2024. február 21. 09:17
KezdőlapMotoGPLorenzo: Elrendeltetett, hogy Acosta világbajnok lesz a MotoGP-ben

Lorenzo: Elrendeltetett, hogy Acosta világbajnok lesz a MotoGP-ben

Àlex Crivillé és Jorge Lorenzo szerint fényes jövő vár Pedro Acostára. A két spanyol világbajnok honfitársuk dicséretén kívül azt is elmondta, hogy mely tényezők játszottak szerepet abban, hogy a Acosta ilyen fiatalon ekkora eredményeket tudjon elérni.

Pedro Acosta az elmúlt három évben szabályosan berobbant a motorversenyzés világába. A még mindig csak 19 éves spanyol első szezonjában bajnok lett a Moto3-ban, idén pedig második próbálkozásra a Moto2-ben is felért a csúcsra. Ráadásul ezzel mindkét kategóriában a valaha volt legfiatalabb világbajnok lett, illetve az első pilóta a modern korszakban, aki karrierje első három évében ezen kettő géposztályban a tabella élén tudott végezni.

Acosta már első évében a MotoGP vb-címéért harcolhat? – reagált az újonc

Acosta jövőre már a MotoGP-ben fog versenyezni a GasGas színeit képviselve. A mazarróni cápa a valenciai teszten ülhetett fel először új motorjára, és a bemutatkozása nagyon jól sikerült. Ez a spanyol rajongókat is bizakodóvá tehette azzal kapcsolatban, hogy hamarosan újra az ő zászlójuk alatt nyer valaki világbajnoki címet a királykategóriában, ebben az optimizmusban osztozik a nézőkkel Jorge Lorenzo és Àlex Crivillé is.

„Brutális, brutális. Nehéz szavakat találni arra, hogy Pedro Acosta mit ért el az elmúlt három évben. Tavaly a sérülése miatt nem tudott harcolni a Moto2-világbajnoki címért, viszont én úgy gondolom, hogy meg van írva a sorsa. Elrendeltetett, hogy világbajnok lesz, a Moto3-as és Moto2-es kategóriákban már volt is, de majd MotoGP-ben is lesz” – nyilatkozta Lorenzo a DAZN-nak.

„Azt hiszem, hogy olyan versenyző, mint Pedro Acosta, alig egy vagy kettő születik tíz évente, neki tényleg mindene megvan ehhez. Tehetséges, fegyelmezett, szorgalmasan dolgozik, kitartó és olyan természetességgel nyeri meg a versenyeket, mintha csak ennie vagy sétálnia kellene, és a kitűzött céljai is megfelelően nagyok. Ráadásul ez nemcsak a pályán van így, hanem azon kívül is, nagyon kedves, vicces, alázatos, természetes, mindenki szereti, ő tényleg mindent tud.”

Lorenzo és Crivillé jól tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember világbajnok legyen, hiszen előbbi ötször, utóbbi kétszer emelhette fel a szezon legjobbjának járó trófeát.

„Mit lehet elmondani Pedro Acostáról, amit még nem mondott el valaki? Először is, már most kétszeres világbajnok, pedig csak három éve versenyez a gyorsaságimotoros-vb futamain, és egyben ő a Moto2 történetének legfiatalabb bajnoka. Azt már most lehet tudni, hogy teljesen mindegy, hányszor emlegetjük, hiszen valójában az eredményei önmagukért beszélnek, hangosan és tisztán. Bárkinek könnyű feladat lenne a statisztikáinak átnézése, akár olyasvalakinek is, aki a motorversenyzésben kevésbé járatos” – mondta Crivillé.

„Ostoba” hibát követett el a debütáló Acosta, aki így is nagyon boldog első MotoGP-tesztje után

„Az eredményei mögött áldozat, szenvedés, tehetség, eltökéltség, még több eltökéltség, edzés és még több edzés áll. Egy bajnok nem a semmiből jön, ezt mindenki tudja. Az ő jelleme, alázata, spontaneitása, tanulásra való vágya és az a képessége, hogy meg tud maradni a földön minden helyzetben, mind segítette abban, hogy elérje ezeket az eredményeket. A legszebb az egészben, hogy minden célt el fog érni, amelyet kitűz maga elé, hiszen Acostából csak egy van.”