2024. április 13. 21:10
KezdőlapSuperbikeRazgatlıoğlu megint az utolsó körben döntötte el a versenyt, Bautista volt szenvedő...

Razgatlıoğlu megint az utolsó körben döntötte el a versenyt, Bautista volt szenvedő fél a Superpole futamon

Toprak Razgatlıoğlu nyerte a barcelonai Superpole futamot, amelyen az utolsó kanyarban állt az élre. A második helyre Andrea Iannone, a harmadikra pedig Álvaro Bautista jött be.

Az első futam utáni következő eseményként magyar idő szerint vasárnap délelőtt rendezték a Superbike-világbajnokság barcelonai fordulójának Superpole versenyét. A rajtsorrend szokás szerint megegyezett az első futaméval, így megint Toprak Razgatlıoğlu indulhatott a pole pozícióból. Mellőle Nicolò Bulega és Andrea Iannone várta a piros lámpák kialvását.

Razgatlıoğlu egy drámai utolsó körös előzéssel nyerte meg az első barcelonai futamot

A legjobb rajtot Iannone vette, aki élre tudott állni, a második helyre pedig Sam Lowes jött fel, és a két Ducati-pilóta duója valamelyest elszakadt az üldözőbolytól. A harmadik pozícióért az első kör során Bulega és Alex Lowes harcolt, őket Razgatlıoğlu és Michael van der Mark követte.

A 2. kör elején Iannone egymás után két pozíciót is elvesztett, mindkét Lowes elment mellette, bár a Kawasaki versenyzőjét rövid időn belül vissza tudta előzni az olasz motoros. Álvaro Bautista eközben a hetedik helyig tört előre. A 3. körben Iannone visszavette a vezetést, miközben Sam Lowes hátraesett az ötödik pozícióig. Mögötte ekkor Bautista motorozott.

A futam középső szakaszában óriási küzdelem folyt a vezető helyért, Bulega, Iannone, Alex Lowes és Razgatlıoğlu váltották egymást az élen, folyamatosak voltak a pozíciócserék az élmezőnyben. Később Bautista is becsatlakozott ebbe a csatába. Az első öt ekkorra már szemmel látható előnyt épített ki a mezőny többi részéhez képest. A leintés előtt 4 körrel Razgatlıoğlu átvette a vezetést, majd közel fél másodperccel el tudott nyúlni a Bautista, Iannone, Bulega, Alex Lowes sorrendben motorozó üldözőktől.

Az utolsó kör első kanyarjában Bautista átvette a vezetést a török pilótától, de ő nagyon közel tudott maradni hozzá, és folyamatosan nyomást helyezett rá.

Razgatlıoğlu az utolsó kanyarban aztán meg is tudta előzni a kétszeres Superbike-bajnokot, aki mellett Iannone is elment, így végül Bautistának be kellett érnie a harmadik hellyel. Negyediknek Bulega, ötödiknek pedig Alex Lowes jött be. Jonathan Rea végül tizenharmadikként szelte át a célvonalat. Mivel ez az verseny döntött a második futam rajtrácsáról, így az északír pilótának megint ebből a pozícióból kell majd rajtolnia.

A Superbike-vb barcelonai Superpole futamának végeredménye