Kevin Schwantz felidézte, hogy a doningtoni pálya egyik szakasza még számára is egészen félelmetes volt. A gyorsaságimotoros-világbajnokság 500 köbcentis kategóriájának 1993-as világbajnoka a legszebb emlékeiről és a példaképeiről is beszélt.
Kevin Schwantz egyértelműen ott van a gyorsaságimotoros-világbajnokság legendái között. Bár csupán egy világbajnoki címig jutott, és az addig élen álló Wayne Rainey súlyos balesete valamennyire azt is „megcsillagozza”, de 25 futamgyőzelmével a mai napig a tizedik helyen áll a vonatkozó ranglistán. A legkésőbb megszerzett első vb-cím tekintetében pedig Àlex Crivillével holtversenyben máig csúcstartó, hiszen mindketten a nyolcadik 500-as idényükben értek fel a csúcsra.
Schwantz összesen négy futamot nyert a Donington Parkban, amivel egészen Valentino Rossi érkezéséig a pálya királyának számított a legmagasabb géposztályban. Azonban nem csak kellemes emlékek, vagy még inkább érzések fűzték ehhez a helyszínhez. „Azt mondanám, hogy a Donington Park, a Craner-kanyar felé vezető lejtő – válaszolta a La Gazzetta dello Sportnak arra a kérdésre, hogy melyik pályarésztől tartott a legjobban. –Azon a szakaszon néha tényleg megállt az ember szíve. Elképesztő volt.”
Schwantz arra is felelt, hogy mi volt pályafutása legszebb emléke. Érdekes módon nem az első futamgyőzelmet vagy a világbajnoki cím megszerzésének pillanatát mondta, sőt, még csak nem is lehet teljes bizonyossággal beazonosítani, hogy pontosan melyik futamról van szó. Az általa említett helyszínen ugyanis 1990-ben, 1991-ben és 1993-ban nyert, ezek közül egyedül utóbbit lehet kizárni, hiszen Eddie Lawson akkor már nem volt a mezőnyben. Az első alkalom annyiban különbözik a másodiktól, hogy akkor a két honfitársával együtt ünnepelhetett a dobogón, ezzel együtt a megfogalmazás nem egyértelmű.
Az amerikai legenda szerint most könnyebb a MotoGP-ben, azt is elárulta, miért
„Talán az egyik, Assenben, Hollandiában aratott győzelmemet mondanám – jelentette ki. – A futam után láttam, hogy rengeteg texasi és Lucky Strike Suzuki-zászlóval szállták meg a pályát. Tudom, hogy nem sajátíthatom ki az összes amerikai zászlót, mert Rainey és Lawson is ott volt. Nagyon kellett figyelni, mert mindenhol emberek voltak a pályán, de ez nagyon különleges érzés volt.”
Schwantz nyilvánvalóan sokak számára volt példakép, de felmerül a kérdés, hogy ő kit tekinthetett annak. Az amerikai pilóták közül leginkább idősebb Kenny Roberts jöhetne szóba, akinek a sikereit tizenévesen figyelhette, de a most 59 éves exmotoros nem az ő nevét mondta, sőt, egyik ismert korábbi pilótát sem említette, hanem maradt a családjánál.
„Csak húszéves koromban kezdtem el a gyorsasági motorozást – fogalmazott. – A nagybátyám dirt track-versenyző volt, és talán ő volt a példaképem, ami a pilótákat illeti. Ami a többi [területet] illeti, egyértelműen édesapám. Munka után imádott terepmotorozni, és amikor csak lehetősége volt rá, elvitt engem. Részben ez alakította ki bennem a versenyzés iránti szenvedélyt.”
Sokan megkapják azt a kérdést, hogy mivel foglalkoztak volna, ha a versenyzés valamilyen okból nem jön össze, így történt ez Schwantz-cal is. „A szüleimnek volt egy Yamaha-kereskedésük – árulta el. – Szóval ott dolgoztam volna életem hátralévő részében, vagy nem is tudom. Azonban rátaláltam a gyorsasági versenyzésre, a többi pedig már történelem.”