back to top
2025. december 05. 08:45
További
    KezdőlapMotoGPPokoli körülmények között indul a szezonhajrá, két vb-cím is eldőlhet – hétvégi...

    Pokoli körülmények között indul a szezonhajrá, két vb-cím is eldőlhet – hétvégi menetrend

    Tripla hétvégével zárul a MotoGP idei szezonja, a mezőny Malajziában, várhatóan nehéz körülmények között kezdi meg a hajrát. A hétvégén akár két világbajnoki cím is eldőlhet, de a legfontosabb kérdésre biztosan nem Sepangban fogunk végleges választ kapni.

    Csupán három forduló van hátra a MotoGP idei szezonjából, vagyis elérkeztünk a véghajrához. Mindezt ráadásul nagyon gyorsan le fogják zongorázni, hiszen tripla hétvégével zárul az idény, ráadásul ezek között a résztvevőknek rengeteget kell utazniuk. Ezen a hétvégén ugyanis Malajziába látogat a mezőny, hogy aztán jövő héten Katarba repüljenek, majd szokás szerint Valenciában zárul az év.

    Ennyire előre azonban nem kell szaladni, maradjunk a három felvonásból az elsőnél! A helyszín a fővárostól 45 kilométerre délre található Sepang, amely a 90-es évek második felében, mindössze 14 hónap alatt épült meg egy 2300 hektáros területen. Az 50 millió fontból megépített pályát Hermann Tilke tervezte, sokak szerint ez a német szakember legjobb alkotása.

    Maga a Maláj Nagydíj már 1991 óta része a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak, de az első hét évben Shah Alam, 1998-ban pedig Johor adott otthont a futamnak. 1999 óta azonban a koronavírus sújtotta 2020-as és 2021-es idényt leszámítva a mezőny minden évben ellátogatott Sepangba. A legeredményesebb versenyző Valentino Rossi, aki hatszor nyert, ráadásul mindannyiszor a királykategóriában. A jelenlegi pilóták közül Marc Márquez és Maverick Viñales egyaránt háromszor diadalmaskodott, de a legmagasabb géposztályban előbbi kétszer, utóbbi csak egyszer tette ezt meg.

    A pálya 5,543 kilométer hosszú, és 25 méter széles, valamint tíz jobb- és öt balkanyart tartalmaz. A célegyenes 920 méter hosszú, de az utolsó kanyar előtti egyenes sem sokkal rövidebb, ami minden bizonnyal a Ducati malmára hajtja a vizet. Apropó Ducati: az abszolút és a versenyben futott körrekord, valamint a legnagyobb végsebesség is az olasz gyártó nevéhez fűződik. Jorge Martín tavaly az időmérőn 1:57.790, a futamon 1:59.634 másodpercet motorozott, a sebességrekordhoz viszont ennél jóval korábbra kell visszamenni: Andrea Iannone 2015-ben 339,6 km/h-ig jutott.

    Sepang még Mandalikánál is közelebb található az Egyenlítőhöz. alig több mint 300 kilométer a távolság. Mindez általában azt jelenti, hogy pokoli hőségre és párára, valamint sokszor esőre kell számítani. Cikkünk írásának pillanatában mindhárom napra 32 fokot jósolnak, ami pedig a csapadékot illeti, pénteken 59, szombaton 91, míg vasárnap 71 százalékos valószínűséggel fog megérkezni az égi áldás, persze nem feltétlenül akkor, amikor a motorok a pályán vannak.

    A MotoGP-ben továbbra is Francesco Bagnaia vezet, de előnye már csak 13 pont Martínnal szemben. Az olasz pilóta tavaly megnyerte a Maláj Nagydíjat, amivel nagyon közel került a a végső győzelemhez, hiszen egy futammal a vége előtt 23 ponttal ellépett az összetettben Fabio Quartararóval szemben, Aleix Espargaró és Enea Bastianini hátránya pedig már behozhatatlanná vált.

    Bagnaia elmondta, hogy miért különösen nehéz márkatársak ellen harcolni a bajnoki címért

    „Nagyon örülök, hogy újra Sepangban leszünk – nyilatkozta. – Ez az egyik kedvenc pályám, ahol korábban fontos eredményeket értem el. A legutóbbi, Thai Nagydíjon, különösen a vasárnapi futamon sikerült megtalálnunk a tempót és a megfelelő érzetet ahhoz, hogy versenyképesek legyünk. Bízom benne, hogy itt is rögtön rátalálok ezekre. Kulcsfontosságú lesz, hogy az időmérőn ismét erősek legyünk, hogy a versenyen az élmezőnyből indulhassunk. Az időjárás kiszámíthatatlan lesz, mint mindig, de ez nem aggaszt.”

