back to top
2024. október 07. 13:59
KezdőlapMotoGPMarini: Nem vagyok könnyű helyzetben

Marini: Nem vagyok könnyű helyzetben

Luca Marini úgy véli, nincs könnyű helyzetben a feltételezett átigazolása kapcsán, abban viszont nem lát kivetnivalót, hogy esetleg elhagyja a VR46-ot. Az olasz versenyző azt is elmondta, hogy mit vár a Katari Nagydíj hétvégéjétől.

Az elmúlt szűk egy hét hírei alapján nagyon úgy tűnik, hogy Luca Marini elhagyja a VR46-ot, és a gyári Hondához igazol. A 26 éves pilóta a korábbi pletykák szerint visszautasította az ajánlatot, ám megbízható sajtóértesülések alapján közel van a megállapodás a felek között. Bár még semmit nem jelentettek be, úgy tűnik, hogy ez csak idő kérdése.

Újra borul minden: mégis Marini lehet a befutó a Hondánál, melynek főnöke mindenkit megvezetett

Olyannyira, hogy a többi érintett megnyilvánulása is erre a forgatókönyvre utal. Valentino Rossi, Marini féltestvére és egyben a VR46 tulajdonosa nemrég abból a korszakból tett közzé egy képet, amikor még a Honda motorosa volt. Alessio „Uccio” Salucci, az istálló csapatigazgatója szintén nem zárta ki a váltás lehetőségét, míg Marc Márquez, akinek Marini átvenné a helyét, már tényszerűen beszélt erről. Az egyszeres MotoGP-dobogós azonban nem tudott friss hírekkel szolgálni.

Rossi és Marc Márquez is sokatmondóan reagált a Marini és a Honda házasságáról szóló pletykára

Ugyanaz a helyzet, mint a vasárnapi verseny után – nyilatkozta a Katari Nagydíj előtti sajtótájékoztatón. – Szóval semmit nem tudok mondani, mert nincs több mondanivalóm annál, amit már elmondtam. Számomra sem könnyű a helyzet. Tudom, hogy az önök munkája szempontjából még rosszabb, de nekem is. Nehéz, és jó lenne, ha több idővel rendelkeznénk, de jövő héten jön Valencia.”

Utóbbi nem a verseny, hanem az azt követő teszt miatt fontos, hiszen a Hondának mindenképpen fel kell ültetnie az új igazolást a motorra, ha nem akarják, hogy az új igazolás lépéshátrányba kerüljön. Jelen állás szerint erre Marini pályázhat a legnagyobb eséllyel, akit nem zavar, hogy a címlapokon van, mert „ez is a munkám része”. Abban pedig semmi kivetnivalót nem lát, hogy esetleg elhagyja a VR46-ot, ahol a Moto2-es korszaka óta versenyez.

„Nem, ez nem egy furcsa helyzet, szerintem teljesen normális – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Minden évben vannak változások a csapatoknál. Én csak próbálok jól teljesíteni, és a legjobbamat nyújtani. Végső soron ez a munkám, hogy versenyezzek, hogy a lehető legjobban vezessem a motort, és jól együttműködjek a csapattal, illetve a mérnökökkel. Úgy gondolom, hogy nagyszerű dolgokat mutatunk ebben a szezonban.”

Marini hozzátette, hogy most vár, ahogyan mindenki más is, és a legjobb, amit tehet, hogy a Katari Nagydíj hétvégéjére koncentrál. A 26 éves versenyző elárulta, hogy mire számít a következő forduló során, amely abból a szempontból mindenképpen furcsa lesz, hogy szokatlan időpontban rendezik meg, ráadásul viszonylag frissen újraaszfaltozott pályán.

Kinek lesz az jó, ha Luca Marini a gyári Hondához igazol?

„A Ducati nagyon erős itt, szóval úgy gondolom, hogy ez egy nagyon kedvező pálya lehet nekünk – fogalmazott. – Azonban nem lesz könnyű, mert mindenki remek formában van. Jorge és Pecco a bajnoki címért harcolnak, itt is biztosan a győzelemért fognak küzdeni. Emellett arra számítok, hogy a KTM és az Aprilia nagyon jól fognak működni. Mivel újraaszfaltozták a pályát, más lesz a helyzet, mint tavaly. Az első szabadedzés nem lesz annyira meghatározó, hogy mindenkinek kiderüljön a potenciálja, az edzés viszont nagyon fontos lesz.”