2024. április 13. 23:41
KezdőlapMotoGPAz első futamok a teljes idény alakulását meghatározzák Marc Márquez versenymérnöke szerint

Az első futamok a teljes idény alakulását meghatározzák Marc Márquez versenymérnöke szerint

Frankie Carchedi úgy véli, az első három–négy futam a teljes szezon alakulását meghatározza Marc Márquez számára, mivel ekkor dől el, hogy milyen szintről indulnak. A spanyol pilóta versenymérnöke arról is beszélt, hogy neki és kollégáinak is vannak kedvelt és kevésbé kedvelt pályáik, valamint azt is elmondta, hogyan várta a nyolcszoros világbajnok érkezését.

Alig három és fél hét, és elkezdődik a 2024-es MotoGP-világbajnokság, ami egyben azt is jelenti, hogy Marc Márquez éles körülmények között is bemutatkozik a Ducatin. A Hondától a Gresinihez igazoló versenyzőtől sokan azt várják, hogy minimum harcolni fog a világbajnoki címért, ám ő maga többször is igyekezett csillapítani a kedélyeket ilyen téren.

A nyolcszoros világbajnok a csapatváltás mellett új versenymérnököt is kapott, hiszen a Hondából csak egy embert, tudott magával vinni. Frankie Carchedi 2020-ban világbajnoki címhez segítette Joan Mirt, tavaly pedig Fabio Di Giannantoniót előbb dobogóig, majd futamgyőzelemig juttatta. A brit szakember szintén óvatosan várja a szezont.

Egy szakíró szerint Marc Márquez direkt tévesztett meg mindenkit a teszten nyújtott teljesítményével

„Csak annyit mondhatok, hogy az év előrehaladtával javulni fogunk – nyilatkozta a Crash.net-nek adott interjújában. – Minden az első három–négy versenyen múlik, hogy a kiindulási pont milyen magasan van, és mennyire kell építkezni. Aztán majd megtudjuk, milyen évet tudunk teljesíteni. Szerintem az emberek elfelejtik, hogy egy teszten nem könnyű a leggyorsabbnak lenni, de amikor az embernek három nap alatt százötven–kétszáz köre van, akkor van ideje arra, hogy az élre kerüljön. Katar előtt van egy teszt, de amikor Portimãóba megyünk, körülbelül húsz körünk lesz, és utána közvetlenül a Q2-be kell kerülni. Ekkor tudjuk meg, mennyire állunk készen. Mert kell egy csomag, egy alap és minden más, ami azonnal működik. Aztán az ember már jobban sejti [hogy mire vagyunk képesek].”

Bár a Ducati az elmúlt években a mezőny legjobb motorja volt, és jó esély van rá, hogy ez idén is így lesz, Carchedi kiemelte, hogy nem könnyű hozzászokni a Desmosedicihez. „Ez egy teljesen más motor – hangsúlyozta. – Időbe telik [megszokni]. Nem véletlenül tartott Pecco [Bagnaiának] a negyedik évéig [hogy világbajnok legyen]. Az első pár évben negyven–ötven pontot szerzett. Jorge Lorenzo kezdetben küszködött.”

Márquez a malajziai teszten a hatodik pozíciót szerezte meg, 588 ezreddel elmaradva az élen záró Francesco Bagnaiától. Ez a valenciai negyedik helyéhez és jóval kisebb lemaradásához képest visszalépésnek tűnik, de több tényező is árnyalja ezt a képet. Egyrészt a tavaly év végi teszten sokan nem futottak gyorskört, másrészt a spanyolországi pálya jobban fekszik a 31. születésnapját szombaton ünneplő pilótának, mint a sepangi. Sőt, nemcsak neki, hanem Carchedinek is.

„Marc korábban elmondta, hogy [a valenciai] egy olyan pálya, amelyet kedvel, és én is mindig nagyon kedveltem – fogalmazott. – Diggia tavaly jól teljesített, én pedig Joannal nyertem ott. Nem hiszem, hogy [a versenymérnökök] különböznek a pilótáktól. Az embernek versenymérnökként is vannak olyan pályái, amelyek elég jól működnek számára, és olyanok is, amelyek talán nem annyira jók. Sepang vélhetően az egyik legkevésbé előnyös számomra és Marc számára is. Ebben az értelemben majdnem tökéletes. Majd meglátjuk, hol tartunk.”

Márquez: tavaly hoztam olyan döntéseket, amelyeket lehet, hogy meg fogok bánni a jövőben

Ha mindezek mellett azt is figyelembe vesszük, hogy Márquezt az első napon technikai problémák hátráltatták, akkor ez a hatodik hely már nem is hangzik olyan rosszul. A brit szakember azt is elmondta, hogy számára a jó üléspozíció megtalálása jelentette a prioritást, valamint az, hogy segítsen Márqueznek abban, hogy megértse a motort. Továbbá azt is elárulta, hogy olyasmivel is kísérleteztek, ami rövid távon nem hozott nekik hasznot.

