back to top
2024. május 10. 07:07
KezdőlapMotoGPMarc Márquez szerint nemcsak ő, hanem a Honda is jól jár a...

Marc Márquez szerint nemcsak ő, hanem a Honda is jól jár a távozásával

Marc Márquez úgy véli, mind ő, mind a Honda profitálhat abból, hogy a szezon végén elváltak az útjaik. A spanyol pilóta ismét versenyképessé válhat, míg egykori munkaadója nagyobb összeget fordíthat a motorfejlesztésre.

A MotoGP idei átigazolási piacának egyértelműen legnagyobb horderejű híre, hogy Marc Márquez tizenegy szezon után elhagyja a Hondát, és a Gresinihez igazol, ahol egy 2023-as Ducatival fog versenyezni. Bár a 30 éves pilóta saját bevallása szerint rendkívül nehezen hozta meg ezt a döntést, nyilvánvalóan nem véletlenül távozik legnagyobb sikerei helyszínéről.

2021 óta ugyanis egyetlen futamot sem nyert, és dobogóra is csak néhányszor állhatott. Tavaly ezt még lehetett magyarázni a sérülésével, illetve a műtétből történő felépülésével, idén viszont egyértelműen látszott, hogy a motor nem versenyképes. Ebből a szempontból tehát egyértelmű, hogy miért volt szükség a váltásra.

Az én szempontból könnyű megmagyarázni – válaszolta az Autosport kérdésére. – A Hondával mindig is rendkívül őszinte, tiszta és nagyon jó volt a viszonyunk. Emellett tizenegy, szerintem nagyon sikeres évünk volt egy olyan kapcsolatban, amelyben mindenki nyert. Úgy gondolom, hogy ez a mostani, a jövő évre vonatkozó is egy win-win döntés. Hogy miért? Mert egy olyan motorra fogok átülni, amelyik vezeti a bajnokságot, és [ezen] próbálom meg elérni a célomat, hogy újra versenyképesnek érezzem magam. Ez nem jelent győzelmet, csupán azt, hogy versenyképesek érzem magam, és kényelmesebben motorozom, néhány futamon pedig megpróbálok az első helyekért harcolni.”

Ő maga nem vállalta, de csapattársát rávette a motokrosszozásra a búcsúzó Marc Márquez (videó)

Ezt a részét tehát valóban nem kell túlmagyarázni, de mi a helyzet a Honda szempontjával? A japánok elvesztették történetük legsikeresebb pilótáját, és a helyére érkező Luca Marini képességek terén nyilvánvalóan nem veheti fel vele a versenyt. Márquez mégis azt gondolja, hogy eddigi munkaadója is jól jár azzal, hogy nem tölti ki a szerződését, el is mondta, hogy miért.

„A valóság az, hogy az összes költség, amit nekem fizettek, a motorra megy – jelentette ki. – Ez is fontos. Nekem az volt a komfortzónám, hogy itt maradjak és motorozzak, elfogadjam a fizetést, és ne legyen rajtam nyomás. Azonban úgy gondolom, most az a legjobb a projekt számára, hogy ezt az egészet a motor [fejlesztésébe] fogják fektetni. A Honda az Honda, velem vagy nélkülem, de vissza fog térni. Hiszem, hogy meg tudják csinálni.”

Bár ezzel kapcsolatban legkorábban jövőre lehet ítéletet hirdetni, a valenciai teszt alapján mindkét fél optimista lehet. Márquez a negyedik helyen végzett úgy, hogy hagyott a körében, ráadásul nem volt teljesen egészséges, de a Honda is biztatóan teljesített. Marini tizedikként zárt, de Joan Mir is elégedett volt az újításokkal. Ezzel kapcsolatban Emilio Pérez de Rozas, az El Periodico újságírója úgy értesült, hogy az RC213V nyolc kilogrammal könnyebb lett, ami az egyéb fejlesztésekkel együtt jelentősen javította a versenygép vezethetőségét.