back to top
2024. június 16. 23:25
KezdőlapMotoGPQuartararo ultimátumot adott a Yamahának, aztán átgondolta kijelentését

Quartararo ultimátumot adott a Yamahának, aztán átgondolta kijelentését

A 2023-as MotoGP-szezon felénél a Yamaha sztárjának, Fabio Quartararónak rá kellett jönnie, hogy lejjebb kell adnia elvárásaiból. Spielbergben új megközelítést jelentett be, de csak erre a szezonra vonatkozóan.

Fabio Quartararo MotoGP-karrierje mélypontját élte át, amikor a Brit Nagydíjon Silverstone-ban a 22., utolsó rajthelyet szerezte meg. A sprintben elért alig jobb 21. hely után a főfutamon ugyan felzárkózott, de a Luca Marinivel történt ütközés után csak a 15. helyen ért célba. Ezzel a sovány eredménnyel a 2021-es világbajnok még a világbajnoki tabellán is kiesett a top10-ből.

A csalódást keltő szereplés után a francia pilóta nem takarékoskodott azzal, hogy kritizálja a Yamahát, sőt, a szeptember 11-ei, hétfői misanói tesztet utolsó esélynek nevezte munkaadója számára. Spielbergben a 24 éves versenyző azért visszavett kijelentéséből:

„Amit mondtam, az egy kicsit agresszív volt, talán túl agresszív. Szerintem a silverstone-i verseny jó volt. Nagyon hátulról a hetedik helyig jutottam, és köztudott, hogy az előzés mindig kifejezetten nehéz számomra ezen a helyszínen.”

Quartararo: A múltbeli sikerek a MotoGP-ben nem jelentenek garanciát

„Azt hiszem, hogy a szezon első felében egy kicsit túl sokat gondolkodtam azon, hogy milyen helyezést szeretnék elérni. Mindig a győzelemre, a dobogóra vagy egy top5-ös helyezésre törekedtem, és soha nem voltam elégedett azzal, ami nem felelt meg a célomnak. A silverstone-i helyezésünk az én szemszögemből nézve jó volt, mert a tempónk egész rendben volt.”

„Úgy akarom megközelíteni a szezon második felét, mintha ez lenne az első évem a MotoGP-ben. Én száz százalékot fogok nyújtani, ahogyan a csapat is.”

Quartararo azonban korábbi világbajnokként nem találja könnyűnek, hogy ilyen mértékben csökkentse az elvárásait magával szemben.

„Nehéz….és megvalósítani még nehezebb. Az elmúlt két évben a bajnoki címért harcoltam, most pedig egy top10-es helyezésért küzdök. Az első tíz futamon nagyon dühös voltam, mert tisztában vagyok vele, hogy milyen lehetőségek rejlenek bennem, tudom, mire vagyunk képesek a csapattal, de küszködünk.”

A Yamaha ügyvezető igazgatója tudja, ha nem lépnek, Quartararóra akár a Honda is lecsaphat

„Silverstone már egy kis előrelépés volt, de a következő tíz futamra teljesen meg akarom változtatni a hozzáállásomat. Ha a legjobbunkat nyújtjuk, akkor elégedett leszek azzal helyezéssel, ami kijön belőle. A jövőre nézve az a célom, hogy visszatérjek oda, ahol két évvel ezelőtt voltunk a Yamahával. Ez az, amit szeretnék, és természetesen a misanói teszt nagyon fontos lesz ebből a szempontból, de utána is ott van öt hónap szeptembertől februárig.”

„Nehéz, de a személyes célom az, hogy újra világbajnok legyek. Ha ez sikerülne a Yamahával, annak nagyon örülnék, mert egy ilyen nehéz év után jó lenne így visszatérni. Ha nem, akkor új megoldást kell találnom, de ahogy mondtam, a Yamahával való kemény munka és a közös visszatérés lenne a legjobb.”

Tehát a 2021-es világbajnok nemcsak egy utolsó esélyt ad a Yamahának, hanem legalább kettőt? „Ahogy mondtam, kicsit elhamarkodottan fogalmaztam. Egyébként igen, azt akarom, hogy újra teljesítsenek. A mentalitáson is próbálunk egy kicsit változtatni lépésről lépésre, az európaiak felé. Nehéz, de szerintem most már látjuk, hogyan dolgoznak azok a gyártók.”