„Az ember néha kipróbál olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül jelentik azt, hogy gyorsabban megy, hanem azért [teszi], hogy megértse, mit csinál [a motorral] – magyarázta. – Mivel lehet, hogy egy másik pályán szükség lesz az ezáltal előidézett változásra. Szóval szinte kísérletezünk. Ez Marc javára válik. Valamilyen szinten kicsit tavaly is csináltam, de most már van egy év a hátam mögött [a Ducatinál], így jobban értem. Meg kell értenie, hogyan reagál [a motor], mert egy olyan butaság, mint például négy millimétert változtatni a lengőkar hosszán, teljesen más érzetet eredményezhet az egyik motornál, mint a másiknál. A múltban előfordult már, hogy egy versenyző nem akart módosítani valamilyen konkrét dolgon a korábbi tapasztalatai miatt, aztán végül rájött, hogy egy másik motoron teljesen más érzetet ad.”

A Ducati ezúttal is nyolc állandó motorral fog rendelkezni, ami a duplája a legtöbb gyártóénak, a Yamaháénak pedig a négyszerese. Mindez azt jelenti, hogy nagyjából ennyivel több adatból tudnak dolgozni az idény folyamán, vagyis nagyobb eséllyel találják meg az ideális beállításokat. Carchedi ugyanakkor nem híve annak, hogy egyszerűen lemásolják valamelyik márkatársat ezen a téren.

Marc Márquez elárulta, mi az, ami másképp működik új csapatánál a Hondához képest

„Nagyszerű, hogy vannak adataink, de őszinte leszek: mindenki különböző, de soha nem az volt a módszerem, hogy lemásoljunk egy másik beállítást, »mert ők már megcsinálták« – szögezte le. – Néha meglátom az adatokat, és azt mondom, hogy »hmm, ez valóban hasznos lehet«. Azonban általában a saját utamat járom. Az valószínűbb, hogy a versenyző összehasonlít néhány kanyart, ahol esetleg szenved. Mindig megpróbálom jól beállítani a motor egyensúlyát, és ha ez megvan, akkor a motor eleji érzettel foglalkozom. Minden motornak megvannak a maga sajátosságai, de ugyanazok az alapelvek érvényesülnek. Az ember mindig arra törekszik a motorbeállítás során, hogy [a versenyző] később fékezzen, mint bárki más, és ez a hátsó tapadás és a kanyarodás esetében sincs másképp. Azt mondanám, hogy semmiben nem lehet túl messzire menni. Emlékszem, hogy a Suzukinál túl messzire mentünk a hátsó tapadásban, túl sok volt, és nem tudtunk [jól] kvalifikálni.”

A szurkolók nagy része izgatottan várja, hogy Márquez hogyan teljesít a Gresininél, ugyanakkor a spanyol versenyző érkezése természetesen a csapatnál dolgozók számára is különleges élmény lesz. Carchedinek sokáig nem volt ideje ezen gondolkozni, majd egyszer csak jött a valenciai teszt, ahol ő is izgatottan várta, hogy az 59-szeres MotoGP-futamgyőztes hogyan reagál a motorra.

„A tavalyi év utolsó része teljesen őrülten alakult – mondta. – Úgy éreztem, hogy három hónapon keresztül minden héten volt egy verseny, így nem igazán volt esélyem [Márquez érkezésére] gondolni. Aztán az utolsó futam és a teszt között nagyon rövid idő telt el. Akkor viszont megjelentem a pályán, beértem a bokszba, és úgy éreztem, mintha ötszázezer ember várna odakint. Az ember azt gondolja, hogy »hűha, rendben«. Rájön, hogy [Márquez] mekkora sportember és személyiség. Aztán viszont másfél órával később már benne vagyunk a munkában, és minden más egyszerűen kiesik. Az biztos, hogy a legnagyobb változást Marc érkezése jelenti. Hihetetlen, amit tett. Azt hiszem, a [valenciai teszt első etapja utáni] mosolyát kicsit felnagyították, szerintem az csak a korábbi nyomás miatt volt. Először ülhetett fel valami teljesen másra. Az embernek fogalma sincsen, hogyan fog reagálni, és aztán csak… »Lélegezz, minden rendben, ez csak egy motor!« Kis időbe telik [mire teljesen felveszi a ritmust]. Az ő részéről is nagy az óvatosság. Azonban rögtön elég jól érezte magát.”

Bagnaia helyett Martínra hasonlítana Marc Márquez, aki az ágyában is „gyorskörön volt”