A Superbike-vb cseh futamára látogattunk, hogy testközelből éljük át a világbajnokság adta élményeket.
A cseheknek igen különleges és mély kapcsolatuk van a motorversenyzéssel, tudjuk ezt jól, mióta Bohumil Hrabal megírta mininovelláját ’Baltisberger Úr’ halála címmel. A hagyomány és a gyökerek messze-messze nyúlnak, és a motorversenyzés elit kategóriái már a hatvanas években is látogatták az országot. Az örökség akkor került leginkább veszélybe, amikor a brünni pálya körüli hercehurca megdöntötte a dominót, aminek hatására a csehek szinte vb nélkül maradtak. A helyzet súlyát viszont mindenki felmérte, köztük talán a Dorna is, így került képbe amolyan mentőövként a Superbike-világbajnokság, amelyet végül Brünn helyett a régi vonalvezetésű mosti pályára költöztettek. A sorozat harmadik alkalommal látogatott a helyszínre, mi pedig megnéztük, és röviden összefoglaltuk az impulzusokat.
A helyszín hazánktól némileg távolabb helyezkedik el, Csehország északi részén, az Ústi nad Labem régióban, Drezdától mindössze 100 km-re, ezért a kiruccanás helyett érdemes hosszabb útra felkészülni. Most egyébként aprócska város, nagyjából 70 ezer lakossal, ami további 50 ezer látogatóval bővül a Superbike versenyhétvégéjén. A helyiek néha kissé morcosak, ettől függetlenül korrektek. Ahogy a csaposunk is mondta: „Ez egy érdekes vidék, és még a csehek között is az a mondás járja, aki itt túlél, bárhol a világon képes lesz erre”. Ezt persze részben viccnek szánta, az étel jó volt, a sör hideg, az árak pedig szinte megegyeznek az itthoniakkal.
Ami tény, hogy a Dorna fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a Superbike-világbajnokság csillaga minél fényesebben ragyogjon, legalább annyira, mint akkor, amikor még Carl Fogarty, Colin Edwards, Haga Norijuki vagy épp Troy Bayliss versenyzett. A megoldás kulcsát pedig abban látják, hogy a közönséget minél közelebb hozzák a versenyzőkhöz. Így történhetett meg az is, hogy egy 130 eurós hétvégi jegy magába foglalta a paddock belépőt, ezért bármelyik versenyzővel viszonylag könnyedén lehetett épp szelfit lőni, vagy aláírást kérni tőle. Hasonlót pedig korábban kizárólag a Man-szigeti TT-n tapasztaltam, világbajnoki rendezvényen nem.
Az sem kérdés, hogy a szervezők egyik legkeményebb munkása az a Michael Hill, aki a paddock show-t részben meghonosította, azóta pedig mind az arca, mind a hangja, és a három napot olyan iramban tolta végig, hogy míg a felállított színpad előtt pénteken még csak lézengtek az emberek, addigra vasárnap irgalmatlan tömeg tolongott. A rajongókat egész hétvégén zenés műsorokkal, ingyen ajándékokkal szórakoztatták, a versenyeket pedig akár a színpad melletti óriáskivetítőn is követhette a publikum, amit Hill a színpadon közvetített, hogy végül együtt várják a dobogóra érkező hősöket. A „cirkuszt és kenyeret” elv mentén felépített műsorsorozat pedig hozza a kötelezőt, ami nem csoda, hiszen míg a parádénak közönségre, a közönségnek parádéra van szüksége.
Ettől függetlenül tényként közölhetjük azt is, hogy az elmúlt évek egyik legjobb, és legizgalmasabb korszakát láthatjuk a Superbike-világbajnokságon, és gyanítom, hogy ezeket az éveket tíz-húsz év múlva szintén aranykornak nevezik majd.
És nem kizárt az sem, hogy a szezon végén a cseh futam amolyan fordulópontként kerül be az éves visszatekintőbe, amikor az elképesztő Ducati-Álvaro Bautista dominancia akár megdőlhetett volna, miután a spanyol világbajnok ezt megelőzően több hibát is vétett, Csehország után viszont bizonyossá vált, 2019 nem ismétlődik meg újra, Bautista pedig egy sokkal komplexebb versenyzővé vált, mint volt akkor.
