogy ott legyen a tabella elején. „Amire a legbüszkébb vagyok, az az első győzelmem – nyilatkozta. – Ez volt az igazi célom ebben a szezonban, de nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan meglesz.”

Bezzecchi az idény nagy részében meglehetősen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Két győzelme mellett további két alkalommal állhatott fel a pódiumra, a legrosszabb versenyeredménye pedig a mugellói nyolcadik hely volt. Mármint azokat az alkalmakat figyelembe véve, amikor célba ért, hiszen ez a Spanyol Nagydíjon nem történt meg, ami miatt van benne némi keserűség.

Egyelőre nem a jövője lebeg a szeme előtt, erre koncentrál most Bezzecchi

„Amit eddig a legjobban bánok, az a jerezi futam. Egész hétvégén küszködtem, majd a versenyen buktam. Igazán kár érte, mert fontos, hogy a nehéz pillanatokban is pontokat szerezzünk – jelentette ki, de hozzátette, így sincs oka a panaszra. – A szezon első része rendkívül pozitívan alakult számomra. Sikerült nagy lépést tennem előre 2022-höz képest.”

Bezzecchi annak ellenére csak a harmadik az összetettben, hogy ő csak egyszer esett ki futamon, ellentétben az első két helyezettel, akikkel ez két alkalommal történt meg idén. Francesco Bagnaia azonban így is 36 ponttal vezet előtte, és Jorge Martín is egy egységgel többet gyűjtött nála. A VR46 versenyzője szerint nem véletlen, hogy ők az éllovasok.

„Ez egy nagyon megerőltető bajnokság, mert sok a gyors versenyző, és rendkívül versenyképes motorok vannak – fogalmazott. – Nagyon magas a színvonal, és úgy gondolom, hogy a második felében még magasabb lesz, mert minden pilóta egyre gyorsabb és gyorsabb lesz az év során. Szóval nagyon nehéz lesz kezelni, ugyanakkor jelenleg úgy gondolom, hogy Pecco és Jorge Martín egy kis lépéssel mindenki előtt járnak. Szóval megpróbálunk javulni, és közelebb kerülni, amennyire csak lehet.”