2024. április 14. 00:10
KezdőlapMotoGPA Yamaha főnöke reagált a rossz kezdésre: Nem vagyunk varázslók

A Yamaha főnöke reagált a rossz kezdésre: Nem vagyunk varázslók

Massimo Meregalli leszögezte, tudják, merre akarnak menni a fejlesztések terén, de hangsúlyozta, hogy az érdemi előrelépéshez idő kell. A Yamaha csapatmenedzsere úgy véli, Fabio Quartararo kevésbé csalódott, mint egy éve volt.

Hiába a koncessziós jogok, hogy ennek keretében a Yamaha többet tesztelhetett az európai gyártóknál, a hangvillások borzalmasan kezdték a MotoGP idei szezonját. Fabio Quartararo csupán a tizenhatodik helyre kvalifikálta magát, majd a sprinten a tizenkettedik, í főversenyen pedig a tizenegyedik pozícióban ért célba, csapatársa, Álex Rins pedig rendre mögötte végzett.

Bagnaia hamar élre állt, majd simán nyert, Acosta sokáig fantasztikusan versenyzett első főfutamán

Az eredmény tehát finoman szólva sem örömteli a japán márka számára, de Massimo Meregalli némi pozitívumot is látott benne. „Csalódott vagyok, igen, de elégedett is, mert megtettük, amit tudtunk – idézi a DAZN a Yamaha csapatmenedzserét. – Adatokat gyűjtöttünk, a sprintfutam után fejlődtünk, mert adódott egy gumikopási problémánk. Ez még vasárnap is jelen volt, de már kevésbé.”

A Yamahánál optimizmusra adott okot, hogy a Ducatitól két fontos mérnököt is szerződtettek: Massimo Bartolini technikai igazgató lett, míg Marco Nicotrát az aerodinamikai részleg élére nevezték ki. Ebből azonban egyelőre semmi nem látszott a pályán, de Meregalli lényegében türelmet kért. Változtattunk néhány dolgon, és most már tényleg tudjuk, hogy mit akarunk csinálni, hova akarunk menni, de ehhez idő kell – fogalmazott. – Nem vagyunk varázslók. Tudjuk, mit kell tennünk, és időbe telik, amire eljutunk oda.”

A Yamaha szempontjából azért is rossz hír a gyenge kezdés, mert ez a távozás felé sodorhatja Quartararót. A francia versenyzőnek az idei év végén jár le a szerződése, és ő maga is utalt már arra, hogy felvette a kapcsolatot más gyártókkal. Ami a motor teljesítményét illeti, a 24 éves pilóta úgy véli, minden eddiginél messzebb vannak az élmezőnytől, és a Honda is megelőzte őket.

Közelebb vitte a távozáshoz Quartararót a gyenge kezdés?

Fabio azt tette, amit abban a pillanatban tudott – jelentette ki Meregalli. – Reálisak vagyunk. Már a tesztelés során láttuk, hogy mire vagyunk itt képesek, amikor teljesítettük a versenyszimulációt. Már akkor láttuk a szintünket. Természetesen nem vagyunk boldogok, reálisak és objektívek vagyunk. Felsoroltuk, hogy mit kell tennünk, de ehhez idő kell. Fabio jó munkát végez, és próbál nyugodt maradni, megérti a helyzetet. A tavalyi év elején talán nagyon ideges és csalódott volt. Most már rájött, hogy ez a helyzet.”

Quartararo lesújtó értékelése: szerinte minden eddiginél nagyobb a Yamaha lemaradása

A Yamaha a 2022-es idény óta nem tudott futamot nyerni, tavaly pedig mindössze három harmadik helyet gyűjtöttek a főfutamokon. Meregalli ugyanakkor kiemelte, hogy azóta fejlődtek, de persze tudja, hogy a végcéltól még nagyon messze vannak. Fejlődtünk, javítottunk a végsebességen, az aerodinamikán, és ezt kell elérnünk ahhoz, hogy tovább javuljunk – mondta az olasz szakember. – Rengeteg munka van még előttünk.”