back to top
2024. október 07. 13:29
KezdőlapMotoGPAz „arrogáns” Honda évekkel ezelőtt megszerezhette volna a Ducati sikerkovácsát

Az „arrogáns” Honda évekkel ezelőtt megszerezhette volna a Ducati sikerkovácsát

Sajtóértesülések szerint Alberto Puignak évekkel ezelőtt lehetősége lett volna megszerezni Gigi Dall’Ignát, a Ducati versenyrészlegének vezérigazgatóját, de a Honda japán vezetése ezt nem hagyta. A gyári alakulat csapatfőnöke állítólag belefáradt a helyzetbe.

Gigi Dall’Igna egyértelműen az egyik legnagyobb tudású mérnök, illetve menedzser a MotoGP mezőnyében. Az olasz szakember kilenc éve dolgozik a Ducatinál, és a versenyrészleg vezérigazgatójaként túlzás nélkül a mélyből a magasba emelte az olasz gyártót. Olyannyira, hogy jelenleg valósággal letarolják az ellenfeleiket.

Pedig egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen egy évvel azelőtt, hogy átvette volna az irányítást, a Ducati egyetlen futamon sem szerzett dobogós helyezést. Ehhez képest a 2014-ben látott három pódium már egyértelmű javulás volt, majd 2017-től 2019-ig rendre Andrea Dovizioso volt a második az összetettben Marc Márquez mögött, igaz, ebből csak egyszer volt reális esélye a bajnoki címre. 2020-ban összejött a gyártók világbajnoki címe, egy évvel később pedig már a csapatok között is ők végeztek az élen, hogy aztán Francesco Bagnaia tavalyi elsőségének köszönhetően meglegyen a triplázás. Most pedig az egyéni tabella első három helyén egyaránt Ducati-motoros áll.

A történelem azonban nagyon másképpen is alakulhatott volna, legalábbis a spanyol El Periodico jelentése szerint. A lap online kiadásában ugyanis arról írtak, hogy Alberto Puignak „a kezében volt a lehetőség, hogy szerződtesse a paddock guruját”. Hogy ez mikor történt, az konkrétan nem szerepel a cikkben, csupán annyi, hogy „sok idővel ezelőtt”.

Alberto Puig ismertette a Honda mélyrepülésének lehetséges kiváltó okait

Dall’Igna szerződtetése nem a gyári Honda csapatfőnökén múlott, hanem a japán vezetésen, amely „az utolsó pillanatban megriadt”. Hogy miért? Nos, az írás szerint gőg és arrogancia áll a háttérben, ugyanis a büszke japánok még mindig a régimódian gondolkodnak, és „azt hiszik, hogy senki nem taníthatja meg őket semmire”. Főleg versenymotorok építésére, hiszen abban annyi sikert értek el korábban.

Ennek eredményeképpen most az a helyzet, hogy a Hondánál végignézhetik a Ducati szárnyalását, miközben a Yamahával egyetemben ők gyűjtötték a legkevesebb pontot a gyártók közül. Bár Álex Rins austini győzelmének köszönhetően a pontegyenlőség a Hondának kedvez, azért a másik japán gyártó esélyesebbnek tűnik arra, hogy elkerülje az utolsó helyet.

A cikk hozzáteszi, hogy a helyzetből Puignak is elege van, aki belefáradt ebbe az egészbe, és jelenleg kétségbeesett. A spanyol szakember „folyamatosan elnyomja magában, amit gondol”, alighanem a még nagyobb konfliktus elkerülése érdekében. Pedig a Hondának muszáj valamit mutatnia, különben legkésőbb a következő szezon végén jó eséllyel elveszítik a mezőny legnagyobb sztárját, Marc Márquezt.