back to top
2024. május 09. 04:35
KezdőlapMotoGPSokat sejtető szavak Martíntól a borzalmas futama után: Ellopták tőlem a bajnoki...

Sokat sejtető szavak Martíntól a borzalmas futama után: Ellopták tőlem a bajnoki címet

Jorge Martín szavai erősen arra utalnak, hogy szerinte szándékosan szúrtak ki vele egy rossz gumival a Katari Nagydíjon. A Pramac versenyzője ezzel együtt bízik benne, hogy Valenciában őt fogják megkoronázni.

Katasztrofálisan alakult Jorge Martín számára a Katari Nagydíj főfutama. A spanyol pilóta az ötödik helyről kezdhette meg a futamot, ám a szörnyű rajtja után nem tudott közeledni az élmezőnyre. Végül a tizedik helyen ért célba, és minden bizonnyal köszönetet mondhat csapattársának, Johann Zarcónak, aki mögötte motorozva védte, amikor csak tudta. Mivel riválisa, Francesco Bagnaia második lett, 21 pontra nőtt a kettőjük közötti különbség, így a 25 éves motorosnak már nem csak a saját kezében lesz a sorsa a valenciai szezonzáró fordulóban.

Di Giannantonio legyőzte Bagnaiát, aki a felesleges manővere ellenére is közel került a címvédéshez

Martín a versenyen meg sem közelítette a sprintet megnyerő önmagát. A rajtnál kipörgött a hátsó kereke, és már akkor is meg kellett fognia egy esést. Ezt azonban kívülről még rá lehetett fogni arra, hogy az edzéseken rosszul sikerültek a próbarajtjai, a szombat esti pedig a kivétel volt, nem a szabály. Ami viszont utána történt, arra nincs logikus magyarázat, legalábbis ha az ember nem gyárt összeesküvés-elméleteket. Az ötszörös MotoGP-futamgyőztes viszont gyártott, legalábbis szavai erősen erre utaltak.

„Nem is tudom, nehéz megmondani, úgy tűnik, elfelejtettem motorozni – kezdte az értékelést nyilvánvaló iróniával. – Szerintem már az elején látszott, amikor a hátsó kerekem elkezdett kipörögni. Olyan volt, mint egy kő, és ez általában akkor történik, amikor koszos a pálya, és a gumiban harminc kör van, de nem ez volt a helyzet, mivel a rajtrácson voltunk, az abroncs pedig új volt. Nagyon csalódott vagyok, hogy egy rossz gumi miatt dől el a bajnokság, de velem ez történt. Kár érte, de ez van.”

Martín hozzátette, végig szenvedett, ami kívülről is egyértelmű volt. A Pramac versenyzője elárulta, nem volt hátsó tapadása, nem tudta jól megfékezni, majd befordítani a motort, aztán gázt adni. Összességében úgy érezte, mintha nedves pályán kellett volna motoroznia. Hogy konkrétan milyen magyarázatot sejt, azt nem mondta meg, de továbbra is arra utalgatott, hogy külső erők befolyásolták a Bagnaiával folytatott küzdelmét.

„Maguk is kitalálhatják, mi történt, és onnantól kezdve próbáltam kezelni a helyzetet, de minden kanyarban úgy éreztem, hogy elesek a hátsó [abroncs] miatt – fogalmazott. – Kár, hogy egy nagyszerű szezon és kemény munka után úgy érzem, ellopták tőlem a bajnoki címet. Szerintem már a mostani futam előtt odaérhettem volna, jelenleg viszont már nagyon nehéz.”

Martín végül 6 pontot szerzett, és úgy gondolja, hogy ezt a tapasztalatának köszönhetően érte el. Bár matematikai esélye még van, innentől kezdve nagyon nehéz dolga lesz Valenciában, és az már most biztos, hogy ha Bagnaia dobogós lesz a főfutamon, akkor ő lesz a világbajnok. Martín ugyanakkor még mindig bízik benne, hogy sikerül megfordítania az állást párharcot.

„Valenciában bármi megtörténhet – szögezte le. – Pecco hibázhat. Biztosan meg tudom nyerni mindkét futamot, de csak akkor, ha nem olyan gumim lesz, mint ma. Az biztos, hogy még nem dőlt el [a bajnoki cím], de nem ugyanaz, hogy közel vagyunk, mint az, hogy ilyenek a körülmények egy [rossz] gumi miatt. Kicsit bosszús vagyok, de úgy érzem, hogy nem a pályán vertek meg minket, hanem azon kívül. Szóval meglehetősen nyugodt vagyok, és úgy érzem, megérdemeljük a bajnokságot.”

Hiába tehát Martín szombati győzelme, ő és a Pramac összességében csalódottan zárta a hétvégét. Egyvalaminek viszont örülhetnek: a sprintfutamon sikerült bebiztosítani a csapat-világbajnoki címet a gyári Ducatival és a VR46-tal szemben. Ezzel történelmet írtak, ugyanis ők az első szatellitcsapat, amely felért a csúcsra az istállók közötti pontverseny 2002-es indulása óta.