2024. február 29. 07:19
KezdőlapMotoGPGardner: Nagyon rosszul éreztem magam a MotoGP-ben, még a visszavonuláson is elgondolkoztam

Gardner: Nagyon rosszul éreztem magam a MotoGP-ben, még a visszavonuláson is elgondolkoztam

A MotoGP-ből egy szezon után elküldött Remy Gardner úgy gondolja, hogy ok nélkül rúgta ki a Tech3, ráadásul a csapatnál nem segítettek neki a problémái leküzdésében. Az ausztrál pilóta szerint éppen ezért minél előbb szükség lenne egy versenyzői szakszervezet létrehozására.

Remy Gardner friss Moto2-es világbajnokként érkezett meg 2022-ben a MotoGP-be. A bemutatkozó idénye nem sikerült különösebben jól – a legjobb eredménye a Katalán Nagydíjon elért tizenegyedik helye volt –, de így is sokakat meglepett, hogy a Tech3 kirúgta az év végén, a helyére pedig a sorozatból azóta szintén kiszorult Pol Espargarót szerződtették.

Talán szívességet tettek neki a kirúgásával, véli a MotoGP-ből távozó versenyző

Tavaly már a Superbike-világbajnokság futamain találkozhattunk Gardner nevével, aki az elküldése után a GYTR GRT Yamahánál folytatta a pályafutását. Egyelőre úgy tűnik, hogy ebben a sorozatban végre megtalálta a számítását, az előző szezonban folyamatosan javuló teljesítménnyel a bajnoki tabella kilencedik helyén zárt, idén pedig tovább folytathatja a munkát az olasz istállónál. Ennek ellenére még maradt benne tüske az egyetlen MotoGP-szezonjával kapcsolatban.

„A MotoGP egy nagyon intenzív tanulási folyamat volt a sok kezelőszervvel meg minden mással – mondta Gardner a Fast & Curious című podcast egyik adásában. – Abban a sorozatban meg kell tanulnod, hogyan tudsz egyszerre sok dolgot kezelni. Viszont nekem a MotoGP-ben így sem mentek annyira rosszul a dolgok az elején, mégis ok nélkül kirúgtak. Senki sem adott erre magyarázatot, csak azt mondták, hogy nem vagyok elég profi. Senki sem vette észre, hogy nem voltunk messze a gyári pilótáktól, pedig ők már sokkal régebb óta a csapatnál voltak.”

„Azt mondták, hogy az általuk adott alkatrészek megfelelnek azoknak, amelyeket a gyári csapat pilótái megkaptak, de ez nem volt igaz. Kértem őket, hogy segítsenek a helyzet javításában, de nem sok mindent tettek ennek érdekében. Nagyon rosszul éreztem magam a MotoGP-ben, még a visszavonuláson is elgondolkoztam. Egyáltalán nem élveztem a motorozást, az edzéshez sem volt kedvem. Viszont amikor megkaptam a Superbike-motoromat, akkor végre megint jól tudtam magam érezni vezetés közben.”

Már több alkalommal, legutóbb éppen a tavalyi szezon végén felmerült egy versenyzői szakszervezet megalapításának szükségessége. Gardner úgy véli, hogy ezzel nem szabad tovább várni, szerinte az élmenőknek egyesített erővel ki kellene ezt harcolni. „Nem értem, hogy miért nincs még versenyzői szakszervezet a motorsportban, ez nekem óriási hibának tűnik, főleg úgy, hogy a Forma–1-ben már van ilyen. Úgy gondolom, hogy a legjobb pilótáknak összefogva kellene ezért kiállniuk. Egyértelmű, hogy sem a Dornának, sem a FIM-nek, sem senki másnak nem érdeke ezt megcsinálni, erre a mi biztonságunk miatt lenne szükség.”

A Forma–1-ben már hosszú évek óta létezik az, amit a MotoGP-ben most létre akarnak hozni

„Csak meg kell nézni, hogyan zajlik [Carlos] Tatay ügye, szerintem az egészen embertelen – utalt Gardner a súlyos balesetet szenvedő spanyol pilótára, akinek a helyi szövetség nem segített a kórházi számlái kifizetésében. – Nagyon kihasználják a pilótákat, azt csinálnak, amit csak akarnak, szóval nekünk együtt kellene megvédenünk magunkat.”