back to top
2024. május 09. 20:09
KezdőlapMotoGPSzinte már komikussá vált a gyári KTM munkatársainak döbbenetes és abszurd kicsinyessége

Szinte már komikussá vált a gyári KTM munkatársainak döbbenetes és abszurd kicsinyessége

Elképesztő történetet osztott meg a nyilvánossággal Mat Oxley, a rutinos MotoGP-újságíró. A főszerepben a gyári KTM egyes munkatársai vannak, akiknek a kicsinyessége előbb felbosszantotta a szakírót, majd egy teljesen abszurd dologra világított rá.

Mat Oxley az 1980-as évek óta rendszeresen tudósít a MotoGP-ről. A brit szakíró a mai napig ír különböző nyomtatott magazinokba, és amióta ez lehetséges, az online felületekre is. Többek között a Motor Sport Magazine-re is, ahol az alábbi történetet is megosztotta. Mondhatni tehát, hogy személyében finoman szólva sem egy kezdő újságíróról van szó.

Oxley a cikkének elején kitért arra, hogy az újságírókat és a PR-szakembereket más célok vezérlik: az előbbi szakma képviselői (jó esetben) a teljes igazság feltárására törekednek; az utóbbiak is igazat állítanak, de csak a valóság egy részét fedik fel, pont azt a szeletét, amely az őket foglalkoztató vállalat érdekeinek kedvez, a többit pedig elhallgatják. Hozzátette, a MotoGP-ben dolgozó PR-osok akkor lennének elégedettek, ha a sportágból egy „lélektelen céges marketingesemény” válna, ezzel együtt sietett leszögezni, hogy a legtöbb PR-os nagyszerű munkát végez.

Ezután tett egy kis történeti kitekintőt. És leírta, hogy az első PR-os az amerikai Edward Bernays volt, akit hazája kormánya alkalmazott az első világháború alatt. Feladata az volt, hogy hitesse el az emberekkel, hogy jó dolog belépni a háborúba, miközben a társadalom körében ez egy népszerűtlen elképzelésnek számított. Ahogyan mondani szokás, ami utána következett, az történelem. Később egy dohányipari cég foglalkoztatta, akkor a nőket kellett rávennie, hogy dohányozzanak, és ez a kampány is nagy sikerrel járt. Innentől jutott el a világ odáig, hogy most már szinte minden, a legapróbbnál valamivel nagyobb cég alkalmaz ilyen szakembert.

Na de minek is kellett ez a hosszú felvezetés? Nos, azért, mert Oxley-nak nézeteltérése támadt a gyári KTM PR-osaival. Előbb viszont jó néhány pozitívumot felsorolt az istállóról: szerinte a vezetőség jó döntéseket hoz, a gyári csapatok közül ott a legjobb a morál, mindig nagy a nyüzsgés. Azt is kiemelte, hogy a szerelők barátságosak, a pilótákkal, a mérnökökkel és a vezetőkkel pedig jókat lehet beszélgetni. Konkrét példaként megemlítette Pit Beirer motorsport-igazgatót, Kurt Trieb motortervezőt, Paul Trevathlan versenymérnököt és Sebastian Risse technikai igazgatót.

Az események kiindulópontja az utóbbival készített interjúja volt, amelyet még tavaly novemberben, a Maláj Nagydíj hétvégéje alatt rögzítettek. Ez online február elején jelent meg 2200 szóban, a nyomtatott magazinok esetében viszont jelentősen le kellett rövidítenie. Ott ugyanis csupán 500 szava volt minden gyártóra, beleértve a pilóták nyilatkozatait is. Az 500 szó pedig egy nyomtatott kiadvány esetében tényleg 500 szó.

Ezen a ponton Oxley megjegyezte, hogy ha egy PR-os irányítani akarja őt, az olyan, mintha ő bemenne a bokszba, és elkezdené magyarázni, hogyan kell meghúzni a fékcsavart. Abszurd, nem? Pedig valóban ez történt: a gyári KTM egyik PR-osa ugyanis azzal vádolta meg, hogy pontatlanul idézett egy részletet, és arra kérte, hogy lépjen kapcsolatba a szerkesztőivel a javítás érdekében.

Először azt hitte, hogy ez valami vicc, hiszen alapvetően dicsérő hangvételű cikkről van szó, például Jack Millernek azt a kijelentését is idézte, amelyben arról számol be, hogy milyen jó vezetni a motort. Azonban, hogy ténylegesen megbizonyosodjon arról, hogy jól látja a helyzetet, Oxley két másik neves újságírónak továbbította a levelet.

„Nem értem, mire vonatkozik a panasz – válaszolta neki a még nála is tapasztaltabb Michael Scott. – Az újságírónak az a dolga, hogy a megszólalásokat a rövidség és az érthetőség érdekében szerkessze. Ha azonban valaki a pontos megfogalmazáson akar kicsinyeskedni, akkor vagy [egy korábbi MotoGP-újságíró] megközelítését kell követnie, és minden hümmögést és »izét«, minden félbehagyott mondatot publikálnia kell, és végül túl hosszú zagyvaságokat kell írnia, vagy függőbeszédben kell tudósítania, hogy megőrizze az érthetőséget, és biztosítsa a tömörséget. Azért kicsinyeskednek, mert kicsinyesek.”

