back to top
2024. október 16. 05:57
KezdőlapMotoGPEspargaró szerint az általa átcsábított Viñales az „ő motorján” nyert, amire rendkívül...

Espargaró szerint az általa átcsábított Viñales az „ő motorján” nyert, amire rendkívül büszke

Aleix Espargaró felidézte, hogy anno ő győzte meg Maverick Viñalest, hogy menjen az Apriliához, mert úgy gondolta, hogy addig sokkal inkább az ő projektjéről volt szó, mintsem a noalei gyártóéról. Most pedig rendkívül büszke rá, hogy csapattársa az „ő motorján” nyert Austinban.

Maverick Viñales remek felzárkózás után megnyerte az Amerikai Nagydíjat, így történelmet írt, hiszen a MotoGP-korszakban ő lett az első versenyző, aki három különböző gyártóval győzött (fő)futamon. Ráadásul tökéletes hétvégét teljesített, hiszen korábban a pole pozíciót is megszerezte, majd a sprinten is diadalmaskodott. Egyúttal ő lett az Aprilia első futamgyőztese, akit nem Aleix Espargarónak hívnak.

A történelmet író Viñales nem tudta megjegyezni, hogy „hányat előzött” az austini futamon

A 34 éves pilóta 2017 óta versenyez a noalei márkánál, és ő már háromszor ünnepelhetett a dobogó tetején. Előtte viszont fel is kellett építeni a projektet. Az egyik legnehezebb időszak a 2019-es idény után következett, amikor az eltiltott Andrea Iannone helyére kellett keresni valakit. Végül a tesztpilóta, Bradley Smith kapta meg a második motort, majd 2021-re a hasonló szerepkört betöltő Lorenzo Savadorié lett az ülés, pedig maga Espargaró is próbálkozott meggyőzni a fiatalokat.

„Emlékszem, amikor a Suzukinál befejeztem, és az Aprilia hívott – idézte fel. – Nyilván nem voltam a listájuk élén, de a gyors versenyzők nem akartak odamenni, mert senki nem hitt a projektben. [Néhány éve] én is megpróbáltam meggyőzni pár fiatal Moto2-es pilótát, hogy jöjjenek, de azt mondták, hogy »inkább várok egy másik motorra«. Ez még éhesebbé tett, és plusz motivációt adott: »Rendben, emlékezni fogsz erre a napra, amikor nemet mondtál az Apriliának.«”

Aztán jött a 2021-es idény közepe, amikor Viñales a Stájer Nagydíj után távozott a Yamahától. A most 29 éves motoros már korábban is volt Espargaró csapattársa, akinek sikerült őt meggyőznie, hogy ismét alkossanak egy párost. Három fordulóval később az ifjabbik spanyol pilóta már az RS-GP-n ült, és ezt nem is felejtette el megköszönni honfitársának, ahogyan azt sem, hogy jelentős szerepet játszott a motor fejlesztésében.

Viñales könnyek között idézte fel az elmúlt éveket, amikor többször is be akarta fejezni

„Nagyra értékelem – hálálkodott Espargaró. – Maverick azért van itt az Apriliánál, mert én forszíroztam, hogy jöjjön. Meggyőztem. Úgy éreztem, hogy ez nem az Aprilia projektje, hanem az enyém, az én motorom. Szóval hihetetlen látni, hogy egy másik versenyző az én motorommal nyer. Szívből örülök neki és mindenkinek az Apriliánál. Most úgy tűnik, hogy fejlődik a motor, Maverick pedig képes nyerni, úgyhogy nagyon boldog és büszke vagyok.”

Győzelmével Viñales feljött a tabella harmadik helyére, míg az Aprilia a csapatok között a második, a gyártóknál a harmadik pozíciót foglalja el, de utóbbi esetében csak 4 ponttal a KTM mögött. Az elmúlt két hétvége pedig nagy fokú optimizmusra adhat okot. „Nagyon örülök mindenki miatt az Apriliánál – fogalmazott Espargaró. – Nagyon örülök Mav első [Apriliával elért] győzelmének. Őrületes a hangulat a garázsban, mert a motor minden pályán rendkívül gyors.”

Az Aprilia vezére szerint Katarban, Portimãóban és Austinban is az övék volt a leggyorsabb motor

Ami az állandó mezőny korelnökét illeti, azok után, hogy Espargaró kifejezetten jól szerepelt a katari sprinten, azóta kicsit beleszürkült a mezőnybe. A loszaíli főfutamon, majd a portimãói versenyeken egyaránt nyolcadikként ért célba, Austinban pedig hetedik, majd ötödik lett. Ezzel együtt csak 17 ponttal marad el Viñalestől, így nem különösebben aggódik saját helyzetét illetően.

Egyensúlyt kell teremteni a dolgok között – szögezte le. – Rendkívül hosszú a bajnokság, több mint húsz nagydíjból áll. Szóval ha az ember az ötödik és a hetedik hely között tud végezni a nehéz napokon, mint ahogyan én tettem ezen a hétvégén, az nem is olyan rossz. Nyilvánvalóan nyerni akarok, és amikor az ember látja, hogy egy másik motor, ugyanolyan, mint az övé, győz, nem lehet boldog. Ugyanakkor elégedett vagyok, ez elég jó.”