back to top
2024. május 09. 00:37
KezdőlapMotoGPA többi gyártó csak néhány lépésre van a Ducatitól az onnan távozó...

A többi gyártó csak néhány lépésre van a Ducatitól az onnan távozó Zarco szerint

Johann Zarco elárulta, miben tartja igazán kiemelkedőnek a Ducatit, de hozzátette, a többieknek csak néhány módosításra van szükségük ahhoz, hogy utolérjék az olasz gyártót. A bolognaiaktól távozó versenyző felidézte a váratlanul sikeres tavalyi idényt.

A Ducati valósággal letarolta a mezőnyt a MotoGP tavalyi szezonjában. A bolognai gyártó az idény húsz főfutamából tizenhetet megnyert, és ugyanennyi pole pozíciót szerzett. A konstruktőri tabellán kereken 700 pontot gyűjtöttek, közel kétszer annyit, mint a 373 egységgel a második pozícióban záró KTM, a többiekkel szemben pedig tényleg megvolt a legalább kettes szorzó.

Ráadásul a Ducati az egyetlen, amelynek minden állandó versenyzője legalább egyszer felállhatott a dobogóra, mindezt úgy, hogy a többiek kettő vagy négy pilótájával szemben ők nyolc motorost alkalmaznak. Ráadásul ebből heten legalább egy sprint- vagy főversenyt meg is nyertek. Többek között Johann Zarco is, aki szerint ebben rejlik az olasz márka igazi varázsa, de úgy véli, a többiek valójában nincsenek annyira messze tőlük.

„A Ducati abban volt elképesztő, hogy olyan motort készített, amellyel mindenki nyerhet – nyilatkozta. – Minden egyes versenyzőnek lehetőséget adnak, hogy futamokat nyerjen és dobogós helyezésekért küzdjön, azzal, hogy mindenkinek megtalálják a jó érzetet a motoron. Ez az, amiben fantasztikusak voltak. Ugyanakkor, ha mindent kielemzünk, a különbség nem olyan nagy, és ez sok reményt adhat a többieknek, mert egy vagy néhány változtatás a többi motort is a csúcsra fogja vinni.”

A gyári Ducati főnöke szerint soha nem vetemednének arra, amitől tavaly sokan tartottak

A francia versenyző tavaly megszerezte élete első futamgyőzelmét a királykategóriában a Ducatival, a Pramac színeiben. Utóbbi kifejezetten jól szerepelt, hiszen Jorge Martín révén az utolsó futamig harcoltak az egyéni világbajnoki címért, a csapatok között pedig az élen végeztek, megelőzve a címvédő Francesco Bagnaiát is foglalkoztató gyári Ducatit. Ezzel a MotoGP-korszakban először fordult elő, hogy szatellitistálló zárt a tabella tetején.

„Nagyon jó visszatekinteni erre a szezonra és a szép dobogós helyezésekre, amelyeket együtt szereztünk – fogalmazott Zarco. – Jól kezdtem az idényt, és több pontot szereztem Jorgénál, de a Le Mans-i sprintversenyen aratott győzelmétől kezdve Jorge elképesztő volt, szinte nem is szállt le a dobogóról, és a bajnoki címért küzdött. A szezon elején nem számíthattunk [a csapat-világbajnoki címre], talán azt gondoltuk, hogy Pecco és [Enea] Bastianini szerzi a legtöbb pontot. Szóval igencsak büszke vagyok, hogy részese lehettem ennek.”

A sikerek ellenére Zarco az idény végén elhagyta a Pramacot, illetve a Ducatit, és az LCR Hondánál folytatja pályafutását. A monacói alakulatnál rövid távon aligha számíthat ennyire jó eredményekre, hiszen a japán márka az utolsó helyen zárt a gyártók között, és évek óta szenved. Ugyanakkor Luca Marinivel és Brad Binderrel együtt a mezőny azon három pilótája közé tartozik, akiknek nem idén jár le a szerződésük, így papíron nem kell aggódniuk a jövőjük miatt.