2024. február 29. 07:22
KezdőlapMotoGPA Ducati sportigazgatója elárulta, miért fogadták el a számukra kedvezőtlen szabályokat

A Ducati sportigazgatója elárulta, miért fogadták el a számukra kedvezőtlen szabályokat

Paolo Ciabatti kijelentette, a Ducati a sportág érdekében fogadta el az új koncessziós szabályrendszert, amely rövid távon egyértelműen hátrányos számukra. A bolognai gyártó sportigazgatója hangsúlyozta, a japánoknak fel kell zárkózniuk, de az előírásokat úgy alkották meg, hogy ne járjanak „extrém” következményekkel.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a MotoGP-ben elfogadták az új koncessziós szabályrendszert. Ennek értelmében a következő szezontól a korábban szerzett pontok határozzák meg, hogy melyik gyártó milyen engedményeket kap a következő félévben, majd az akkori állapot alapján utána változhat az egyes gyártók besorolása.

Megszületett a döntés, ilyen engedményeket kap a Honda és a Yamaha a MotoGP-ben

Jelenleg a Honda és a Yamaha élvezheti az új előírások előnyeit, hiszen ők a legalsó, azaz D kategóriába kerültek, ahol a legnagyobb szabadságot kapják meg. A másik véglet a Ducati, amelyet az idén elért eredményei alapján az A kategóriába tettek, vagyis rájuk vonatkoznak a legszigorúbb szabályok. Felmerül a kérdés, hogy miért fogadtak el egy olyan szisztémát, amely rövid távon nyilvánvalóan kedvezőtlen számukra.

Mindig is azt mondtuk, hogy készen állunk olyan megoldást találni, melynek révén a nehéz helyzetben lévő gyártók, vagyis most a két japán gyártó, képesek lesznek felzárkózni – nyilatkozta a MotoGP hivatalos honlapjának Paolo Ciabatti, a Ducati sportigazgatója. – Mivel mindketten szereztek dobogót [2023-ban], a jelenlegi koncessziós rendszer nem nyújtott volna nekik extra segítséget [2024-re]. Olyan bajnokságot szeretnénk, ahol minden gyártónak elfogadható esélye van arra, hogy versenyképes legyen. A korábbi szabályokkal nagyon nehéz lett volna [felzárkózni], mert a motorblokk- és az aerodinamikai fejlesztés korlátozott volt, és a gyári pilótákkal nem lehetett tesztelni.”

Ahogyan arra az olasz szakember is célzott, a 2014-ben bevezetett szabályok értelmében egy gyártó akkor kaphat kedvezményeket az adott évre, ha az előző idényben egyáltalán nem szereztek dobogót. Többek között a Ducati is ennek köszönheti, hogy anno fel tudott zárkózni, de az Aprilia, a KTM és a Suzuki is élt ezzel a lehetőséggel. Most viszont azokat a gyártókat kell kisegíteni, amelyek pár éve még uralták a sorozatot.

„[A régi rendszerről] a MotoGP-nek egy másik korszakában döntöttek, amikor a japánok voltak az élen – fogalmazott Ciabatti. – Mostanra megváltozott a helyzet, a Ducati kiváltságos pozícióban van. A többi európai gyártó nagyon közel van, a két japánnak pedig, bármilyen okból is, de fel kell zárkóznia és vissza kell kerülnie oda, ahol lennie kellene. Szóval egy ponton el kell fogadni, hogy kissé »megbüntetnek«. Nem lesz szabadkártyánk, a tesztelésre felhasználható gumik [száma] pedig korlátozott, a többiek nagyobb szabadságot kapnak.”

Nem elégedett az új engedményekkel az Aprilia vezére

A helyzetet az adott szezon lezárásakor, valamint a nyári szünetben, tehát évente kétszer vizsgálják felül. Ez fontos, hiszen matematikailag előfordulhat, hogy a Ducati visszaesik a C-be, illetve a Yamaha felkerül a B-be, vagyis rögtön két kategóriát ugranak egyik vagy másik irányba. Ciabatti kiemelte, hogy ezzel azt akarták elérni, hogy a segítség ne legyen túlzó mértékű.

Az új rendszerben évente kétszer felülvizsgálják [a helyzetet], hogy ezek az előnyök ne járjanak extrém következményekkel – jelentette ki. – Ez csak arról szól, hogy elérjék az élen álló gyártók szintjét. Tehát a sportág érdekében elfogadjuk ezt az új rendszert, amely remélhetőleg felgyorsítja a japán márkák talpra állását.