Vajon sikerül utolérniük a Ducatit? – leleplezte idei külsejét a gyári KTM

„Ez elképesztő, esztelen piszkálódás – idézi a másik, meg nem nevezett kollégáját. – Az igazán zavarba ejtő az, hogy a sztorid kontextusa 500 szónyi pozitívum arról, hogy a KTM diktálja a trendet a technológiában.” Oxley hozzátette, a válasz itt nem ért véget, csak az már annyira durva, hogy inkább nem hozza nyilvánosságra. A szakíró még a brit újságírók nemzeti szövetségével is felvette a kapcsolatot, de ők is csak megerősítették igazában. „Semmit nem látok, ami megváltoztatta volna a jelentést” – fogalmazott a szervezet tanácsadója.

Na de mit is nehezményeztek a gyári KTM PR-osai? Nos, elsőként azt, hogy bár Oxley a cikk címében karbonvázat írt, utána ezt már nem használta, és csak simán vázként hivatkozott rá. Ezzel több probléma is van, de a legnagyobb az, hogy nem igaz. A cikkben (amelyről fotót is mellékelt) ugyanis kétszer is előfordul a „karbon” szó.

Ráadásul mindez a KTM embereinek is feltűnt, hiszen a következő mondat, amibe belekötöttek, az ez volt: „Meggyőződésünk, hogy előbb-utóbb mindenkinek karbonváza lesz.” Mindeközben az eredeti megjegyzés így szólt: „Meggyőződésünk, hogy előbb-utóbb mindenkinek ilyenje lesz.” Oxley ugyanakkor elárulta, ez a mondat azután hangzott el, hogy a nyolcadik kérdését tette fel a karbonvázzal kapcsolatban, vagyis meglehetősen egyértelmű, hogy a mutató névmás mire utal. Magyarul nem változtatott a mondanivaló jelentésén, illetve szándékán.

Emellett azzal is gondjuk volt, ahogyan Miller megszólalását interpretálta: „A karbonvázzal sikerült több tapadást találnunk, így azon dolgoztam, hogy megértsem az elejét, hogy nagyobb kanyarsebességet tudjak átvinni.” Ez angolul 28 szó volt, miközben maga az átirat 49. Ugyanakkor megint csak úgy alakította át, vagyis ez esetben rövidítette le a valós megszólalást, hogy azzal nem sértette magát a tartalmat, sőt, érthetőbbé tette az olvasó számára.

Hogy a KTM mit akart látni ezek helyett? Nos, az eredeti átiratot úgy, hogy ahol önmagában nem lenne érthető a szöveg, ott Oxley közbeszúrjon egy vagy több szót. Azonban nem csak úgy, hanem szögletes zárójellel jeleznie kellett volna, hogy ez nem a megszólalótól, hanem tőle származik. Persze ez máskor bevett szokás, de nem ilyen esetekben.

A KTM már nincs messze a legjobbaktól – a csapat pilótái értékeltek a sepangi teszt után

Oxley ezután egy gúnyos bekezdést szentelt annak, hogy a pozitív hangvételű cikk helyett arról is írhatott volna, hogy a KTM az egyetlen gyártó, amely az elmúlt közel három évben nem nyert száraz versenyt. Valóban, az osztrák gyártó a 2021 júniusában megrendezett Katalán Nagydíj óta ugyan három futamon ünnepelhetett győzelmet, de részben vagy egészben mindegyik nedves pályán zajlott.

A veterán szakíró jelen volt az idei malajziai teszten, így megpróbálta kihasználni az alkalmat, hogy személyesen győzze meg a gyári KTM szakembereit az igazáról. Miután nem járt sikerrel, azt javasolta, hogy pereljék be, és vigyék bíróságra az ügyet, ám ezt sem fogadták el. Hazatérését követően aztán kapcsolatba lépett a cikket megjelentető lapok szerkesztőivel, ám az első, aki választ adott, nem látta szükségét a javításnak. Ezt a véleményét a gyári KTM PR-osainak is a tudtára adta.

„Hogy világossá tegyük a dolgot, a KTM-től senki nem tisztázta, hogy a 2023-as új váz karbonváz volt, és meglepve, illetve csalódottan olvastuk ezt a KTM hivatalos emberétől származó idézetként” – állt a reakcióban. Magyarul a KTM mérnökeinek megtiltották, hogy karbonvázként hivatkozzanak az új vázra, miközben ez senki előtt nem volt titok.

Oxley ezután ismét gúnyolódásra váltott, amikor elképzelte a KTM-en belül folyó megbeszélést, amelyen kitalálják, hogy a remek újításról nem mondják el, hogy remek újítás. Majd pedig hozzátette, néhány héttel az ő interjúja után Risse egy másik újságíróval folytatott beszélgetés során kimondta a tiltott szót. A PR-os tehát, ahogyan arról fentebb is szó volt, nem fedte fel a teljes igazságot.

Oxley azzal zárta a cikkét, hogy a PR-osoknak, amellett, hogy jó kapcsolatot kellene ápolniuk az újságírókkal, az is a feladatuk, hogy népszerűbbé tegyék a MotoGP-t. Egy általa meg nem nevezett és le nem hivatkozott kutatás ugyanis kimutatta, hogy a gyorsaságimotoros-vb királykategóriája mindössze a harmincadik legnépszerűbb sportág a világon, közvetlenül a díjlovaglás után, ezért a szóban forgó szakemberek jobban tennék, ha különböző érdekes sztorikkal rukkolnának elő, nem pedig az újságírókat vegzálnák kicsinyes módon.