back to top
2024. október 09. 08:17
KezdőlapOffroadTöbb ezer tonna föld, több száz flakon víz – a Superenduro GP...

Több ezer tonna föld, több száz flakon víz – a Superenduro GP of Hungary legfontosabb számai

Minden eddiginél nagyobb közönség előtt rendezték meg múlt héten a Superenduro-világbajnokság budapesti fordulóját. A cikkünkben szereplő számadatokból kiderül, hogy mekkora horderejű rendezvényről is van szó.

Február 3-án tartották a Superenduro GP of Hungaryt, azaz a Superenduro-vb budapesti versenyét. Az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal nem a Papp László Sportaréna, hanem az MVM Dome volt a helyszín, vagyis a rendezvény már önmagában ezen tény miatt egyértelműen szintet lépett a korábbiakhoz képest.

Liszka a hajrában bukta el az utolsó futam dobogóját, Bolt sérülten is letarolta a mezőnyt Budapesten

Mindez a nézőszámban is megmutatkozott, hiszen körülbelül 13 ezren voltak kíváncsiak az eseményre, ahol a Prestige kategória legjobbjai mellett a magyar versenyzőket is láthatták. Ugyanakkor messze nem ez az egyetlen adat, amely megmutatja, hogy a kilátogatók mekkora volumenű rendezvénynek voltak a szemtanúi.

A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a TRP Hungary, illetve a vállalatcsoport rendezvényszervezésre specializálódott tagja, a TRP Events látta el a szervezési és a promóteri feladatokat egyaránt. Ezekben persze számos más cég is fontos szerepet vállalt: ilyen volt a Doppio, a Mitko Magyarország, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS), illetve annak enduroszakága, a Sportfive, a V-Híd Építő Zrt., a Nemzeti Sportügynökség, a KTM-Husqvarna-GasGas Centrum, a Thomas Breitling Fashion, a Red Bull és a Visual Europe Group. Rajtuk kívül az önkénteseket is meg kell említeni.

A pályaépítési munkálatokat a V-Híd végezte el ifj. Németh Kornél tervei szerint. A nyomvonal alapját 2200 tonna föld jelentette, ami 600 tonnával több a tavalyinál. Emellett 128 tonna homokot, 50 tonna sziklát, 32 erdei köbméter farönköt (egy erdei köbméter 1 méteres sorokba rendezett, 1 méter hosszúságú rönkökből álló, 1,7 méter magasságú farakást jelent), valamint 38 bányagép gumiabroncsot használtak fel. Továbbá szükség volt 2, üvegszállal erősített műanyag (ÜPE) csőre és 100 darab raklapra. Ezeket az eszközöket összesen 35 kamion szállította a helyszínre.

Superenduro GP of Hungary 2024, pályaépítés
Fotó: Makai Gergely/MGR Images

Az építés már a verseny előtti csütörtökön megkezdődött, és a munkálatok egészen a futam másnapjáig, vasárnapig tartottak, amikor lebontották a pályát. Ehhez persze rengeteg ember erőfeszítésére volt szükség: hogy mekkorára, azt jól mutatja, hogy a három nap során összesen 450 flakon félliteres ásványvíz és 640 szendvics fogyott el.

Ami magát az eseményt illeti, annak érdekében, hogy minden flottul működjön, annyi kábelre volt szükség, hogy ezeket összekötve Budapestről indulva egészen Veszprémig érnének el. A Visual Europe Group 200 lámpát biztosított a rendezvényre, ezeket 14 fénytechnikus szerelte fel, majd 7-en működtették. Továbbá biztosítani kellett, hogy a karzatra és a homlokzatra felszerelt ledfalakon megjelenjenek a bejátszások, ami egy ember feladata volt. Hangtechnikai fronton a létesítmény meglévő felszereltségét további mélynyomókkal, valamint 2-2 fülmonitorral és kézi mikrofonnal egészítették ki, illetve biztosították a futam előtti sajtótájékoztató megrendezését. Az ehhez szükséges felszerelést 2-2 fő építette, üzemeltette, majd bontotta le. A cég tájékoztatása alapján egy projektvezető mellett nagyságrendileg 20 fő vett részt a munkálatokban.