back to top
2024. október 15. 15:03
KezdőlapSuperbikeRazgatlıoğlu úgy viselkedett, ahogy eddig még soha, rendkívül csalódott

Razgatlıoğlu úgy viselkedett, ahogy eddig még soha, rendkívül csalódott

A két kivételes pilóta, Toprak Razgatlıoğlu  és Álvaro Bautista nagyszerű versenyzést produkált vasárnap Portugáliában. Sem a délelőtti sprintversenyen, sem a második főfutamon nem adtak egymásnak egy millimétert sem, a kölcsönös előzési manővereket alig lehetett számba venni.

Toprak Razgatlıoğlu  elkeseredett. Minden lehetőséget kihasznált, hogy maga mögött tartsa spanyol vetélytársát, de Álvaro Bautista elsősorban a hosszú utolsó gyors kanyarból a közel egy kilométeres egyenesre való érkezéskor kiemelkedő sebességére hagyatkozott. Amikor a törököt mindkét futam utolsó méterein a célba érkezés előtt Bautista váratlanul érte utol, egy brit riporter azt mondta, hogy ennek semmi köze a versenyzéshez. Bautista már szombaton kijelentette, hogy a teljes körön nyújtott teljesítményét illik értékelni. Sovány vigasz Razgatlıoğlu  számára, aki folyamatosan küzdött, de az utolsó egyenesre fordulva esélye sem volt kivédeni a spanyol támadását.

Bautista szerint rajta múlott a siker, nem a motoron

Teljesen szokatlan volt a Yamaha versenyzőjétől azonban, hogy a célba érkezés után annyira frusztrált volt, hogy ököllel a tankra csapott.

„Nem ilyen ember vagyok, de ezúttal…” ─ kezdte Razgatlıoğlu.

„Már láttam a kockás zászlót, aztán felállítottam a motoromat, de nem úgy gyorsult, mint az övé. A Ducati más tészta, ő könnyedén meg tudott előzni. A motoromnak nincs ereje, úgy éreztem, mintha egy 600-as motoron ülnék. Az utolsó kanyarban gyorsabb volt, ehhez jött még az a hihetetlen kigyorsítás. Amint a hátsó kerekem egy kicsit meginog, vége. Csak akkor tudok kigyorsítani, amikor érzem a tapadást a hátsó keréken. Hiányzik az erő és a gyorsulás, ha a hátsó kerék kipörög. Próbáltam néhány dolgot, de egyik sem vált be.”

Razgatlıoğlunak végül be kellett érnie a második hellyel, lemaradása jelenleg 60 pont Álvaro Bautistával szemben a pontversenyben.