    Bagnaia az előző hétvégéken rendre jó teljesítményt nyújtott a főfutamokon, viszont szombatonként sokszor nem volt igazán gyors. Ebben a tekintetben hosszú ideje Martín az etalon, aki a tempóját tekintve jobb formában van riválisánál. Hasonló a helyzet a tavalyi futamot illetően: bár a gyári Ducati versenyzője nyert, csak a kilencedik helyről indulhatott, míg a spanyol pilóta megszerezte a pole-t, de aztán az élről kiesett.

    Martínnak minden hátralévő futamot három másodperces különbséggel kell megnyernie?

    Akármi is történik, Bagnaia és Martín párharca biztosan nem ezen a hétvégén dől el, egyvalami viszont eldőlhet, már ami az egyéni tabella élmezőnyét illeti. Marco Bezzecchi hátránya jelenleg 79 pont Bagnaiával szemben, és ha ezt nem csökkenti legalább 6 egységgel, vagy Martín minimum 9 ponttal többet szerez nála, akkor matematikailag is kiszáll a bajnoki címért folytatott küzdelemből.

    Hiába a műtét, Rinsnek újabb futamhétvégéket kell kihagynia

    Két másik világbajnoki cím azonban eldőlhet a hétvége során. A Pramac 96 egységgel vezeti a csapatok közötti pontversenyt a VR46, és további 40-nel a gyári Ducati előtt. Mindez ezt jelenti, hogy ha Martín és Johann Zarco legalább 37 ponttal felülmúlják Bezzecchit és Luca Marinit, valamint legfeljebb 3-mal kapnak ki Bagnaiától, illetve Bastianinitől. Emellett Pedro Acosta is felülhet a Moto2 trónjára, amennyiben maximum 13 ponttal kap ki Tony Arbolinótól, hiszen jelenleg 63 pont a különbség. Ehhez az alábbi forgatókönyvek egyikének megvalósulása szükséges:

    • Acosta az első négyben végez.
    • Acosta ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik vagy kilencedik, és Arbolino nem nyer.
    • Acosta tizedik, tizenegyedik, tizenkettedik vagy tizenharmadik, és Arbolino az első kettőn kívül végez.
    • Arbolino nem végez dobogón.

    Bautista nem csak jutalomjátékként tekint a malajziai indulásra

    A bajnoki csatán kívül üde színfolt lehet Álvaro Bautista jelenléte, aki immáron kétszeres Superbike-világbajnokként szabadkártyával visszatér a MotoGP-be a Ducatival, és a puszta szereplésnél magasabb célokkal vág neki a hétvégének. Annak a hétvégének, amely ezúttal sem lesz teljes, hiszen Álex Rins nemcsak most, hanem Katarban sem fog tudni rajthoz állni. A spanyol versenyzőt egy másik Superbike-pilóta, Iker Lecuona fogja helyettesíteni.

    A Maláj Nagydíj hétvégéjének menetrendje

    PÉNTEK
    2:00 – 2:35 Moto3 1. edzés
    2:50 – 3:30 Moto2 1. edzés
    3:45 – 4:30 MotoGP 1. szabadedzés
    6:15 – 6:50 Moto3 2. edzés
    7:05 – 7:45 Moto2 2. edzés
    8:00 – 9:00 MotoGP Edzés
    SZOMBAT
    1:40 – 2:10 Moto3 3. edzés
    2:25 – 2:55 Moto2 3. edzés
    3:10 – 3:40 MotoGP 2. szabadedzés
    3:50 – 4:05 MotoGP 1. időmérő
    4:15 – 4:30 MotoGP 2. időmérő
    5:50 – 6:05 Moto3 1. időmérő
    6:15 – 6:30 Moto3 2. időmérő
    6:45 – 7:00 Moto2 1. időmérő
    7:10 – 7:25 Moto2 2. időmérő
    8:00 MotoGP Sprintverseny
    VASÁRNAP
    3:40 – 3:50 MotoGP Warm up
    5:00 Moto3 Verseny
    6:15 Moto2 Verseny
    8:00 MotoGP Verseny