back to top
2024. július 25. 03:14
KezdőlapMotoGPMarc Márquez nem talált hibát a Ducatiján

Marc Márquez nem talált hibát a Ducatiján

Michele Pirro elárulta, a versenyzők többségéhez hasonlóan őt sem lepte meg, hogy Marc Márquez nagyon hamar alkalmazkodott a Ducatihoz. A bolognai gyártó tesztpilótája azt is elmondta, hogy a nyolcszoros világbajnok nem nagyon talált hibát a Desmosedici GP23-ason.

Marc Márquez egy hete debütált a Gresini csapatánál a MotoGP valenciai tesztjén, ahol kipróbálhatta jövő évi munkaeszközét, az idei Ducatit. A spanyol versenyző meglehetősen hamar felvette a ritmust, és első etapja végén feljött a harmadik helyre. A délután folyamán vezetett is, végül negyedik lett, 171 ezreddel elmaradva az élen végző Maverick Viñales mögött, egy olyan körrel, amelyben egyértelműen maradt még idő.

Az Aprilia elsőségével búcsúzott az idei évre a MotoGP, Marc Márquez erősen kezdett a Ducatival

A 30 éves motoros bemutatkozását rendkívül nagy érdeklődés övezte, kollégáit azonban nem lepte meg, hogy szinte azonnal sikerült ráéreznie a Desmosedici GP23-asra. Francesco Bagnaia már az átigazolás bejelentése után kijelentette, hogy jó szereplésre számít leendő márkatársától, de Jorge Martín és Fabio Quartararo is leszögezte, hogy egyáltalán nem csodálkozik. Ahogyan Michele Pirro sem.

„Mintha már idén ezen a motoron ment volna” – így látják riválisai Marc Márquez első napját a Ducatival

Egy pillanatra félretéve a szurkolókat, azok számára, akik közel élnek ehhez a világhoz, vitathatatlan tény volt, hogy Márquez rátalált a megfelelő érzetre a Ducatin, hiszen ő egy nyolcszoros világbajnok és egy olyan versenyző, aki már rengetegszer nyert – nyilatkozta a Ducati tesztpilótája a GPOne.com-nak. – Egyértelmű, hogy az elmúlt néhány éve nehéz volt, de már a Hondával is megmutatta, hogy amikor egy kicsit több kockázatot akart vállalni, még mindig a leggyorsabbak között volt. Személy szerint nem lepődtem meg, épp ellenkezőleg, ez megerősítette, hogy a motorunk sokoldalú minden pilóta számára. Büszke vagyok rá, és büszkék is lehetünk a Ducatinál dolgozó srácokkal végzett munkára, és arra, hogy Márquez ezt választotta.”

Márquezen már az első etapja után látszott, hogy elégedett, amikor a garázsban látványosan elmosolyodott. Persze ezzel együtt még a mezőny legjobb motorján is láthatott, érzékelhetett hibát, de Pirro elmondása alapján az 59-szeres MotoGP-futamgyőztes lényegében tökéletesnek tartja a versenygépet. Ez pedig igencsak elégedetté teszi az olasz versenyzőt.

Marc Márquez mosolya rossz hír az ellenfeleknek, véli Pedrosa

„Az egyik dolog, amiről beszéltünk egymással, hogy 2016-ban nem tudott a Ducatihoz jönni, most pedig egy Ducatit választott, hogy újra nyerjen, és ez egy pozitívum – jelentette ki. – Nem mondott sokat, de amiket láttunk, például az arca, vagy hogy nagy kockázatvállalás nélkül ment körülbelül ötven kört, azok szerintem a legjobb válaszok. A Ducati versenyzőjeként és tesztpilótájaként, akinek információkat kell átadnia a technikusoknak, határozottan fontosnak tartottam, hogy megkérdezzem tőle, miben lehetne javulni, és a papír nagyon üresen maradt. Ez elégedettséget okoz, mert amikor megérkeztem a Ducatihoz, mi voltunk azok, akiknek a japán gyártókat kellett másolniuk, míg most fordított a helyzet.”

Pirro a 2013-as idényre utal, amikor az olasz gyártó mélyponton volt, hiszen versenyzői egyetlen alkalommal sem állhattak fel a dobogóra. A koncessziónak is köszönhetően aztán fokozatosan javultak, de a Honda és a Yamaha dominanciája még évekig folytatódott, az említett időszaktól számítva csak a 2016-os Osztrák Nagydíjon sikerült megtörni a győzelmi sorozatukat. Ráadásul pont a Ducatinak jött össze a bravúr Andrea Iannone révén, majd a következő évben Andrea Doviziosónak az utolsó fordulóig volt matematikai esélye az egyéni világbajnoki címre, ám ez végül csak öt évvel később jött össze Francesco Bagnaiának.