back to top
2024. május 09. 08:04
KezdőlapMotoGPKiderült, milyen megjegyzésekkel illette Marc Márquez a Ducati motorját

Kiderült, milyen megjegyzésekkel illette Marc Márquez a Ducati motorját

Marc Márquez jó néhány területen kiválónak tartja a Ducatit, miután a valenciai teszten bemutatkozott rajta. Ugyanakkor van pár pont, ahol szerinte lehetne javítani a Desmosedici GP23-ason.

Marc Márquez múlt héten, a valenciai teszten mutatkozott be a Gresini csapatánál, és próbálhatta ki a Ducati motorját. A nyolcszoros világbajnoknak nem kellett sok idő ahhoz, hogy belerázódjon, és végül a negyedik helyet szerezte meg úgy, hogy a legjobb körébe egyértelműen belehibázott az utolsó kanyarban, vagyis még maradt benne tartalék.

Marc Márquez mosolya rossz hír az ellenfeleknek, véli Pedrosa

A spanyol versenyzőt hivatalosan az év végéig köti szerződés a Hondához, ezért nyilvánosan nem beszélhet új munkaeszközéről, ám a közvetítésben olykor lehetett hallani, hogy mit mond versenymérnökének, Frankie Carchedinek. A DAZN pedig ki is gyűjtötte Márquez észrevételeit, aki nem meglepő módon igencsak elégedett volt a Desmosedici GP23-assal, de azért látott olyan területet, ahol lehet javulni.

Ami talán a legfontosabb, hogy a 30 éves pilóta szerint a Ducati kiváló hátsó tapadással rendelkezik. A Hondánál eltöltött utolsó időszakában többször is megemlítette, hogy ennek hiánya óriási nehézséget okoz neki. Igaz, egykori csapattársa, Joan Mir szerint a japán gyártó jelentős mértékben fejlődött ezen a téren a valenciai tesztre.

Márquez a Ducati versenyzőit figyelve korábban arra számított, hogy a kanyarokban lesznek nehézségei, ám miután ráült a motorra, nem tapasztalt ilyesmit. Sőt, a Desmosedici irányítása fizikailag sokkal kevésbé megterhelő, mint az RC213V-é, és az olasz gyártó versenygépe jóval fürgébben vált irányt, mint a Honda.

Michele Pirro, a Ducati tesztpilótája nemrég arról számolt be, hogy Márquez lényegében nem látott hibát a motorban. Bár a hatszoros MotoGP-világbajnoknak valóban kevés kifogásolnivalója volt, de azért látott néhány területet, ahol szerinte javulniuk kéne. Ezek közül az egyik a motor ergonómiája volt, amellyel kapcsolatban minimális változtatásokat kért, hogy komfortosabban érezze magát az ülésen.

Marc Márquez nem talált hibát a Ducatiján

Emellett úgy véli, hogy a motor elején és hátulján is lehet javítani, előbbi esetében a kigyorsítási, utóbbinál a fékezési fázisok tekintetében. Márquez ugyanis úgy érezte, hogy a motor mindkét alkalommal túlságosan megemelkedett, ami nyilvánvalóan nem ideális. Ettől függetlenül ez alapján mindenképpen kijelenthető, hogy összességében rendkívül pozitív benyomásai vannak a versenygépről.