A hétvége egy óriási hullámvasút volt mindenki számára, akár az abroncsok, akár az időjárás szemszögéből megfigyelve. A körülmények pedig úgy alakították a jelent, hogy végül a szerencse, amely az egyik oldalról érkezett, a másikon semmivé vált. Így történhetett meg, hogy míg Bautista az első napi kerékcserénél egy féknyereg körüli baki miatt több időt veszített a boxban, és ezáltal képtelen volt a dobogóért harcolni, addig a világbajnoki címért némileg még harcban levő Toprak Razgatlıoğlu vasárnap egy gumihiba miatt bukott, miközben a győzelemért harcolt. Erre azóta többféle magyarázat is érkezett, de leginkább továbbra is defektre gyanakodtak, ezt pedig a Pirelli sem cáfolta meg. Giorgio Barbier, az olasz gumigyártó versenyigazgatója mindössze annyi adalékot adott az újságírónak, hogy a Phillip Island-i keverék mellett idehozott új keveréknek – melyet végül mindenki használt – vélhetően több próbára és tesztre lett volna szüksége az éles bevetés előtt.
A Pirelli vezetősége egyébként illedelmesen megkérdezte a velük készített interjú során, hogy mikor látogathat a mezőny Magyarországra, nekem pedig minden vágyam lett volna konkrét választ adni a kérdésre.
Öt versennyel a vége előtt a bajnokság ettől függetlenül szorosabbá vált, és mind a Yamaha, mind a Kawasaki érezhetően magára talált. A Yamaha ezt a vérszagot megérezve használta ki a 250 fordulatszámos emelést, ami öt koncessziós pontjába került. A BMW és a Honda ettől függetlenül sajnos továbbra is szenved, és úgy tűnik, mintha a bajorok az idei évet már rég elengedték volna, és a török szupersztár jövő évi érkezésére koncentrálnának.
Toprak vasárnapi drámáját leszámítva viszont egy olyan elképesztő, bravúros és nem utolsósorban maximális alázattal telített csatát láttunk a regnáló világbajnok és közte, amely már-már könnyfacsaróan epikus volt, a helyszínen tartózkodó ötvenezer rajongó pedig egy emberként éljenzett az előzések láttán, megalázó megjegyzéseknek pedig nyomát sem tapasztaltuk.
A hétvége legnagyobb meglepetését, és legtökösebb versenyzését ettől függetlenül pedig attól a Tarran Mackenzie-től láttuk, aki valamilyen módon mégis mentette a Honda becsületét, legalábbis a Supersport kategóriában, miután a vasárnapi futamon a szakadó esőben kint maradt a slickeken, majd akkora előnyre tett szert, amely végül mindenki számára behozhatatlanná vált. A brit bajnokságban szupersztárként üdvözölt, bajnoki címet is magáénak tudható versenyző óriási kockázatot vállalt karrierjében, hogy felült egy tízéves konstrukcióval bíró motorra, de a bemutatott bravúr jelezte, versenyzőként mégiscsak egy géniusszal állunk szemben.
A vasárnapi délután utolsó pillanata végül tökéletesen megértette velem, hogy a csehek miért értik ennyire a motorversenyzést, és hogy kapcsolatuk a sporttal sokkal mélyebb, mint azt első látásra hinnénk. A dobogós ceremóniára várva Bautista egyik hölgyrajongója állt előttem, és várta kedvencét, amikor egy őszes hajú férfi érkezett, fehér BMW-pólóban, és megállt előttünk izgatottan. A ceremóniát várta szintén, amikor a nő megkocogtatta vállát, és jelezte, álljon arrébb, mert nem lát tőle. A férfi megfordult, illedelmesen elnézést kért, és leguggolt, végül úgy tapsolta a dobogósokat. Petr Pavel volt, a csehek újonnan választott motorőrült elnöke.